Ha valaki ma értékteremtő muzsikusokat keres a kortárs zene és jazz határvidékén, a népzenével és klasszikus zenével is érintkező életművet, az nem tudja megkerülni Lukács Miklós cimbalomművész munkásságát. Magyarországon él, hangszere igazi hungarikum, de nagy szerepe van abban, hogy a cimbalom a nemzetközi koncertpódiumokon is állandó vendég.
Az Israel Contemporary Players zenekar sem először hívja meg. A tel-avivi koncert előtt szeretném Lukács Miklóst bemutatni.
A cimbalom neked családi örökség. Hogyan vezetett innen az utad a Zeneakadémiáig?
Lukács Miklós: Az egész családom zenész. Gyerekkoromban a zene vett körül. Édesapám is cimbalmos. Nyolcéves koromban kezdtem cimbalmozni Szakály Ágnes tanárnőnél a Tóth Aladár Zeneiskolában, de klasszikus zenét tanultam már ott is. Ez végigkísért az iskoláimon. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola következett, utána pedig a Zeneakadémia, amit 1999-ben végeztem el.
A cimbalom egy népi hangszer. Hogyan lett ez az irány?
A családom miatt választhattam volna nyilván a cigányzenét, a népzenét, az volt az erősebb késztetés, de apukámék úgy vélték – és ma már én is így gondolom –, hogy egy klasszikus zenei képzés nem árt a gyereknek, az egy jó és fontos alapot ad. Így indultam el ebbe az irányba.
Rögtön nyolcévesen tudtad, hogy ez lesz a jó döntés?
Nem, dehogy tudtam, viszont gyorsan jöttek a sikerek. Volt egy verseny, a Rácz Aladár cimbalomverseny ’86-ban, amelynek serdülő korcsoportjában második lettem. Utána már folyamatosan érkeztek a koncertfelkérések és különböző lehetőségek. Ez jelölte ki az utat, hogy a klasszikus zenei pályán maradjak.
A klasszikus zenészek között sem köztudott sajnos, hogy a hangszerednek milyen múltja van és milyen lehetőségeket rejt. Te hogyan szembesültél ezzel?
A cimbalmot a cigányzenekarok és a népi zenekarok világhírűvé tették. Hál’ Istennek, mert ez egy áldás. Ahol cigányzenekarok előfordultak, ott a cimbalom már fókuszba került, és beivódott az emberek emlékezetébe mint népi hangszer. Folyamatosan elkísért az a sztereotípia, hogy ez a cigányzenekarok hangszere, és nem is nagyon tudják elképzelni más műfajokban.
Pedig amikor Schunda Vencel József csodálatos hangszerkészítő mester 1874-ben kiállította a pedálos cimbalmot, akkor éppen az volt a célja, hogy a klasszikus pódiumokra helyezze. Mosonyi Mihály, Liszt Ferenc és Erkel Ferenc voltak ennek az egész folyamatnak a támogatói, hogy a nemzeti romantikának legyen egy emblematikus hangszere Magyarországon.
A Nemzeti Zenedében az 1800-as évek végén elindult az oktatás is, és a cimbalom azóta is jelen van a klasszikus zenei életben. Nemcsak a nemzeti romantika korszakában írtak cimbalom műveket, hanem XX. századi és kortárs zeneszerzők is láttak benne lehetőséget, és ez a mai napig tart.
Külföldön ma is előfordul, hogy ránéznek a hangszerre, és azt gondolják, cigányzenét fogok játszani. Én a sztereotípiák ellen küzdök: meg akarom mutatni a cimbalom különböző oldalait és erejét, hogy hangszerként kezeljék, ne csupán egy műfaj, egy ország népzenéjének instrumentumaként. Persze nagyon kíváncsian várták a koncertet, és a végén nagyon tetszett nekik. Bevallották, hogy el sem tudták volna képzelni, hogy ilyen zenei környezetben ez a hangszer ilyen jól működik.
Hogyan született a kapcsolatod azokkal a kortárs zeneszerzőkkel, Kurtág Györggyel és Eötvös Péterrel, akik műveiből a nemzetközi repertoárod jelentős része összeáll?
Szerencsésnek mondhatom magam, hogy ezek az emberek itt voltak körülöttem. Gyuri bácsival elég hamar, tizenévesen ismerkedtem meg. A zeneiskolában kezdtünk kamarázni Berényi Petrával, akinek az édesapja, Berényi Ferenc festőművész, családi barátja volt Kurtág Györgynek. Amikor a „Játékok” című művét gyakoroltuk – akkor már konzisok voltunk –, a család megkérte Gyuri bácsit, hogy jöjjön be hozzánk, mondja el a véleményét és instruáljon bennünket. Így is történt: Gyuri bácsi folyamatosan bejárt a próbáinkra. Akkor 15-16 éves lehettem.
