Vannak helyek, ahová ha belépsz, azonnal otthon érzed magad. Így voltam ezzel Nir Ozban, ami egy tipikusnak mondható déli kibuc, nem sokban különbözik attól a kibuctól, ahol pár száz kilométerrel északabbra, családommal együtt magam is csodás éveket tölthettem. Bármerre néztem, kottára ugyanaz fogadott, vagyis csak majdnem: Nir Ozban október 7. óta senki sem lakik. Üres. És ez sokkalta fájdalmasabb, mint amikor random kiégett házakat látsz a virágzó kertek között. Nincs gyerekzsivaj, nem csörren meg egyetlen telefon sem az aktuális izraeli sláger hangján, és még az idősekkel halkan surranó kalnoitok sem tűnnek fel a házak között. Csak a madárkórus tölti be a teret, amitől minden olyan időtlenül békésnek tűnik. Egészen addig, amíg az égen menetrendszerűen fel nem tűnik egy szürke drón a maga életidegen berregésével.
Nir Oz látótávolságra van a Gázai övezettől. Ez a pár kilométer békeidőben sem volt életbiztosítás, október 7-én pedig végképp nem volt az. Azon a hajnalon tulajdonképpen percek alatt száznál is több terrorista lepte el a békés falut. A helyiek szembeszálltak ugyan a fegyveresekkel, de ahogy némi eufemizmussal mondani szokták, „felmorzsolta” őket a masszív túlerő. A 400 lakóból 46-ot válogatott módon öltek meg, 71 embert pedig Gázába hurcoltak. Jó páran még mindig ott raboskodnak, köztük édesanyjukkal a Bibas testvérpár is, akiknek a kis vörös buksijai szerte az országban láthatók a szabadságukat követelő plakátokon. Belegondolni is hátborzongató, hogy a kisebbik lassan élete nagyobbik részét a Hamasz fogságában töltötte, miközben a család ruhái, köztük az övé is, még mindig a házuk előtt lógnak a szárítón.
Október 7-én Nir Oz valóságos átjáróház volt. A hajnalban tervszerűen pusztító terroristákat kisvártatva Gáza „békés polgárai” követték. Igen, nők és fiatalok özönlöttek a kibucba. Vittek minden mozdíthatót, és ha már ott voltak, segédkeztek a túszok elhurcolásában is. Valódi pogrom volt itt – persze az ő nézőpontjukból népünnepélynek is nevezhetnénk, ha nem tudnánk, hogy micsoda gyalázat történt. (Van az izraeli közszogálati médiának egy oldala, ahol a Nir Ozban történteket is dokumentálják.)
A gyalázathoz az is hozzátartozik, hogy az IDF sajnálatosan csak délután fél háromra ért a településre, 11 hosszú óra után sikerült felszabadítaniuk a kibucot. Azóta gyakorlatilag néptelen Nir Oz, és kétséges, hogy mi lesz a nem oly rég még virágzó település sorsa. Maguk a túlélők is megosztottak – van, aki mielőbb visszatérne és mindent az eredeti állapotban állítana helyre. Mások, amit lehet, átépítenének, hogy semmi se emlékeztessen a gyilkosságokra. És persze sokan már soha nem fognak ide visszatérni, túl nagy a trauma hozzá. Azt pedig végképp nem tudjuk, hogy akik továbbra is Gázában sínylődnek, valaha otthonuknak tudják-e még tekinteni Nir Ozt. Ehhez persze legelőször is élve kéne szabadulniuk. Reménykedjünk!
A Kidma képviseletében az izraeli szolidaritási programon a Maccabi Vac Hungary szervezésében vehettem részt. Az utazásom a Magyarországi Cionista Szövetség / Zionist Federation of Hungary támogatta. A csoport programját a Maccabi World Union מכבי תנועה עולמית állította össze a Keren Kayemeth LeIsrael – Jewish National Fund együttműködésben. Ez volt az első csoportos szolidaritási út Magyarországról. Reményeink szerint a következő hónapokban továbbiak követik. Ha érdekel a lehetőség, vedd fel privátban velem a kapcsolatot.
További képek:
Kommunikációs szakember, a Kidma Egyesület elnöke, a Mazsihisz korábbi elnökének kabinetvezetője (2014-2022), 2011 és 2014 között Izraelből szerkesztette a Mishpaha blogot.
