szélhordta ingóságok

Költözködni.

A legutóbbinál pont az a két tányér tört el, amivel alijáztatok. Ezek itt idegen emberek dolgai, amiket most sajátodként cipelsz. Segítettek rajtad.
Hány kanál kell? Vidd el mindet.

A mosatlanból szeded ki azt az egyet, amit szeretsz: kikanalazod a maradékot, ami a tegnapi levesből maradt. Már csak lé, meg tészta.

Biztos, hogy ez a te lakásod? A te képeid a falon? A te kifizetetlen számláid? A te albérlőd?

Most alijázott, ül a bőröndje mellett. Nincs már otthoni tiszta. Moshatok nálatok? Napokig egy idegen cuccait kerülgeted a szárítón. A tiédet is kerülgette valaki. Jó volna, ha találnál valamit, ahová végleg…

Végleg?

Ez volt a negyedik költözés azóta, hogy ez lett a hazád.

Van egy barátunk, aki abban a házban él, ahol született. Csak nyaralni hagyta el Szombathelyet. Neked meg 30 bejelentett lakcímed volt, 30 kapukulcs, 30 sarki bolt. 30 reggeli busz és 30 éjszakai. És már itt Izraelben is öt.

Költözködni, mindent sorra venni: kell, nem kell. Eddig is minek őrizted?

A nagyfazék, a leveses behorpadt, mikor alijáztál. De megvédte a kávéscsészéket.

Egész életemben ez volt a hazám: a költözködni, az éjjel gyalog haza, hátha van még egy éjszakai busz, a papírból parizer és zsömle egy padon, szemben a… mivel is? Bármivel. De szemben.
A pesti kamaszkor: a hajnali első villamos. (Már itt Tel-Avivban is van.) A melóba indulók és én, szemben velük: ők még, én már józanon. Ők még, én már álmosan.

Héder, kégli, kéró, kecó, pecó, odú, fészek, hajlék.

A kanapé sarkába ágyazva, a vendégszobába ágyazva, a szőnyegre ágyazva, az olcsó hostel dormitoryban magadnak ágyazva, tíz horkoló, büdös emberrel egy szobában a felső ágyon, hideg vaslétra.

Vagy az elnöki lakosztály a King Davidben, mindegy.

Fiam, hogy tudsz te bárhol elaludni? Nem hiányzik az otthoni ágyad?
Az hol van?

Mikor hol.

Napos szobák. Másnapos szobák. Kölcsön kéró, szolgálati kecó. Albérletek a Föld egymástól távoli városaiban.

Főbérlők, társbérlők, tulajok, hostok, szállásadók.

Reggel meg menekülni tovább.

Hazamenni?

A zár, amit nyit a zsebedben lévő kulcs.
Az a hazád.

A bőröndöd, amiből ki sem pakoltál.

Van ismerősöm, aki a budai foteljából nézte, ahogy a gulyáskommunizmus, a kenyéradó gazdája csendben összerogy, ugyanonnan figyelte, ahogy az egymást váltó gazdái ellen tüntetnek a tévében, és elégedetten hátradőlve budai fotelcinizmusából és cionizmusából vizionál erős nacionalista kormányt Izraelnek. Onnan, a kényelmes foteljéből, amit megszolgált. Az ingatlanából. Az ingathatatlan szervilizmusából. A könyvtárszobájából, a könyvei közül, amiket soha nem kellett beládáznia.

Az én könyvtáram ládákban lakik háromezer kilométerre tőlem.

És fotelem is volt.

Anyám örökölte egy idős nagynénitől. A tanti lakását más nyúlta le, bár anyám ápolta, de legalább a fotelt elhozta. Aztán én is megörököltem. Böszme nagy jószág volt, el lehetett tűnni benne. Az egyetlen tulajdonomként mindenhová jött velem, amíg Magyarország albérlője voltam. Laktam benne Ürömben, Solymáron, Remeteszőlősön, Győrben, aztán öt pesti címen és Vecsésen.

Aztán elváltak az útjaink, ő – a fotel – a fiamnál lakik, Borosjenőn, mert Izraelbe nem tudtam magammal hozni.

Karosszékhaza fotelhontalanja!

Nincs ingatlan a nevemen, se itt, se ott.

Ingóságok maradtak.

Nincs már semmim, amit el lehetne tőlem venni.

Ezt – a semmit – most minek cipeljem máshová? Minek féltsem?

Hol lenne jobb?

Hol lenne jobb, most éppen?

És meddig?

Túl sok – rettentően sok! – barátom hagyta el mostanában Izraelt.
Nekem egy pillanatig sem fordult meg a fejemben, annyira utálok költözködni, de tegyük azért mérlegre úgy, hogy kirendezzük az egyenletből a pátoszt és a politikát!

Akkor a nulla marad és az ásító kofferok, amelyekbe akár az egész életem beférne.

Ingóságok – imádom a szót, mert egy sors, és minden magyarázat felesleges.
Költözni, azaz elkótyavetyélni az ugyanígy jött tárgyakat, a többit meg elcipelni, a súlyhatáron billegő bőröndöket és adósságokat.
Visszamenni egy másképp idegen helyre, egy másképp idegen ágyba aludni, már másnap, már megint.

Sajgó hiányokkal.

Ami fontos, az most is itt van.

A párom, a társam, a szerelmem – három az egyben, ott is velem lenne.

Belebolondulnék, ha egy ilyen töréssel is kalkulálni kéne…

Most szerelmet kéne még vallanom Izraelnek is, az embereknek is, akik itt élnek, de most felesleges a pátosz.

Hiába is tagadnátok, szélhordta ingóságok vagytok ti is mind, akárcsak én.

Az évezredek távlatából.

De most tanulom a ragaszkodásotokat ehhez a megingathatatlan helyhez. Minél inkább inog, annál inkább a miénk.

A fenyegetettség iskolájában elsős vagyok és próbálom megérteni, amit tanít.
Stréber vagyok és eminens leszek.

Nem megyek már innen sehova.