Ez egy mesterélmény volt Neked akkor?
Akkor még nem gondoltam ezt, de mélyen belém ivódott. Gyuri bácsi instrukciói egy új utat, egy új szemléletet nyitottak. Nem is gondoltam volna, hogy így is hozzá lehet nyúlni a zenéhez. Ez számomra egy reveláció volt. Nyilván ez a tanítási folyamat: az a gondolkodás, amit Gyuri bácsi adott nekünk, eztán már bennem élt, és minden zeneműhöz így álltam hozzá – először tudat alatt, később pedig egyre tudatosabban.
Eötvös Péterrel húsz évig – haláláig – nagyon erős kapcsolatban voltam. A cimbalomra írt műveit gyakorlatilag én játszottam. Őt Gőz Lászlónak, a Budapest Music Center vezetőjének köszönhetem. Péter együtt dolgozott vele, és akkor már én is elkészítettem egy-két lemezt a BMC-nél. Gőz László ötlete volt, hogy milyen jó lenne, ha nekünk közös dolgaink lennének. Így indult a húsz év Eötvös Péterrel.
Hogyan alakult a kapcsolatod a jazzel? A diszkográfiád jelentős része jazzlemez.
Amikor elvégeztem a Zeneakadémiát, alig volt munkám. Klasszikus zenészként a cimbalmosok élete nem túl sűrű. Adott egy szűk repertoár, és hiába írnak nekünk új műveket, a kortárs zeneszerzők mellett egy cimbalmos mégsem tud annyit mozogni, mint bármely más hangszeres. Én viszont nagyon szerettem volna aktívan részt venni a zenei életben, és rengeteg tervem, gondolatom volt arról, hogy mit szeretnék játszani, hova szeretnék eljutni. De ezekre a dolgokra a klasszikus zenei tanulmányok mellett soha nem volt időm. Pedig mindig is szerettem az improvizációt, a jazzt, a népzenét. Akkor kezdett bennem megérni, hogy ezzel én mélyebben szeretnék foglalkozni. Elkezdtem gyakorolni, és bekerültem olyan zenekarokba, ahol ilyen zenéket játszottak, és én folyamatosan tanultam.
Mi volt az első ilyen?
Borbély Mihály zenekara. Balogh Kálmán barátom gyakran játszott Misiékkel, ő ajánlott. Ez 2002 tájékán volt. Utána sorra jött a többi jazzmunka: Dresch Mihály kvartettje, Szakcsi Lakatos Béla, és megannyi kolléga, később pedig saját zenekaraimat is megalapítottam! A jelenlegi a Cimbiózis trió, ahol Baló István és Orbán György a társam!
Balogh Kálmánnal milyen a viszonyod? Ha nekem azt mondják, mondj egy jó cimbalmost, én rögtön kettőt mondok.
Kálmánt az 1986-os cimbalomverseny óta ismerem, én 9 éves voltam, ő pedig a felnőtt korcsoportban ért el nagyon szép eredményt. Rengeteget köszönhetek neki, nagyon sokat segített a pályám elején. És több mint tíz éve van egy közös duónk is. Két lemezt adtunk ki, és nagy sikerű koncertjeink voltak szerte a világon. Eljutottunk Kínától Amerikáig, nagyon sok helyen felléptünk, és szeretnénk is még sok helyen játszani.
Hogyan jött létre a kapcsolatod az Israel Contemporary Players zenekarral? Dan Yuhas, az együttes vezetője, vagy Nagy Zsolt karmester volt a kapocs?
Zsolt. Emlékszem, amikor először dolgoztam Eötvös Péterrel, az „Atlantisz” című művét játszottuk – ez 2005-ben vagy 2006-ban volt – az egyik első koncertünkön a Varsói Ősz Fesztiválon. Péter nem ért rá, és Nagy Zsoltot kérte fel, hogy vezényelje helyette. Feljöttek hozzám, és mind a ketten vezényeltek nekem. Péter instruálta Zsoltot, hogy mit hova figyeljen – ez természetes dolog –, én pedig a cimbalom szólamot játszottam.
Aztán amikor Eötvös Péter megírta a „Da Capo” című művét – azt hiszem, 2014-ben volt a bemutatója –, azt elég sokszor játszottuk. Később már nemcsak Péter vezényelte, több karmester is dirigálta ezt a művet. Egyszer csak jött Nagy Zsolttól egy e-mail, hogy lenne-e kedvem itt, Tel-Avivban is eljátszani. Ezután keresett meg Dan Yuhas. Ez lassan már nyolc éve volt. Akkor is ezt játszottuk, a Da Capo-t, ami a hétvégi koncertünkön is elhangzik majd.
Bartók elkerülhetetlen, ha valaki a népzenéből jön, és a klasszikus zenében köt ki. A Te esetedben ez hogy alakult?
