Mit nevezünk „kafkainak”? Amikor hátborzongatóan képtelen, mágikus erejű helyzetek a hétköznapi valószerűség látszatában zsibbasztják az alanyukat és leírójuk hűvös, pedáns hangnemben adja elő őket – magyarázza a kifejezést a tárlatvezető a jeruzsálemi Nemzeti Könyvtárban. Max Brodot nézzük kicsi tévéképernyőn, amint cigarettázva beszél barátjáról, és közelebb kerülünk mindkettejükhöz. Kiszakadunk a hömpölygő tömegből, nyakunkba akasztjuk a fülhallgatót, míg a vezető továbbhalad, és folytatja az értekezést Kafka héber és jiddis jegyzeteiről, barátságairól, szerelmeiről meg a Belz-i rebbéről.
„Kafka. Egy szerző átváltozása” címmel nyílt meg decemberben a jeruzsálemi Nemzeti Könyvtár időszakos kiállítása, és ezzel zárul a világ sok táján zajló eseménysorozat, melyet Franz Kafka halálának századik évfordulója alkalmából rendeztek. A könyvtár első alkalommal mutat be nyolcvannál több eredeti tárgyat, amelyek együtt Kafka életét mesélik el. Az archívumot 2019-ben helyezték letétbe a könyvtárba, miután a Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, hogy kulturális értéknek minősül és Izraelben kell tartani, illetve hozzáférhetővé kell tenni a nyilvánosság számára. A Covid járvány ide, terroristák elleni háború oda, 5 évvel később megnyitott a kiállítás.
A kiállítás nem követi a kortárs múzeumi trendet, nevezhetjük akár old-schoolnak is. A családdal és Prágával indul, amit Kafkával kapcsolatban mi, ká-európaiak szeretünk a tudásbázisunk mélyalapozásának tekinteni. Csakhogy már a harmadik tárlóban meglepő és eddig ismeretlen információval találkozunk. Itt fekszik az irodalmi vázlatok feljegyzésére használt füzetkéje, melybe németül írt, de a füzet középső néhány lapja meglepő módon a haladó, vagy inkább emelt szintű héber leckéivel van tele. Igen, Kafka, a sokáig bűntudatos öngyűlölő zsidónak tartott író csillagos ötös volt héber nyelvből. A jegyzetfüzet keltét a feladatok jellege segített meghatározni, továbbá Kafka humoros hozzáállása Pua Ben Tovimhoz, az utolsó hébertanárjához, akivel még 1922-ben ismerkedett meg – olvassuk a tárló háromnyelvű: héber, angol és arab feliratain az apartheidnek mondott hazánk fővárosi könyvtárának kiállításán.
„…a Te szokásos fejtegetésedből csak annyit fogadok el, hogy én is azt hiszem: teljesen ártatlan vagy elidegenülésünkben. De éppily teljesen ártatlan vagyok én is. Ha rá tudnálak bírni ennek elismerésére, akkor – ha új életre nem is volna lehetőségünk, hisz ehhez mindketten túl idősek vagyunk – valamiféle békét köthetnénk, s meg ugyan nem szűnnének, de legalább enyhülnének szüntelen szemrehányásaid” – olvassuk a Levél apámhoz eredeti kéziratában, itt Szabó Ede fordításában idézve.
Sodródunk tovább a tömeggel, és elmélázunk a váratlan és egyben örökérvényű részleten Kafka Max Brodhoz írt leveléből a Belz-i rebbe marienbadi első világháború utáni látogatása alkalmából: „…Különös szerepet kap a kíséretben négy góbe (vagy valami hasonló), a Rebbe belső köre, munkatársai, titkárai. Langer szerint a legidősebb közülük egy elsőrendű gazember. A nagy hasa, az eufórikus levegő körülötte, hunyorító tekintete állítólag ennek bizonyítékai.” Kafka tehát érdeklődött a zsidóság – számára akkor még ismeretlen vonatkozásai – iránt, a góbét (héberül gábái) többes számban gábáim-nak írva, ami ebben az esetben nem a zsinagógában felolvasóknak segítő és ellenőrző pozíciót jelenti, hanem pontosan használta: a haszid rebbék titkárát.
A magyar Wikipédia Kafkáról szóló, rendkívül jól használható és pontos oldalánál egy gondolattal többet tudunk meg a barátságairól ezen a kiállításon. Ugyanez a helyzet a Kafka életében fontos szerepet játszó nőkkel foglalkozó résszel is. Itt képeket látunk és új infókat olvashatunk Dora Diamantról, akivel az író Berlinben töltötte élete utolsó évét, s akinek a karjai közt halt meg, a talán legkomolyabb kapcsolatáról Felice Bauerrel, és Julie Wohryzekról, akivel kapcsolatuk lehetetlensége ihlette a Levél apámhoz-t, végül pedig Milena Jesenskáról, aki minden más szerelmétől különbözött, de ugyanúgy náci koncentrációs táborban pusztult el mint Wohryzek.
A könyvborító és illusztráció rész A kastéllyal kezdődik. A kiismerhetetlen és megérthetetlen kastélyt a fölénk tornyosuló, magasba törő gipszkarton-falak jelenítik meg. Külön szekció foglalkozik Kafka közel-keleti befolyásával, itt arab és héber nyelvű újságok elsárgult, felkasírozott oldalai tekintenek ránk. Nyolc izraeli illusztrátor – Sergey Isakov, Eitan Eloa, Nino Biniashvili, Anat Warshavsky, Addam Yekutieli, Merav Salomon, Roni Fahima és Michel Kichka – Kafka-művek ihlette rajzait tekintjük meg továbbhaladva. De nem csak ők: számos kortárs mű is látható itt, például az Átváltozás manga képregényben Hiroyuki Sugaharától, a Cseh Nemzeti Balett előadása videón, lengyel kortárs művészeti videóinstalláció, poszterek és más alkotások, melyek mindegyikét Kafka inspirálta.
A legutolsó kiállítási tárgy viszont megdobbantja a szívünket, mert az a Wiederum, wiederum – Kafka-töredékek című Kurtág György-zenemű kicsi képernyőn, ami a mi látogatásunkkor lemaradt a lejátszási listáról, de nyomban megkértük a szervezőket, hogy pótolják.
A Kafkárium után ajánlott átmenni a szomszédos Izrael múzeumba, a Tudatos álmok kiállításra, aminek pont olyan kafkai élmény minden pillanata, mint ahogyan a tárlatvezető a könyvtárban leírta.
Az izraelinfo.com szerzője, az Új Kelet újság főszerkesztője
