Minden jel arra utal, hogy Bennettből Netanjahu-klón válhat

Michal Sela írása a Haaretzben

Az utóbbi időben érezhető az élénkülés Naftali Bennett körül. Kavarja a politikai állóvizet, puhatolja a terepet anélkül, hogy felelősséget vállalna érte. A neve felkerült a közvélemény-kutatásokban a miniszterelnöki posztra esélyesek listájára – anélkül, hogy ujja botját mozgatta volna. A múlt héten létrehozott egy „polcon tárolt” pártot – biztos, ami biztos, és hogy ne kelljen visszafizetnie az általa korábban alapított Jamina párt adósságait (pedig könnyedén elő tudná teremteni az összeget, így néhány milliót megspórolhatna a köz számára).

Bennett csak papíron alapít pártot, hogy megnézze, mit mond róla a sajtó és a közvélemény-kutatások. Ezen a héten Joram Cohen nyilvánosságra hozta, hogy amikor a Sabak vezetője volt, Benjamin Netanjahu megpróbálta őt felhasználni arra, hogy kizárja Bennettet a politikai-biztonsági kabinetből. Ezzel Bennett – örömére – úgy lett megjelölve, mint az az ellenfél, aki a leginkább nyomást gyakorol Netanjahura. De vajon tényleg ő akar lenni az új jobboldali vezető Netanjahuval szemben, vagy közben a világi-liberális tábor szavazóira is kacsingat?

Az új liberális vezető?

Sok liberális középhez tartozó ember mondja, hogy korábban a Munkapártra szavazott, de most Bennettet látja az új liberális vezetőnek. Ez derült ki Hilo Glazer cikkéből is a Haaretz mellékletében.
Ezek közül az emberek közül sokan nagyra értékelik az üzleti sikert és a vezetői képességeket, és Bennett klasszikus példája a sikeres vállalkozónak. Mostanra ráadásul egységesítő, államférfiúi arculatot alakított ki magának – annak ellenére, hogy nem is olyan régen még Ayelet Shaked társaságában készített egy választási reklámot a „Fasizmus” nevű parfümről.
Olyan kijelentéseket tett, hogy „az életünket is adjuk azért, hogy Judea és Szamária Izrael része legyen”; ellenezte Amona kiürítését, és támogatta a dombokon élő telepes fiatalokat. Oktatási miniszterként előmozdította az iskolák vallási térfoglalását és nacionalizálását, valamint megerősítette az állami-vallásos oktatás túltámogatását, miközben bűnösen elhanyagolta a zsidó és arab állami oktatási rendszert.

Megváltoztattad a nézeteidet? Akkor magyarázd el, miért

Bennett az utóbbi időben többször is kijelentette, hogy megváltozott, ugyanakkor határozottan ellenzi, hogy a politikusokat szembesítsék korábbi kijelentéseikkel (lásd Glazer cikkét). Ez aggodalomra ad okot, hiszen egy valóban megváltozott vezetőnek nem kellene félnie korábbi kijelentéseitől és tetteitől – inkább el kellene magyaráznia a nyilvánosságnak, hogyan ment végbe ez a változás.
Tessék, Bennett, legyen szíves és világítson rá:
Miért tartotta hibásnak, hogy ellenezte Amona kiürítését?
Miért hagyta ott az oktatási minisztériumot abban a pillanatban, amikor Netanjahu felajánlotta neki a védelmi tárcát?
Miért nem tett semmit a világi szülők gyerekeiért?
Miért támogatott olyan lépéseket, amelyek fasizmushoz vezethetnek Izraelben?
Miért lépett fel a jogállamiság és a Legfelsőbb Bíróság ellen?
Amíg ezekre nem ad választ, nincs okunk feltételezni, hogy valóban megváltozott – vagy hogy valóban liberális lenne.

Ne zavarjátok Júdea és Szamária volt tanácselnökét ideológiával

Bennett meg van győződve arról, hogy a koalíció széthullása nem az ő hibája volt, hanem frakciótársaié – Idit Szilmané és Amichai Chiklié. Ezért levonta a tanulságot: ezentúl olyan embereket fog felvenni a listájára, akiknek semmilyen ideológiájuk nincs. Vagyis Bennett kizárólag politikai kaméleonoknak kínál majd helyet – olyanoknak, akik vállalják, hogy megőrzik az államférfiúi látszatot, és ismételgetik az egységről szóló üres jelszavakat, de nincsenek saját nézeteik, elveik, amelyek miatt adott esetben szembe mernek szállni vele. Ez lenne az a vezetés, amelyre a liberális közönség szerint szükségünk van?

