Túsztartókat és az október 7-i terrortámadásban részt vevőket támadott az izraeli hadsereg Gázavárosban

Cahal erő a Gázai övezetben
Cahal erő a Gázai övezetben – Fotó: Cahal

Légitámadást hajtott végre a palesztinok lakta Gázai övezetben hétfő este az izraeli hadsereg, a művelettel a Hamasz palesztin iszlamista szervezet olyan fegyvereseit vették célba, akik részt vettek a tavaly október 7-én Izraelben elkövetett mészárlásban, illetve az akkor Izraelből elrabolt túszokat tartják fogva – jelentette be az izraeli hadsereg szóvivője kedd reggel.

Az izraeli légierő vadászgépei a katonai hírszerzés és a Sabak belbiztonsági szolgálat információi alapján megjelölt épületekre sújtottak le, melyekben olyan iszlamisták voltak, akik részt vettek október 7-i terrortámadásban és a túszok fogva tartásában.

A légicsapást két épület ellen hajtották végre a Gázaváros nyugati részén fekvő Sati menekülttáborban és a gázai Daradzs Tufa negyedben, ezek egy iskolakomplexum részei voltak, melyeket a terrorszervezet civil pajzsként használt.

Palesztin jelentések szerint az akcióban életét vesztette Iszmail Hanijének, a Hamasz Katarban élő politikai vezetőjének nővére és más családtagjai. Tizenkét halálos áldozatról számoltak be, akik közül heten a Hanije család tagjai voltak.

Kedden jelentették be, hogy Egyiptom elutasította azt az izraeli javaslatot, amely lehetővé tette volna a sebesült palesztinok távozását Gázából. Az indítvány szerint a sebesültek a rafahi átkelőn keresztül juthattak volna ki azzal a feltétellel, hogy az egyiptomi oldalon – Izraellel való egyeztetést követően – fogadják őket. Az al-Akbar című lapnak egyiptomi tisztviselők úgy nyilatkoztak, hogy az elutasítás Kairó azon álláspontján alapul, hogy az átkelőhelyet a palesztinoknak – és nem Izraelnek – kell működtetni.

A Hamasz politikai irodájának Katarban élő helyettes vezetője, Musza Abu Marzuk kijelentette, hogy a szervezet csak a tűzszüneti megállapodás részeként engedi szabadon a két orosz állampolgárságú izraeli túszt, a 32 éves, askeloni Alex Lobnovot és a tel-avivi, 28 éves Alekszandr Tropnovot. Az orosz médiának Marzuk azt mondta, hogy „amikor Izrael meghozza a döntést, mindkét állampolgár elsőbbséget élvez az Oroszországgal fennálló barátságunk tiszteletére”.

A Hamasz politikai irodájának egyik tagja, Izzat al-Risek kijelentette, hogy „nincs igazság azokban a hírekben, amelyek szerint a Hamasz azt tervezi, hogy elhagyja Katart és Irakba költözik”.

A másik palesztin területen, az 1967-ben Jordániától elfoglalt Ciszjordániában, Nablusz városban az izraeli rendőrség letartóztatott két gyanúsítottat, akiket azzal vádolnak, hogy részt vettek az izraeli Tajbe várost irányító polgármester biztonsági őrének a meggyilkolásában. A biztonsági őrt 2023 áprilisában a polgármester háza előtt lőtték agyon. A tettesek az izraeli hatóságok szerint Ciszjordániában megpróbáltak elrejtőzni az izraeli igazságszolgáltatás elől.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.