A terrorista szervezet hivatalosan még nem válaszolt, egyik vezetője szerint az ajánlat „nem felel meg népünk követeléseinek” – a BBC szerint a Hamasz el fogja utasítani a javaslatot –, de más hírek szerint lehet, hogy „igen, de” választ adnak. Az ajánlat teljes terjedelmében 13 pontot tartalmaz, és megtiltja a nyilvános szabadulási ceremóniákat. A Hamasz által korábban elutasított eredeti javaslattól, a Bahbah-terven át (amit Izrael utasított el) a mostani javaslatig: minden eddigi javaslat részletesen.

Még várják a Hamasz válaszát: Az al-Arabija szaúdi csatorna szerint „Izrael és a Hamasz megállapodott a tűzszünetről” – de ez a híradás pontatlannak bizonyult. A Hamasz viszont eddig még nem mondott egyértelmű nemet a Steve Witkoff amerikai különmegbízott által bemutatott új javaslatra. Későbbi beszámolók szerint (al-Hadas és al-Rad csatornák) a válasz „igen, de” formájú lehet – miközben a Hamasz egyik magas rangú vezetője tiltakozását is kifejezte a tervezettel szemben.

A francia hírügynökségnek adott interjúban Baszem Naim, a Hamasz egyik vezetője úgy nyilatkozott, hogy „az ajánlat nem felel meg népünk követeléseinek”, de hozzátette: a szervezet továbbra is tanulmányozza azt. Egyiptomi források szerint a Hamasz pozitívan fog válaszolni Witkoff ajánlatára, bizonyos fenntartásokkal. Az al-Hadas szerint a Hamasz delegációvezetője, Halil al-Hajja közölni fogja a közvetítőkkel a választ: „igen, de”.

A BBC egy másik Hamasz-forrásra hivatkozva azt közölte, hogy a szervezet el fogja utasítani Witkoff új javaslatát, mivel az nem teljesíti az alapköveteléseiket, például a háború befejezését. A Hamasz hivatalos közleményeiben azonban továbbra is csak azt jelezték, hogy még vizsgálják az ajánlatot – egyelőre tehát nincs végleges válasz. A Fehér Ház is megerősítette ezt.

Ezzel szemben Benjamin Netanjahu miniszterelnök a túszok családjainak jelezte, hogy Izrael elfogadta a javaslatot, és az amerikaiak is megerősítették: Izrael elfogadta Witkoff ajánlatát.

Az új Witkoff-féle javaslat teljes szövege:

