Ennek a könyvnek az elbeszélt korát tulajdonképpen mindenki ismerheti. A főszereplői már aligha vannak az élők sorában, és akik emlékeznek rájuk – leszármazottak, unokák – már szintén idősek, ha még élnek. Zágoni Balázs könyve minden tekintetben egyedi a maga nemében. Címe – A csillag és a százados – kellően visszafogott, meghagyja az olvasónak a ráismerés élményét.

Ugyanis a könyv budapesti gyerekek szemszögéből közelíti meg a huszadik század egyik tragikus szakaszát – illetve annak csak egy részletét – a „zsidótörvényektől” Budapest ostromáig. Pontosabban a fővárosban történteket és átélteket – és még kicsit azon túl is. Péter és Dávid először az iskolában találkozik a jogfosztás első szakaszaival, először csak kitiltják a Herczog fiút az iskolából, aztán a szülők kis boltja kerül új (egyelőre baráti) tulajdonoshoz. Majd követi a rádiókészülék, a motorkerékpár, a telefon. Zágoni mindent rögzít, mindent beleépít regényébe. Alakjai valódiak és minden árnyalat megjelenik, az együttérzőktől, a sutyorgókon át a szabadjára engedett gyűlölködő megjegyzéseket tevőkig. (És persze ez csak a kezdet.)

A sok helyszínen játszódó történet valójában elég szűk területre szorítkozik –, a Felsőerdősortól húzódik a Pozsonyi útig meg a (mai) Radnóti gimnáziumig. De így is minden benne van. A csillagos házak, a védett házak, a menetelések a gyűjtőpontokra – a rossz emlékű KISOK pályára, Óbuda felé, a téglagyárhoz…

Benne van a Horthy-proklamáció és az azt követő, rövid ideig tartó reménykedés boldogsága, benne a nyilas hatalomátvétel. Másfelől meg a védlevelek és az embermentők szinte kilátástalan, soha véget nem érő munkája. A bujkálások rokonoknál, ismerősöknél – ideig-óráig. A légópincék bűze és a becstelen feljelentőké.

A légi riadók és a bombázások. A pesti nyilas uralom végórái, miközben Budát még ágyúkkal lövik. Diákok kicsiny tettei, és néhány igaz ember mentőakciói, melyeket zajos gorombaságokkal lepleznek. A túlélés és a túlélők krónikája.

Zágoni könyve végtelenül fontos mű. A mind felületesebbé változtatott történelemtanítást támasztja meg hiteles, nem túldramatizált regényével. A háborút nem sminkeli szelídebbé, rábízza magát a tényszerű közlésekre – és a legnagyobb rémségeket fellazítja például olyasmivel, ahogy Dávid alig hároméves kishúga próbálja értelmezni az utcán heverő lódögöket és halottakat. Már időben és stílusban távol vagyunk Illés Béla idealizált szovjet felszabadítóitól, itt csak megemlíti a karóragyűjtő szenvedélyüket, meg azt, hogy az előőrsök miként mustrálgatják a kamaszlányokat – minek következtében a szülők hamar átalakítják őket szurtos vénasszonyokká… A címben említett százados, Ocskay, egyike volt a valóságos igazaknak, akik felismerték, hogy katonai rendfokozatukat és erőteljes föllépésüket állíthatják a jó ügy szolgálatába. (Meg is büntette őket a Rákosi-rezsim, mint a Horthy-hadsereg egykori katonáit…)

Annak ellenére, hogy e szűk idősáv szinte valamennyi emlékezetes szereplőjével találkozunk oldalain, az alakok mégis megőrzik egyéni jellemvonásaikat, nem csúsznak el valami steril tipizált irány felé. Az egyik legjobb példa erre a sokadrangú iskolatárs, aki az elején csak valami gyűlölködő mondatot sercint Dávid felé, a végén pedig szintén sokadrangú kisnyilasként kísérné a Duna-parti halálmenetbe a gimnázium épületében bujkálókat.

Zágoni Balázs nagyon tudatosan bánt a történettel és szereplővel. Rövid fejezetekre bontotta a cselekményt, hogy a kamasz/gimnazista olvasó akár egy rövidebb találkozásra is időt tudjon szakítani megkedvelt hőseivel, sőt minden fejezet végi jelenet egy újabb fordulat ígéretét sugallja. Ez a kézenfekvő, de azért igen hatásos dramaturgiai megoldás szinte a krimi feszültségét, izgalmát kínálja.

A szerző a könyv végén köszönetet mond mindazoknak, akik saját történetüket engedték beledolgozni ebbe a nagyon fontos könyvbe. Ide került a túlélők utóélete is, némelyek emigráltak, mások kivándoroltak az akkori Palesztinába, egyesek megkapták a Világ Igaza kitüntető címet… Az epilógus egyáltalán nem színeződik rózsaszínné, hiszen szerzője az igazat írta meg, és a háború utáni igazi történelemben a méltánytalanságok sajnos folytatódtak.

Habár manapság az olvasásnak nincs nagy kultusza, figyelmébe ajánlom ezt a remek könyvet minden felső tagozatosnak, gimnazistának – és persze szüleiknek is, meg pedagógusaiknak is. Meg kell jegyeznem, éppen e műve kapcsán Zágoni Balázs a közelmúltban a HUBBY (a nemzetközi gyerekirodalmi szervezet, az IBBY magyar tagozata) különdíját kapta kiemelkedő gyermek- és ifjúsági irodalmi tevékenységéért.

Sokat kell még tenni azért, hogy ne történelemhamisító intézményvezetők és a holokausztot relativizáló bértollnokok határozzák meg a közgondolkodást. A Móra Könyvkiadó mindenesetre dicsérendő lépést tett előre ezzel az ifjúságnak szánt, nagyon olvasmányos regénnyel.

Zágoni Balázs – Fotó: Mészáros Péter

Zágoni Balázs: A csillag és a százados
Móra Könyvkiadó, Budapest, 2024
400 oldal, teljes bolti ár 3999 Ft,
online ár a kiadónál 3279 Ft,
e-könyv változat a book24.hu-n 2849 Ft
ISBN 978 963 603 6201 (papír)
ISBN 978 963 603 7123 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

1944 márciusáig Dávid és Péter életébe nem igazán szól bele a háború. De aztán jönnek a tavaszi rendeletek, és ezek hétről hétre csökkentik a zsidó származású Dávid családjának mozgásterét, míg végül egy csillagos házba kell bezsúfolódniuk. Ennek számos hátránya mellett van egy előnye is: Dávid megismerheti Dobay gróf szókimondó, lobogó hajú lányát, Vilmát.
Míg a Dávid családja egyre nehezebben boldogul, Péterék látszólag zavartalanul élhetnek. De a rendeletek őket is próbára teszik: mernek-e még közösséget vállalnak barátaikkal? És ha igen, meddig? Mert a nyár után következik az ősz, a bombázások sűrűsödnek, a nyilasok pedig egyszer csak átveszik az uralmat, és ezzel beköszöntenek a háború legsötétebb hetei.
Túléli-e Dávid és Péter barátsága, túlélik-e ők maguk az 1944-es évet?

Zágoni Balázs (1975), HUBBY és Janikovszky Éva-díjas író, többévnyi kutatás után, valós történetek felhasználásával írta meg ezt az izgalmas és szívszorító regényt. A kötet a magyar holokauszt 80 évfordulója alkalmából jelent meg.

Az írás eredetileg az olvassbele.com oldalon jelent meg

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.