A fiatal Netanjahu utánzata

A fiatal Netanjahu nem tűnt olyan veszélyesnek, és nem is volt nagy ideológus – emlékeztek? Egyszerűen csak egy sikeres figura volt, tökéletes angollal, aki a hatékony közszolgálatról beszélt.
Csak annyit akart, hogy „fogyókúrára” fogja a túlságosan elhízott közszférát. Nem azon dolgozott, hogy leépítse a demokráciát, és nem üldözte a jogállamiság őreit. Úgy nézett ki, mint egy szélsőséges neoliberális – pont, mint Bennett. Ne feledjük: Bennett már dicsérte Elon Musk csapatát, amely azon dolgozik, hogy szétverje az amerikai államapparátust – és hozzátette, hogy valami hasonlót Izraelben is helyes volna végrehajtani.

Gerinctelenség

Bennett már most aggasztó jeleit mutatja annak, hogy teljesen meghajol a közvélemény-kutatások és a „bázis” akarata előtt. Ne feledjük: ő volt az első izraeli miniszterelnök, aki arab pártot vont be a koalícióba. Egyértelmű, hogy szívesebben alakított volna kormányt nélkülük, de akkor egy olyan vezetői döntést hozott, amely Izraelben bátorságnak számít – mert felismerte, hogy ez az egyetlen út, amely kivezeti az országot a bibista mocsárból és a véget nem érő választási körforgásból.

De alig néhány hete Bennett ünnepélyesen bejelentette, hogy a következő cionista kormány nem tartalmazhat arab pártot. Akkor mi változott benne? Úgy tűnik, semmi. Valószínűleg tanulmányozott néhány közvélemény-kutatást, és ahelyett, hogy vezetne, inkább sodródik. Ez Netanjahu egyik legvisszataszítóbb vezetői tulajdonsága, amely vírus módjára terjedt tovább – megfertőzte Jair Lapidot és Beni Gantzot is. A középutas vezetők legkínosabb pillanatai azok, amikor megpróbálják utánozni Netanjahut, és egy képzelt „bázis” tetszését keresve a közvélemény-kutatások szerint viselkednek.

Azok a pillanatok, amikor valóban meggyőző vezetőként tűnnek fel (különösen Lapid), azok, amikor mernek kiállni egy olyan elv mellett, amely kihívást jelent saját szavazóbázisuk számára. Lapid gyakran magával ragadja a közönséget, és meg is tudja győzni őket a saját álláspontjáról – ahogy az egy vezetőtől elvárható. Bennett döntése, hogy előre bejelenti: nem fog arabokkal koalíciót kötni, egyenértékű Netanjahu törekvésével, aki delegitimizálja az izraeli társadalom 20%-át – az arabokat –, akiknek ez ugyanúgy a hazájuk, és akiktől mi, a liberális közönség, minden egyes választás során könyörgünk, hogy menjenek el szavazni, hogy legalább legyen esélyünk legyőzni Netanjahut.

A márkázás bajnoka

Bennett megszegte vezetői felelősségét, amikor elhagyta a politikai színteret abban a pillanatban, hogy kormánya összeomlott. Úgy gondolta, jobb hallgatni, és újramárkázni magát olyasvalakiként, aki kívülről érkezik a rendszerbe. Ha korábban arra szólított, hogy „adják oda az életüket”, amikor misztikus transzba esett Amona kiürítése körül, vagy a Cahal ellen lépett fel azzal, hogy a katonák jobban félnek a hadügyészségtől, mint Szinuártól – ma a CNN-ben teljes erővel védi a hadsereget, amikor felelősségteljes és államférfiúi képet akar mutatni. Magyarán: csak újramárkázza magát mint nemzeti, középutas, egységet képviselő vezető.

Egyértelmű, hogy Bennett jobb Netanjahunál. Ha a jobboldalról van szó

A jobboldali vezetők közül, akik támogatják a telepespolitika megerősítését Izrael nem vallásos, termelő rétegének kárára, Bennett messze felülmúlja Netanjahut. Remélem, ő lesz a jobboldal vezetője, mert olyannak tűnik, mint egy vezető, aki nem keveredett büntetőügyekbe, nem uszít, és jelenlegi formájában kevésbé megosztó és gyűlöletkeltő, mint Netanjahu – és az is lehet, hogy valóban megváltozott.

Mindenki, aki együtt dolgozott vele, tanúsítja a tanulási képességét. Bárcsak igaz lenne – és tettekkel is bizonyítaná, ahelyett hogy a politikából menekül, amikor csökken a befolyása. Bennett ezerszer jobb Netanjahunál mint jobboldali vezető, de nem középutas, és végképp nem világi vagy liberális vezető. Súlyos hiba volna, ha a liberális közép egy vallásos jobboldali, telepesbarát politikust tenne meg vezérévé. Jelenleg minden jel arra utal, hogy 15–20 év miniszterelnökség után Bennettből is Netanjahu-klón válhat.

Michal Sela a Givat Haviva – a Közös Társadalomért Központ vezérigazgatója