Jeruzsálemben gázolásos merényletet kíséreltek meg hétfő reggel, teljes készültségben várják a biztonságiak az este beköszöntő peszachot, a zsidó húsvétot Izraelben.
Ketten könnyebben megsérültek a hétfő reggel, egy zsinagóga mellett történt, jeruzsálemi gázolásos merényletben. A rendőrség tájékoztatása szerint a két terrorista elmenekült a helyszínről, miután sikertelenül próbáltak használni egy házi készítésű géppisztolyt, melyet szökésük során eldobtak. A helyszínen találtak egy fejszét is.
A merénylők egy fehér személygépkocsival érkeztek, és összeütköztek egy másik járművel. Az ellenük folytatott hajtóvadászatban helikoptert is bevetettek a hatóságok.
Közben éjjel az izraeli biztonságiak letartóztatták Ciszjordániában, Duma palesztin faluban a 21 éves Ahmed Davsát, akit a 14 éves Benjamin Achimeir nevű telepes fiú néhány nappal ezelőtti meggyilkolásával vádolnak.
A rendőrság jelentése szerint az október 7. óta tartó gázai háború árnyékában több ezer rendőr, határőr katona és önkéntes felügyeli a hétfő este kezdődő, nyolcnapos peszach ünnepét. Rendszeresen járőröznek a különböző szórakozóhelyeken, a tömegrendezvényeken, hogy „minden forgatókönyvre megfelelő választ adjanak, és növeljék a lakosság biztonságérzetét”.
Peszach idején Izraelben zárva vannak az állami hivatalok és a munkahelyek jelentős része valamint az oktatási intézmények, az izraeliek tömegei gyűlnek össze országszerte a nemzeti parkokban, a szent helyeken, a strandokon és a különféle szórakoztató központokban.
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója