Mivel az izraeliek öltözködése amúgy is nélkülöz minden logikát (mit nekik az időjárás vagy az alkalom, amihez szettet választanak?, ezt a fajta lazaságot egyébként rohadtul irigylem tőlük, mert az outfit-kérdést full konzervatívban nyomom, és míg én a lakás küszöbét nem lépem át pizsamában, az itt élőknek ez a plázába is megfelelő öltözék), nekem fel sem tűnt a varázslótanonc a buszmegállóban és az indián asszony a boltban. Akkor kezdtem gyanakodni, amikor egy hatéves forma tűzoltó és három rózsaszínben pompázó, flitterrel borított, tüllszoknyás fiatalember került a látóterembe.
Hát persze, közeleg a purim!
Erről az ünnepről két nagyon fontos dolgot kell tudni. Az egyik a jelmezbe bújás, a másik az, hogy e napon megengedett a mértéktelen alkoholfogyasztás. Mindkettőt szimpatikusnak találom, úgyhogy ez lett a kedvenc zsidó ünnepem. Azt hiszem, idén gödénynek öltözöm.
Mert melyik keresztény ünnep buzdít ivásra? Mi, magyarok ezt önkéntesen tesszük karácsonykor, húsvétkor, Béla-napkor, random csütörtök este.
Persze, purimkor is vannak kitételek: ha állattá válsz az alkoholtól, inkább ne igyál, mert esetleg megsértesz néhány vallási szabályt. Vagyis a lakosság fele ki van zárva a buliból.
Persze a purim ennél sokkal többről szól. Eszter könyve szerint a négy purimi törvény:
- Megilá-olvasás (Eszter könyvének olvasása): egy papírtekercs, amelyre a purim története van írva. Felolvasása közben, amikor elhangzik a zsinagógában Hámán neve (ő a gonosz a sztoriban), hatalmas zajt kell csapni – kereplővel, lábdobogással, ki mennyire felkészült.
- Ünnepi vacsora, amelynek egyik hagyományos fogása egy olyan étel, amelynek belső töltelékét külső burok fedi. Lásd: töltött káposzta. A hagyományos purimi sütemény a hámántáska, amely követi ezt a belső-külső metódust – ez egy (általában) mákkal töltött, háromszög alakú süti.
- „Adagok” küldése (sláchmónesz): kétféle ételt vagy italt küldünk egy barátunknak. Nekem a töltött káposzta-alkohol kombó megfelel, ha olvassa valamelyik barátom.
(A sütivel ne fáradjatok.) - A szegények megajándékozása: mindenki adjon adományt két rászorulónak. Ami nagyon szimpatikus ebben, hogy az írás szerint az is adjon, aki maga is szűkölködik. Hiszen adni jó. És így láthatod, hogy mindig van lejjebb.
Ami még fontos: purimkor lehetőleg ne dolgozzunk. Tiltva ugyan nincs, de ajánlott kerülni az ünnep napján a munkát. Rajtam nem fog múlni, bár hivatalosan a munkahelyemen leszek aznap.
Egyébként Eszter könyve nagyon izgalmas történet, tele pompával és ármánnyal, bár az eredetisége vitatott, így sokáig az is kérdéses volt, hogy valóban a Biblia része legyen-e.
Akár eredeti, akár nem, a purimot ennek a könyvnek köszönhetjük – így én pártolom.

Könyvtáros, novellista, hobbifutó, de varrónőként is kivételes. A kedvesem egy éve alijázott, én májusban költöztem Izraelbe. Amíg várunk a tartózkodási engedélyemre, rengeteg a szabadidőm. Így keletkezett ez a blog.
Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.