A Ghriba zsinagóga belsejében a vallási szertartásokra korlátozzák idén májusban a tunéziai Dzserba szigetén az éves zsidó zarándoklatot a gázai háború miatt – közölték a szervezők pénteken közleményben.
A Ghriba Afrika legrégebbi zsinagógája; a zarándoklat, amelyen hagyományosan zsidók ezrei vesznek részt a világ minden részéből, idén május 24. és 26. között lesz.
A közlemény szerint a zarándoklat nem marad el, csak a vallási rítusokra korlátozódik. A döntést kivételes jelleggel, a nemzetközi környezetre tekintettel hozták meg – közölte az egyik szervező az AFP francia hírügynökséggel.
A szervező szerint az ünnepségek elmaradnak, a hívők csak imádkozni és gyertyát gyújtani mehetnek, minden a zsinagógán belül zajlik majd.
A szervezők kevés látogatóra számítanak, mert nem lesznek szervezett utazások, a látogatók csak egyénileg utazhatnak Dzserbára.
A zarándoklaton, amelyen az elmúlt években nyolcezren is részt vettek a világ minden részéből, hagyományosan ünnepi, színes felvonulást tartanak egy nagy menóra mögött.
Az Izrael és a Hamasz iszlamista palesztin terrorszervezet közötti háború és a tavalyi események miatt megerősítik a biztonsági intézkedéseket.
A 2023. évi zarándoklat idején két hívő és három csendőr halt meg a zsinagóga előtt egy csendőr által végrehajtott támadásban.
Tunézia a palesztinok elkötelezett támogatója, Kaisz Szaid elnök bírálta a „Gázai övezetben elkövetett népirtást”.
A Ghriba zsinagógánál, amelynek az építése az időszámítás előtti VI. századra nyúlik vissza, 2002-ben robbanószerekkel megrakott teherautóval merényletet követtek el, a támadásban huszonegy ember halt meg.
Az 1956. évi függetlenné válás előtt Tunéziában több mint százezer zsidó élt, a zsidó közösség lélekszáma jelenleg mintegy ezer főt számlál.