Izrael két történet között szakad szét?

Ari Shavit Ynet-ben megjelent írása szerint Izrael válsága nem etnikai vagy politikai táborok közötti ellentétből ered, hanem két mélyen eltérő, rivális történetből, amelyek eltérően értelmezik a valóságot, a demokrácia fogalmát és a nemzeti identitást.

Az egyik, „liberálisnak” nevezett történet szerint egy démonizált vezető – Benjamin Netanjahu – kisajátította a hatalmat, aláássa a demokratikus intézményeket, és diktatórikus irányba sodorja az országot. A másik, „konzervatívnak” nevezett narratíva szerint a baloldali elit, a bíróságok, a média és a bürokrácia régóta visszaél a hatalommal, és a népakarat ellenére is uralkodni próbál.

Shavit úgy véli, a két tábor kölcsönösen legitimálja saját félelmeit és önigazolását, miközben folyamatosan áldozatnak állítja be magát, és mindkettő jogot formál arra, hogy akár erővel is megvédje önmagát a másiktól. Ez a dinamika szerinte ördögi spirálba rántja az országot.

A megoldás szerinte egy „harmadik történet” közös megírása lenne, amely túllép a kölcsönös démonizáláson, és mindkét oldal igazságmagvait integrálva új alapokra helyezi a társadalmi egységet.

---

A teljes írás:

Egy gonosz szívű, démoni ember vette át a hatalmat egy szeretett ország fölött – vagy pedig fennhéjázó elitcsoportok, amelyek már régen elvesztették a nép bizalmát, alattomos módon találtak módot arra, hogy továbbra is uralkodjanak rajta a nép akarata ellenére. A konzervatív és a liberális tábor között.

Izrael nem pártok, etnikumok vagy törzsek mentén szakad szét. Izrael két történet között szakad meg.

Az egyik történet, amelyet „liberálisnak” neveznek, így szól: egy gonosz szívű, démoni ember vette át az uralmat egy szeretett ország felett, kisajátította magának, és királyságává tette. Hosszú éveken át pusztítást és romlást hozott, de mostanra betelt a pohár. A diktátor uszítja Izrael polgárait, rombolja annak intézményeit, merényletet követ el a demokrácia ellen, és a harmadik templomot is lerombolja.

A másik történet, amelyet „konzervatívnak” neveznek, úgy szól, hogy fennhéjázó elitcsoportok, amelyek már régen elvesztették a nép bizalmát, alattomos módon találtak rá a módra, hogyan uralkodjanak tovább a nép akarata ellenére. Évtizedeken át kirekesztettek, diszkrimináltak és eltiportak, de mostanra betelt a pohár. Most egy félelmetes „mélyállam” jogi, médiabeli és biztonsági karjait mozgósítják, hogy átvegyék az uralmat minden intézmény felett, merényletet kövessenek el a demokrácia ellen, és lerombolják a harmadik templomot.

A „liberálisnak” nevezett történet Jichák Rabin meggyilkolásával kezdődik. Az ebben hívők számára az, aki valójában Jigal Amir mögött állt 1995. november 4-én, nem más, mint a gyűlöletes demagóg, Benjamin Netanjahu. Ezért már Netanjahu első miniszterelnöki ciklusát is illegitimnek tartották a liberálisok, és mindent megtettek azért, hogy idő előtt véget vessenek neki. A Likud vezetőjének legitimitása azonban még jobban megroppant, amikor vesztegetés, csalás és hivatali visszaélés vádjával bíróság elé állították. A legitimitás tovább omlott, amikor egy fanatikusan jobboldali kormányt alakított, amely jogi forradalmat kezdeményezett. És végleg összeomlott 2023. október 7-én. Ennek következtében a liberális történetmesélők szemében az ország vezetője ma már nem egy demokratikusan megválasztott miniszterelnök, hanem egy diktátor.

A „konzervatívnak” nevezett narratíva onnan indul, hogy a média üldözte Benjamin Netanjahut, és a Legfelsőbb Bíróság átvette az ország irányítását a múlt század végén. Az ebben hívők számára Aharon Barak 1995. november 9-én elindított jogi forradalma, valamint az, ahogyan a jobboldalt elhallgattatták az oslói megállapodás és a Gázai övezeti kivonulás idején bizonyíték arra, hogy Izraelt egy új bolsevizmus tartja uralma alatt. A régi „vörös könyvecskés” szakszervezetet egy új, jogi–biztonsági–bürokratikus–médiaelit váltotta fel. Így hiába szavazott újra és újra a többség a jobboldalra – a valódi hatalom a baloldal kezében maradt. A Netanjahu elleni folyamatos delegitimáció egyben a bibisták – vagyis támogatói – delegitimációja is volt. Egy nemzedéken át tartó szisztematikus kísérlet zajlott arra, hogy politikai értelemben visszazsuppolják a mizrahiakat a barakkokba, a nemzeti-vallásosokat a kisvárosokba, a haredieket pedig a gettóba. A zsidó–demokratikus állam furcsa demokráciává vált, ahol nem hallatszik a nép hangja.