Egy magyar zenésznek – úgy gondolom – bármilyen műfajt játszik is, kapcsolatba kell kerülnie Bartókkal. Mi már a klasszikus zenei pályafutásom elején is rengeteget játszottunk Bartók műveiből, például a Gyermekeknek, a Mikrokozmosz stb. Ezeken mi is végigmentünk, akárcsak a zongoristák.
Neked azért népzenész családi háttérrel más lehetett az attitűdöd.
Természetesen hozzám sokkal közelebb állt Bartók, mint mondjuk egy olyan klasszikus zenész növendékhez, akinek nem volt köze a népzenéhez. Én már gyerekkoromból ismertem ezeket az ornamentikákat, ezeket a dallamfűzéseket. Nekem egyszerűbb volt egy ismerős hangzásélményhez kötni Bartók műveit.
Korán megéreztem, hogy ez a muzsika mennyire univerzális, és milyen erős hatást gyakorolt a 20. század zenéjére – a gondolkodásával, a harmonizálásával, a ritmikai megoldásaival. Ezek az én zenémbe is beépültek. De nemcsak az enyémbe. Külföldiek mondják, hogy mi, magyar zenészek érezzük legjobban Bartók zenéjét. A mi interpretációnk talán autentikusabb.
A román népi táncokat, amit hall majd a tel-avivi közönség, én magyaros ízzel játszom, és sok improvizációval kötöm át a tételeit. Nem azt hallja majd a közönség, amit megszokott egy zongoristától vagy egy hegedűstől. Én megpróbálom visszavezetni a művet az improvizációkban és a játékmódban ahhoz, amit annak idején Bartók is hallhatott.
Ahhoz a gyökérhez, ahonnan ered, ahonnan ez a zene vétetett.
Abszolút. Igen.
Ezzel az attitűddel hogyan kerül képbe a Norwegian Wood, a Beatles-szám? Ez a zászlóshajója az új lemezednek, a Timeless-nek.
A Norwegian Wood az első world music felvétel! Lennon megírta egy félresikerült, egy éjszakás kalandját – tudjuk a sztorit. Amikor bement a stúdióba és elkezdték játszani, George Harrison akkor már tanult szitározni. Megmutatta Lennonnak, milyen jó lenne a fő témát szitáron játszani. Ez akkor volt, amikor Ravi Shankar reveláció volt a világon. Ide lehet datálni, hogy egy indiai hangszer megjelenik egy populáris zenében, ami világhírű lett. Gyakorlatilag ezt a hangzást, ezt a hangzásélményt akartam a „Timeless” című lemezemen a Norwegian Wood-ban megszólaltatni. Egy indiai stílusú bevezető után egy nagyon gyors, repetitív rész jön, ami nem igazán a szitárra hasonlít, hanem a másik nagyszerű indiai hangszerre, a cimbalom rokonára, a szanturra. Ha kapcsolatot akarok teremteni, akkor talán itt van a kapcsolat: a népzene. Csak az indiai.
Mire készülsz éppen?
Két nappal a tel-avivi koncert után Budapesten is megemlékezünk. Eötvös Péter egy éve hunyt el. A Budapest Music Centerben lesz egy emlékkoncert, és ott játszom sok magyar kollégával.
Utána az április nyugodtabb lesz. Végre komponálhatok, és készülök a következő lemezemre. Persze szólókoncertjeim is folyamatosan lesznek, mert játszom ezt az anyagot, amit említettél, a Timeless-t, de nemcsak ezt, hanem különböző saját kompozíciókkal és kortárs zenével vegyítem ezt a populáris műsort. Egy olyan repertoárt játszom, ami teljes egészében megmutatja a cimbalom lehetőségeit.
Az Israel Contemporary Players „Discoveries” sorozatának koncertje Lukács Miklóssal és Nagy Zsolt karmesterrel március 22-én 18:00 órakor lesz Tel-Avivban, a Kultúrcsarnok Zucker-termében.
A műsor:
- Debussy: Egy faun délutánja
- Keiko Dewaux: Arras
A műsor második felében pedig a „magyar blokk”:
- Eötvös Péter: Da Capo (cimbalomra és zenekarra)
- Bartók Béla: Román népi táncok (cimbalomra és vonósokra)
- Israel Contemporary Players & Lukács Miklós
A Discoveries IV. In Memoriam Peter Eötvös koncert szombaton a Tel-avivi Kultúrcsarnok Zucker-termében.
https://ensemble21.org.il/concerts/season-34/discoveries-2-en-copy-copy
Színház- és filmrendező, díszlet-tervező. Tanult szakmák szerint: fotográfus, dramaturg. 16 év gyermekkor, 40 év színház, 30 év film és televízió, 5 év újságírás, 14 év tanítás, mégsem vagyok 105 éves!
2015 óta élek Izraelben…
Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.