  1. Időtartam: 60 napos tűzszünet. Donald Trump elnök szavatolja, hogy Izrael betartja ezt az időszakot.
  2. Túszok szabadon engedése: A „58-as lista” alapján 10 élő és 18 halott túsz szabadon engedése. Az első napon 5 élő és 9 halott túsz, a hetedik napon további 5 élő és 9 halott túsz szabadon engedése történik.
  3. Humanitárius segítségnyújtás: Azonnal megkezdődik Gáza felé, amint a Hamasz elfogadja a tűzszünetet. Az ENSZ és a Vörös Félhold közreműködésével, elfogadott csatornákon keresztül zajlik a segítségosztás.
  4. Izraeli katonai tevékenység: A támadó műveletek Gázában leállnak a tűzszünet kezdetével. Napi 10 órán keresztül (vagy 12 órán át a túszcsere napjain) szünetel a katonai és megfigyelő repülés.
  5. Cahal átcsoportosítása:
    • 1. nap: Az első túszcsoport szabadon engedése után átcsoportosítás Gáza északi részén és a Necerim-folyosón.
    • 7. nap: A második túszcsoport szabadon engedése után újabb átcsoportosítás Gáza déli részén.
    • A végleges visszavonulási vonalak technikai egyeztetése külön tárgyalás tárgyát képezi.
  6. Tárgyalások: A tűzszünet első napján tárgyalások indulnak a következőkről:
    • Az összes hátralévő izraeli túsz cseréje egy megállapodott számú palesztin fogolyra.
    • Izraeli erők visszavonása, hosszú távú biztonsági intézkedések Gázában.
    • Gáza jövőbeli irányítása (az úgynevezett „másnap” kérdése).
    • A végleges tűzszünet kihirdetése.
  7. Elnöki támogatás: Trump elnök elszánt a tűzszünet betartatása mellett, és elvárja, hogy a tárgyalások komolyak legyenek, végleges megállapodást eredményezve.
  8. Palesztin foglyok szabadon engedése: 10 élő túszért cserébe Izrael 125 életfogytiglanra ítéltet és 1,111 gázai foglyot enged el, akik 2023. október 7. után kerültek fogságba. A 18 halott túszért cserébe Izrael 180 palesztin holttestet ad vissza. A cserék titokban, ceremóniák nélkül zajlanak – fele az 1., fele a 7. napon.
  9. Túszok és foglyok állapota: A tűzszünet 10. napján a Hamasz teljes információt ad a hátralévő túszokról (életjel, orvosi jelentés vagy halotti igazolás). Izrael ugyanekkor információt ad a gázai foglyokról és a náluk lévő holttestekről. A Hamasz garantálja a túszok biztonságát a tűzszünet idején.
  10. További túszok szabadon engedése: A 60 napos tűzszünet alatt zajló tárgyalások sikeres lezárása esetén a „58-as lista” fennmaradó túszait (élőket és holtakat) is szabadon engedik. Ha nem sikerül megállapodni, a tűzszünet meghosszabbítható közös megegyezéssel, amíg a tárgyalások jóhiszeműen folytatódnak.
  11. Garanciák: Az USA, Egyiptom és Katar mint közvetítők garantálják a tűzszünet fenntartását és mindent megtesznek a végleges megállapodás előmozdításáért.
  12. Különmegbízott: Steve Witkoff különmegbízottként a helyszínre utazik, vezeti a tárgyalásokat, és véglegesíti az egyezményt.
  13. Trump elnök: Ő maga fogja személyesen bejelenteni a tűzszünetet, és elkötelezi magát az egyezmény végrehajtása mellett.

A most bemutatott egyezmény tehát 60 napos tűzszünettel kezdődne. A 10 élő és 18 halott túsz szabadon engedése egy héten belül történne meg. Izrael szerint az 58 túszból 20 biztosan él, és akár 38 lehet halott.

További részletek:
Izrael 125 életfogytos rabot és 1111 gázai foglyot engedne el. A Hamasz a 10. napon jelentést adna minden életben lévő túsz állapotáról. Izrael nem engedi szabadon Marwan Barghoutit.

Korábban olyan hírek is megjelentek, hogy a humanitárius segítségnyújtást az ENSZ veszi át egy amerikai cégtől, és Izrael visszavonul a „Philadelphi 2” néven ismert Morag-folyosóról, de egy magas rangú izraeli tisztviselő cáfolta, hogy az új javaslat pontos visszavonulási vonalakat tartalmazna.

A frissített Witkoff-tervet majdnem három hónappal az előző után mutatták be – azt Izrael elfogadta, de a Hamasz nem. Akkor még 11 túszról (köztük Edan Alexanderről) és 19 halottról volt szó, a mostani verzió 10 élőről és 18 halottról szól, de hosszabb tűzszünetet (60 nap) javasol, mint az akkori (50 nap).

A „Bahbah-terv” a héten bukkant fel, miután a palesztin-amerikai üzletember, Bishara Bahbah közvetített a Hamasz felé. A Hamasz azonnal elfogadta, sőt „Witkoff-tervként” emlegette, míg Izrael egyértelműen elutasította. Ez 60 napos tűzszünetet és 5-5 túsz szabadon engedését tartalmazta az első és az utolsó napon – szemben a mostani ajánlattal, amely 10 túsz egyhetes szabadon engedéséről szól. Az eredeti verzióban 16 halott túszról volt szó – most 18-ról.

Főkép: A Hamasz továbbra is „vizsgálja a javaslatot”. Netanjahu, Witkoff és al-Haja – Fotó: Reuters / Nir Elias, Reuters / Evelyn Hockstein, Omar al-Qattaa / AFP, Reuters / Ronen Zvulun

Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.

FORRÁSYnet

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét