Izraelben országszerte útelzárásokkal, tüntetésekkel követeltek túszalkut és fegyverszünetet kilenc hónappal a háború kitörése, a Hamasz iszlamista szervezet terrortámadása után.
Több mint százötven high tech vállalat jelentette be, hogy dolgozóik vasárnap munkaidőben is részt vehetnek a tiltakozó akciókon.
„Arra kérjük Izrael kormányát és vezetőjét, hogy mutassanak bátorságot, vezessenek, és gyorsítsák fel a tárgyalásokat, hogy megmentsék testvéreinket a Hamasztól. Nincs több vesztegetni való időnk” – áll felhívásukban.
A kormány ellen tüntetők szakaszosan, hosszabb időszakokra blokkolták a főutakat, amelyeket rövidebb időkre megnyitottak vasárnap reggel és délelőtt. Több száz járműből álló tiltakozó autókonvojok haladnak át csigalassúsággal országszerte a központi autópályákon, akadályozva a forgalmat.
Izraelben vasárnap az első munkanap a szombati pihenőnap után.
Az országos tiltakozás a kormánykoalíció minisztereinek és parlamenti képviselőinek házai melletti demonstrációkkal, „ébresztőkkel” kezdődtek vasárnap reggel. Ezután vonultak az aktivisták az utakhoz, hogy leállítsák a forgalmat az ország fontos kereszteződéseiben.
Vasárnap délután-este Jeruzsálemben és Tel-Avivban felvonulásokat hirdettek meg az elhurcoltak visszahozataláért, tűzszünetért, valamint a választások előre hozásáért.
Szombat este is sok ezren demonstráltak az ország több tucat helyén túszalkut és kormányváltást követelve. Tel-Avivban, a központi rendezvényen a túszok családtagjai „szokás szerint” felolvasták a gázai fogságban lévő 120 elhurcolt izraeli nevét, és a támogató tömeggel a még életben lévő, mintegy ötven túsz azonnali megmentéséért tüntettek.
Főkép: A Nahalal csomópontnál, ma – Fotó: Cvika Golan
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója