Megérkezett Párizsba az izraeli sportolók olimpiai delegációja.
A küldöttség nem minden tagja volt a hétfői járaton. A labdarúgó-válogatott már a múlt héten elutazott, mert szerdán – a megnyitó ünnepség előtt – pályára lépnek Mali ellen, majd szombat este Paraguayjal, jövő héten pedig Japánnal mérkőznek meg. A vitorlás delegáció vasárnap utazott, valamint Artem Dolgopyat tornász és Roy Dror és Mikaella Moshe íjászok is.
Izrael 88 sportolója 15 sportágban indul majd Párizsban.
„Izrael állam követeinek érezzük magunkat. A sportolóink mindannyian azért vannak itt, hogy személyes álmaikat megvalósítsák, de van egy mélyebb motivációjuk is, a nemzeti küldetésük” – mondta Yael Arad, az Izraeli Olimpiai Bizottság elnöke, egy sajtótájékoztatón a Ben Gurion repülőtéren az indulás előtt.
„Reméljük, hogy érmekkel térhetünk haza, de az első győzelmünk az, hogy itt vagyunk, hogy nem adtuk fel, hogy október 7. óta több száz versenyen vettünk részt… Izrael zászlaja vezet minket.”
Induláskor a delegáció tagjai a túszok neveivel ellátott azonosító-lapos nyakláncaikat a pólójuk alá rejtették.
A versenyszabályok szerint semmilyen politikai állásfoglalást kifejező tárgy nem lehet a sportolókon, de a delegáció minden tagja hordja majd ezt, a ruhája, a meze alá rejtve, így az izraeli nép minden ereje ott lesz majd velük. „Magunkkal visszük a túszokat, az elesetteket, a gyászoló családokat, és így minden, ami október 7-ét körülveszi, velünk lesz a szívünkben” – zárta le a beszédét Yael Arad, aki 1992-ben Izrael első olimpiai érmét szerezte judóban.
Az izraeli delegáció keményen megerősített biztonsági háttérrel indul az izraeli 2024-es olimpián való részvételt övező feszültségek és fenyegetések miatt.
A párizsi játékok biztonsági költségvetését megduplázták Tokióhoz képest.
A félelem nem alaptalan.
Thomas Portes, a La France Insoumise (LFI) parlamenti képviselője egy beszédében kijelentette, hogy „az izraeli sportolókat nem látják szívesen Párizsban, az olimpiai játékokon”.
Stephane Sejourne francia külügyminiszter azonnal elutasította ezt, és Portes kijelentését „felelőtlennek és veszélyesnek” nevezte. „Szívesen látjuk az izraeli delegációt Franciaországban, és gondoskodni fogunk a biztonságukról” – mondta Sejourne.
A francia belügyminiszter, Gérald Darmanin pedig egy vasárnapi tévéinterjúban azt mondta, hogy az izraeli sportolóknak 24 órás védelmet biztosítanak a játékok ideje alatt.
Ezen kívül, mint mindig, a Sabak ügynökei is jelen lesznek az olimpián, hogy még nagyobb biztonságot nyújtsanak az izraeli delegációnak.
A biztonsági kihívások mellett a sportolók felkészültek a dühös fogadtatásra is, a meccseken kívüli tiltakozásokra, a füttyre, gúnyolódásra a stadionokban, az ellenfeleiktől a kézfogás megtagadására és sok egyéb provokációra.
Hétfőn az izraeli sportolókat búcsúztatók között ott volt a repülőtéren Meirav Leshem Gonen, a túszul ejtett Romi Gonen édesanyja is.
„Valószínűleg ellenséges fogadtatás vár rátok Párizsban” – kezdte Leshem Gonen. „De egy egész nemzet áll mögöttetek!” Arra kérte őket, hogy ne feledkezzenek meg a túszokról, a meggyilkoltakról és a még mindig Gázában harcoló katonákról: „Mutassátok meg, büszkén, felemelt fejjel, hogy esélye sincs annak, aki azt hiszi, hogy megtörhet minket.”
A párizsi delegáció tagja Oren Smadga, aki bronzérmet nyert Izraelnek az 1992-es olimpián, és most a férfi judo válogatott vezetőedzője.
25 éves fia, Omer Smadga néhány héttel ezelőtt esett el a gázai harcokban.
Oren Smadga úgy döntött, hogy fia halála ellenére részt vesz a játékokon.
Azt mondta: „Dacolva minden nehézséggel és fájdalommal tudom, hogy teljesítenem kell küldetésemet és meg kell mutatnom az elkötelezettségemet a világnak, különösen most ebben az időben.”
A Szajna-parti péntek esti megnyitó ünnepségen Andrae „Andi” Murez úszó és Peter Paltchik judós lesznek a zászlóvivőink.