– Mit csinálnál, ha arra ébrednél, hogy eltűnt az összes ember a föld színéről?
– Kávét.
Ugyanez a rezignáltság van bennem a háborúval kapcsolatban is. Tudjuk, hogy valószínűleg lehet, hogy kemény lesz, de egyelőre várunk. Ahogyan hónapok óta tesszük. Alkudozom a sorssal: vasárnapig ne legyen, aznap a vízumomat kell intézni. Keddig ne történjen semmi, aznap megy a lányom egy kisebb műtétre Magyarországon. Muszáj, hogy legyen internet, beszélnem kell vele utána. Muszáj, hogy legyen víz és áram. És béke. Vagy legalábbis fegyverszünet. A helyzet hullámzó. Egy-egy attak után felöltözve alszunk, kihagyom a napi gyaloglást, átnézzük a készleteinket. Néhány nap múlva újra előkerül a pizsama, a hegymászás, és kiesszük a csokit a vészhelyzeti táskából.
Az életünk a várakozás október hetedike óta. Emlékszem, amikor tavaly a háziurunk leült egy este a teraszunkra, és gondosan megválogatva a szavait, elmondta, hogy bombáztuk Bejrútot, így készüljünk fel az éjszakai ellentámadásra. Akkor este az első gondolatom az volt, hogy el sem jutok ahhoz, hogy felfogjam a riadót, már szívrohamot kapok, ha szirénaszóra ébredek. Végül nem történt semmi és szerencsére azóta sem. A szirénát ugyan már hallottam, ahogyan a felettünk áthaladó repülőgépek és drónok zaját is. Ám Budapesten egy légifolyosó alatt lakom, így ezek a hangok jórészt megszokottak. Akárha az otthon zajait hallanám. 🙂
Mindezek tetejébe tegnap aggódva írt a családom és a barátaim, hogy a külügyminiszterünk azt nyilatkozta, hogy Irán rajta keresztül üzent hadat Izraelnek. Megvan az az életkép, amikor összeül a prominens arab vezetés, és eldöntik a háború tényét? Egyöntetű a szavazás, már csak az a kérdés, ki hozza ezt Izrael tudomására. Mindegyik pironkodik, egyik sem akarja szemtől-szemben – sose lehet tudni –, kerülik a szemkontaktust, mint az iskolában a feleltetésnél: Csak ne engem pécézzen ki, nem készültem. Végül egyiküknek mentő ötlete támad, a falon levő “világuralmi tervek” címkéjű térképre bökve válasszanak egy országot, mely átadja a hadüzenetet. Pechünkre Magyarországot találta meg a bökés (a másik variáció szerint a leghülyébb külügyminisztert keresték, de ezt csak a rosszmájúak terjesztik 😉). Így esett, hogy az otthoni hírportálok a Szijjártó-féle hadüzenetet zengték, míg az izraeli sajtóban aznap egy árva szó sem esett róla. Valójában – tudomásom szerint – azóta is csak a The Jerusalem Post és a magyar nyelvű izraeli híroldalak írtak erről a tenger innenső oldalán.
Közben a beharangozott 48 óra is lassan letelik. Azért ma felöltözve alszunk és nem lesz csoki az esti filmhez. 🙂
Könyvtáros, novellista, hobbifutó, de varrónőként is kivételes. A kedvesem egy éve alijázott, én májusban költöztem Izraelbe. Amíg várunk a tartózkodási engedélyemre, rengeteg a szabadidőm. Így keletkezett ez a blog.
