Benjamin Netanjahu magyarországi látogatása meglehetősen rendhagyó módon zajlott – a csend volt benne a leghangosabb.
Sem távozásakor, sem látogatása során nem válaszolt az újságírók kérdéseire. Akkor sem hangzott el sem hivatalos nyilatkozat, sem kommunikáció, amikor felszállt a gépére Washington felé. Sem az izraeli sem a magyar nagyközönség nem kérdezhetett és nem kapott választ semmire – legalábbis addig, amíg Netanjahu nem “szelídíti meg” a sajtót, ahogyan azt vendéglátója, Orbán Viktor már megtette hazájában.
És mégis: a látogatásnak volt eredménye. Magyarország hivatalosan bejelentette kilépését a Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC). Ez pedig komoly politikai gesztus – kérdés, hogy kinek és miért.
A látogatás árnyoldala azonban ennél is mélyebb. Magyarország holokausztban játszott szerepéről nem esett szó. Még a Duna-parti cipők emlékművénél sem hangzott el egyetlen mondat sem sem az áldozatokról, sem a felelősségről. A hallgatás itt is beszédes volt. Csönd volt, ahol megemlékezésnek kellett volna lennie. Tánc volt, ahol főhajtásnak lett volna a helye.
A diplomáciai látogatások mindig üzennek – nemcsak szavakkal, hanem az elhallgatott igazságokkal is. A szégyenteljes alku a háttérben, melynek eredményeképp Orban kiszállt az ICC-ből. És mi az ára? A magyarság holokausztbeli részét Izrael elfelejti és megbocsátja. Szégyen.
Újságíró
Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.
A magyarság nem egyenlő a magyar állammal és éppen aktuális politikájával aktuális vezetőivel, mint ahogy a zsidóság sem egyenlő Izrael állammal és annak mindenkori vezetőjével. Nics kollektív bűnösség, de vannak bűnösök. Radnóti gyönyörű soraival: “Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek….”