Izrael bejelentette szerdán, hogy javítani fog a foglyul ejtett palesztin fegyveresek fogva tartási körülményein, miután emberi jogi szervezetek petíciója hatására a legfelsőbb bíróság elkezdte vizsgálni a viszonyokat az ország déli részén, a Negev-sivatagban lévő, Szade Teman börtönben.
Az emberi jogi szervezetek követelik a kínzásról és a rossz fogva tartási körülményekről elhíresült börtön bezárását. A panaszos beadványt szerdán vette napirendjére az alkotmánybíróságként is működő legfelsőbb bíróság – jelentette a közszolgálati média.
A tervek szerint a Szade Temanban fogva tartottak egy részét átviszik máshova, az eddigi hétszáz helyett csak kétszáz rab marad ott, valamint fejlesztik az infrastruktúrát az Ofer börtönben, és létrehoznak egy új börtönkórházat.
A fogva tartás körülményeinek javítására tanácsadó bizottságot hoznak létre nyugalmazott katonatisztekből. Hatáskörükbe tartozik majd a foglyul ejtett Gázai övezeti palesztin fegyveresek elhelyezési körülményeinek vizsgálata, és bejárásuk lesz a hadsereg (IDF) azon létesítményeibe, ahol van börtön.
Az izraeli Polgárjogi Szövetség nevű civilszervezet mintegy két héttel ezelőtt nyújtotta be a petíciót az ügyben a legfelsőbb bírósághoz.
Ezt a börtönt a gázai háború kezdete óta használja a hadsereg az elfogott iszlamista fegyveresek elhelyezésére, és az emberi jogi szervezet szerint mintegy ezer foglyot karámhoz hasonló létesítményekben tartanak, bántalmazzák őket, nincs ágyuk, és egyéb körülményeik is elfogadhatatlanok.
Főkép: Hamasz terroristák a börtönben
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója