“Mert kell egy csapat!” – Filmajánló

Avagy hogyan tette fel a térképre Izraelt egy esélytelen kosárlabdacsapat a jom kipuri háború után?

“Rákerültünk a térképre és ott is maradunk, nemcsak a sportban, hanem mindenben!”

1977-et írunk. Az amerikai származású izraeli kosaras, Tal Brody fenti, Izraelben azóta szlogenné vált szavai nemcsak arra vonatkoztak, hogy az underdog Maccabi Tel-Aviv megverte a szuper esélyes CSZKA Moszkvát és ezzel első alkalommal került be izraeli csapat Európa-kupa döntőbe, hanem egy teljes ország mámorát foglalta össze. Az országét, amelyben még frissen él a jom kipuri háború emléke, de végre mámorosan ünnepelheti  nemcsak a szovjet csapat elleni drámai győzelmet, de két hónappal később Izrael állam történetének addigi legnagyobb sportsikerét, a Bajnokcsapatok Európa-kupájának elhódítását is.

Ez a meccs az alapja az amerikai-izraeli rendező, Dani Menkin legújabb filmjének, melyet a napokban mutattak be az Egyesült Államokban (a film eredeti címe: On the Map).

“Ezt a mérkőzést azóta sem felejtették el Izraelben” – nyilatkozta a film bemutatásának kapcsán az Izraelben élő, ma már 73 éves Tal Brody, aki elmondása szerint libabőrös lesz a meghatottságtól, ahányszor megnézi az elsősorban róla és a hat amerikai származású csapattársáról készült dokumentumfilmet.

Tal Brody az akkori idők egyik legnépszerűbb amerikai kosarasának számított az Egyesült Államokban, de úgy döntött, Izraelben telepedik le. Brodyt az 1965-ös drafton a Baltimore Bullets a 12-as sorszámmal választotta ki játékosának, ő azonban – állítólag Mose Dajan személyes felkérésére – a Maccabihoz szerződött, és felvette az izraeli állampolgárságot.

“A Maccabi azóta már ötször nyert európai kupát, de az első szerelmét az ember soha nem felejti el, így emlékeznek ránk az emberek itt Izraelben. Az valami csodálatos volt. Örök nyomot hagyott. Ez a győzelem nagyon sokat jelentett egész generációk számára” – nyilatkozta a napokban Brody az amerikai Algemeiner lapnak.

Az akkori Szovjetunió legjobb kosárlabda játékosait tömörítő CSZKA Moszkva elleni elődöntőt politikai okokból – Izrael és az akkor arab országokat támogató Szovjetunió között nem voltak diplomáciai kapcsolatok – egy tornateremben játszották le egy kis belga városban, mivel a szovjetek nem egyeztek bele, hogy a mérkőzést Tel-Avivban, illetve Moszkvában tartsák meg.

A korabeli izraeli újságok főcímei felvillanyozott hangulatban “Dávid és Góliát harcára” készültek, ezzel is utalva a Vörös Hadsereg csapatának erőfölényére, amely korábban már négy alkalommal is megnyerte a Bajnokok Ligáját.

Annak ellenére, hogy a szovjetek esélyesebbek voltak a győzelemre, a Maccabi játékosai megpróbálták magukat pozitív gondolkodásmódra hangolni és az öltözőben még közvetlenül a meccs előtt is a CSZKA legutolsó mérkőzéseit tanulmányozták videófelvételekről. A vezetőedző, Ralph Klein állítólag ezekkel a szavakkal küldte a játékosokat a pályára: “Nemcsak a hazánkért harcolunk, hanem azért a több ezer zsidóért is, akiket a szovjetek rendszer nem enged kivándorolni Izraelbe. Verjük meg a szovjet medvét! ”

“Hihetetlen volt még belegondolni is abba, hogy sikerül legyőzni ezt a csapatot, ez csak egy illúzió vagy valami álom volt számunkra” – meséli tovább Brody. “Egy sportoló mindig úgy érzi a játék kezdetén, hogy lehet esélye, de az akkori rajongóink igazán csak abban reménykedhettek, hogy nem hozunk rájuk túlságosan nagy szégyent. Viszont minden izraeli és zsidó, aki akkor Európában volt, megpróbált bejutni abba a tornaterembe, és ez sikerült is nekik. Nemcsak többségben voltak a szurkolóink, de a tornaterem mintegy 99%-a nekünk szurkolt, éljenzett – izraeli zászlókkal a kezükben. Ez lelket öntött belénk, önbizalmat és adrenalint adott. Az oroszok teljes sokkban voltak, ilyen légkört, mint ez, még sohasem láttak azelőtt.”