Egy bizonyos értelemben a bennünket széttépő belső konfliktus Izrael demokratikus–liberális identitását hangsúlyozó történet, és a zsidó–hagyományos identitását hangsúlyozó történet között zajlik. De egy másik értelemben a konfliktus két ellentétes narratíva között feszül az államrend természetéről, a játékszabályokról és a szabad társadalomról. Míg Netanjahu ellenzői úgy érzik, hogy Netanjahu hívei lerombolják (számukra) a demokráciát, Netanjahu hívei úgy érzik, hogy az ellenzői tagadják meg (tőlük) a demokráciát. Miközben azok, akik magukat liberálisnak tartják, attól tartanak, hogy Netanjahu és a fanatikusok hatalmon maradása megfosztja őket jogaiktól és szabadságuktól – azok, akik magukat konzervatívnak tartják, úgy érzik, hogy az elit uralma már most megfosztja őket jogaiktól és szabadságuktól. A közép–baloldal számára Levin jogi forradalma szélsőséges megnyilvánulása annak, hogy Izrael Erdogan új Törökországává válhat. A jobboldal számára pedig Netanjahu pere a szélsőséges megnyilvánulása annak, hogy Izrael máris a régi Törökországgá lett, ahol nem a nép a szuverén, hanem a bírák, tábornokok, rendőrtisztek és titkosszolgálatok vezetői.

Nem lehet megérteni, mi történik az országban anélkül, hogy megértenénk ezt a két identitástörténetet, amelyek frontálisan ütköznek egymással. És anélkül, hogy tudatosítanánk: mindkét történet robbanásveszélyes keveréke igazságnak és hazugságnak, ténynek és téveszmének, valóságnak és paranoiának. Anélkül, hogy látnánk: mindkét narratíva áldozatként tünteti fel saját táborát, amelynek jogában áll bármilyen eszközt bevetni önmaga megmentésére. És anélkül, hogy felfognánk: minden történetbe kódolt erőszak felerősíti a másik oldal erőszakát, és együtt egy halálos örvénybe rántanak bennünket. A liberális történet mesélői valóban nem értik, mennyire fenyegetően hatnak tetteik azok identitására, akik az utca túloldalán állnak. A konzervatív történet mesélői valóban nem fogják fel, mennyire rémisztőek tetteik azok számára, akik az utca másik oldalán állnak. Nincs empátia. Nincs tisztesség. Nincs egységes mérce mindenkire. Ahelyett, hogy meghallgatnánk és megértenénk egymást – ordítunk, ütünk, rúgunk. A süketek párbeszéde részegekének verekedésévé válik, amely szétzúzza az állam intézményeit, lerombol minden normát, és a polgárháború küszöbére sodor bennünket.

Ahhoz, hogy elkerüljük a katasztrófát, szükségünk van egy harmadik történetre. Cselekednünk kell. Nincs más választásunk, mint közösen elkezdeni megírni azt az összetett történetet, amely kiszabadít bennünket a fanatizmusból és a szélsőségességből, és magába olvasztja mindkét oldal igazságmagvait. A szükséges megoldás világos: őszinte párbeszéd. Kölcsönös tisztelet. Mindenkire érvényes, világos és közösen elfogadott játékszabályok. Teljes elköteleződés amellett, hogy a cél nem szentesíti az eszközt. A baloldal részéről lemondás arról, amit a demokrácia elleni merényletnek tart (az igazságügyi forradalom), a jobboldal részéről pedig lemondás arról, amit szintén a demokrácia elleni merényletnek lát (Netanjahu pere). De a gyakorlati megoldást egy új, közös történetbe kell ágyazni – csak ez teszi lehetővé, hogy továbbra is együtt tudjunk élni. A másik lehetőség: az izraeli demokrácia teljes megsemmisülése és a harmadik templom pusztulása.

---

Véleményem szerint Shavit nagyot téved. Ez nem két oldal vitája, hanem egy bűncselekmény szemtanúinak és elkövetőinek története.
Amikor egy vádlott a bíróság lépcsőjén uszít a bírák, ügyészek és rendőrök ellen, miközben továbbra is kormányoz, az nem egy narratíva – az egy puccskísérlet. Aki ezek után még „harmadik történetet” keres, az vagy nem látja, mi történik, vagy fél kimondani az igazságot. Nincs szimmetria a rombolók és a jogállam védői között. És aki egységet követel anélkül, hogy igazságot szolgáltatna, az nem békét hoz – hanem behódolást.

A valódi egység nem az álláspontok összemosásából születik, hanem abból, ha közösen kiállunk az alapértékek mellett. A jelenlegi válság nem egyszerű politikai nézetkülönbség konzervatívok és liberálisok között, hanem morális próbatétel: képesek vagyunk-e különbséget tenni az intézmények védelme és azok szétverése között, a törvényes vita és a rendszer szisztematikus aláásása között?
Ha valóban van harmadik történet, azt nem kompromisszumokkal kell megírni – hanem az igazság védelmében. Máskülönben nem történet lesz belőle, hanem gyászbeszéd Izrael állam felett.

Főkép: Benjamin Netanjahu – Fotó: Abir Sultan / AFP / Pool via Getty Images