Szankciókat jelentett be Iránnal szemben csütörtökön a brit és az amerikai kormány az Izrael ellen múlt szombaton végrehajtott támadás miatt. A közösen kidolgozott és bevezetett intézkedéscsomag elsősorban az iráni fegyveres erők irányító testületeit, magas rangú vezetőit és beszállító intézményeit érinti.
A londoni külügyminisztérium és az amerikai pénzügyminisztérium közös csütörtöki ismertetése szerint a szankciók értelmében az érintett személyek nem utazhatnak be Nagy-Britanniába és az Egyesült Államokba, és nem részesülhetnek finanszírozásban londoni, illetve amerikai székhelyű pénzügyi szolgáltatók részéről. Utóbbi tilalom a szankciókkal sújtott iráni katonai intézményekre is vonatkozik.
A beutazási tilalom elrendelésének elsősorban Nagy-Britannia esetében van jelentősége, mivel London az Egyesült Államokkal ellentétben teljes körű diplomáciai kapcsolatokat tart fenn Iránnal, és közvetlen menetrendszerű légijáratok is közlekednek a két ország között.
A csütörtökön bejelentett pénzügyi szankciók Nagy-Britannia részéről a hivatalos ismertetés szerint azt jelentik, hogy brit állampolgároknak vagy Nagy-Britanniában tevékenykedő üzleti vállalkozásoknak tilos brit területen vagy bárhol a világon bármilyen tranzakció lebonyolítása olyan pénzeszközökkel vagy egyéb gazdasági erőforrásokkal, amelyek a szankciótól sújtott személy vagy intézmény birtokában vannak vagy ellenőrzése alatt állnak.
A közös brit-amerikai szankciók érintettjei között szerepel mások mellett az iráni fegyveres erők teljes vezérkara, az iráni forradalmi gárda haditengerészete és az iráni hadsereg egyesített műveleti parancsnoksága.
Személyi szankciókkal sújtotta London és Washington Mohammad Reza Astiani védelmi minisztert, Golamali Rasid vezérőrnagyot, a műveleti parancsnokság főparancsnokát és Szaíd Mir Ahmad Núsint, az iráni katonai repülőgépipari konglomerátum igazgatóját.
Ugyancsak szankciókat léptetett érvénybe a brit és az amerikai kormány olyan szervezetek és vállalatok ellen, amelyek támadó drónok és rakéták gyártásához nyújtanak technológiai támogatást.
A londoni külügyminisztérium hangsúlyozza csütörtöki tájékoztatásában, hogy Nagy-Britannia fegyverembargót tart érvényben Iránnal szemben, és tavaly 154 különböző szankcióintézkedést léptetett hatályba iráni szervezetek és személyek ellen.