A Maccabi végül 91–79-re megnyerte a játékot, és Brodyt az őrjöngő rajongók a vállukon vitték le a pályáról.

Moshe Dayan, at the height of his fame, was a constant at Maccabi games; here he greets the team.
Mose Dajan kezet ráz a CSZKA Moszkva játékosaival. A jom kipuri háború ugyan Izrael állam győzelmével végződött, de a harcok során állítólag Dajan többször komolyan fontolóra vette a katonai megadást. A háborúban betöltött felelősségüket felvállalva 1974-ben Golda Meir kormánya Dajannal együtt lemondott.

Menkin, a film rendezője Izraelben született és nevelkedett, ma Los Angelesben él. Így nyilatkozott a film hátteréről: “Én ezen a történeten nőttem fel. Ez a csapat olyan volt, mint egy reménysugár a jom kipuri háború után. Engem meg is lepett, hogy eddig még nem készítettek filmet róluk. Személy szerint nagyon lelkesít az a tény is, hogy sok amerikai nézőnek tetszik a film, amelyben egy pozitív történetet mutatunk be Izraelről, ami manapság nem igazán tapasztalható a hírekben.”

A filmben bemutatott esemény Menkin szerint egyfajta “izraeli Forrest Gump”. Eredeti, személyes események és sorsok kereszteződése olyan szereplőkkel tarkítva, mint például Mose Dajan és Jichák Rabin, az oroszok és a hidegháború, az izraeli–egyiptomi békefolyamat. Nem csak egy meccs története ez.

A 85 perces dokumentumfilm soha nem látott felvételeket és eredeti interjúkat is tartalmaz, többek között olyan neves amerikai kosárlabda-játékosokkal, mint Bill Walton, David Stern és Digger Phelps.

Israel’s prime minister, Yitzhak Rabin, congratulates a player; that’s Tal Brody beaming above the clasped hands.
Az akkori miniszterelnök, Jichák Rabin gratulál a csapatnak, a háttérben Brody ül. Rabin 1977 áprilisában egy devizabotrány miatt lemondott, az általa vezetett Munkapárt májusban elvesztette a választásokat

Nancy Spielberg, a film egyik producere is azt tartotta fontosnak kiemelni, hogy “a film jó érzést kelt Izraellel kapcsolatban. Egyfajta zsidó büszkeség ez… Két üzenetet akartunk átadni: az első az, hogy vannak olyanok, akik szeretnék megtagadni Izrael létjogosultságát, de ez nem sikerülhet, mint ahogy akkor a szovjeteknek sem sikerült, akik nem ismerték el Izraelt. Ez szerintem aktuális ma is, lásd a BDS mozgalmat. Nem engedhetjük. Győzni fogunk, rajta maradunk a térképen, bármi történjen is. Másodszor, személy szerint örömmel töltött el, hogy részt vehettem ebben az amerikai–izraeli együttműködésben, aminek az volt a célja, hogy felülemelkedjünk a puszta valóságon – a nehézségeken és az akadályokon.”

Brody szerint “akik megnézik ezt a filmet, Izrael általuk soha nem látott, másik arcát is megismerik majd ezzel. Láthatják az igazi izraeli életérzést. Hogy az emberek miért annyira boldogak itt. Mit látunk manapság a televízióban Izraelről? Hamasz, Hezbollah, Szíria, Irak – mindez körülöttünk történik, de nem igazán ismerjük, mi történik valójában Izraelben, milyen itt az élet.”

A Maccabi végül megnyerte az 1977-es Bajnokcsapatok Kupáját, egy ponttal legyőzve a Mobilgirgi Varese csapatát. De a győzelem a szovjetek ellen talán még ennél is fontosabb volt, mert az nem pusztán a kosárlabdáról szólt. A Maccabi győzeleme friss levegőt, remény adott az izraelieknek: egy véres háborúból éppen felépülő fiatal nemzetnek, amely a valóságban a létjogosultságáért küzdött. Amikor Brody ünnepelt, egy egész nemzet ünnepelt az utcákon. Egy ilyen meccs után Izrael nem veszíthet többé.