A legtöbb ember számára az izraeli légicsapásokban likvidált iráni parancsnokok neve ismeretlen. Nekem és sok iráni számára viszont ezek a szörnyetegek azok, akik évtizedeken át terrorizálták a családjainkat – írja Masih Alinejad a The Free Press-en.
Az elmúlt négy évem azzal telt, hogy az iráni Forradalmi Gárda vadászott rám. Ügynököket küldtek, hogy elraboljanak New York-i otthonomból. Bérgyilkosokat béreltek fel, hogy megöljenek amerikai földön. Még Davosba is követtek, ahonnan helikopterrel kellett kimenekíteni.
Ha az FBI védelme és az a 21 különböző rejtekhely, amelyek közt évekig mozogtam, nem lett volna, talán már nem is élnék, hogy ezt leírhassam.
Szóval igen, ez a pillanat személyes. De messze nem csak rólam szól.
Több mint négy évtizede az Iráni Iszlám Köztársaság terrorizmust exportál, elnyomja a véleményszabadságot, és háború szélére sodorja a Közel-Keletet, miközben saját népétől is elrabolja a méltóságot, lehetőséget és békét. Most pedig a rezsim a legfelső szinteken kénytelen szembenézni a következményekkel.
Az izraeli légicsapások állítólag megölték a rezsim néhány legmagasabb rangú katonai vezetőjét: Hossein Salamit, az Iráni Forradalmi Gárda főparancsnokát; Amir Ali Hajizadeht, a rezsim ballisztikusrakéta-programjának atyját; valamint Mohammad Bagherit, az iráni hadsereg vezérkari főnökét.
Ezek a nevek sok ember számára csupán idegen hangzású címkék. Nekem és az irániak millióinak viszont ezek a férfiak testesítik meg a zsarnokságot, amely tönkretette és nyomorba döntötte családjaink életét.
Ők tették pokollá milliók életét nemcsak Iránban, hanem az egész Közel-Keleten.
Miközben a szankciók térdre kényszerítették a gazdaságot és a kórházakban alapvető gyógyszerek fogytak el, addig a Forradalmi Gárda parancsnokai luxusban éltek. Ma már perzsa nyelvű közösségi oldalakon keringenek azok a képek, amelyek megmutatják, hogyan néztek ki a tetőtéri medencéik, a penthouse lakosztályaik és a VIP-liftjeik – amelyek közül sokat most rommá bombáztak.
Ezek a parancsnokok nem Iránt védték, hanem a rendszert a saját népe ellen. Akik valóban áldozatot hoztak a hazáért, azok a szegények voltak, a nők, akik meg merték mutatni a hajukat, a diákok, akiket az utcákon lőttek le.
Ezért nem gyászol sok iráni ma. A bizonytalan jövő ellenére ünnepelnek.
Ezrek küldtek nekem üzeneteket Iránból: fiatal nőkről, akik az utcán táncolnak, családokról, akik a konyhájukban ujjonganak. Emlékeznek ezekre a parancsnokokra, akik parancsot adtak, hogy a tüntetők szemébe lőjenek, hogy tizenéves lányokat zárjanak börtönbe, és hogy miközben titokban bombákat építettek, a világnak hazudjanak.
Egy teheráni anya, akit börtönbe zártak, amiért a 2019-ben meggyilkolt gyermekéért tüntetett, ezt írta nekem:
„Amikor meghallottam Salami halálhírét, örömömben sikítani kezdtem. Igazságot látok!”
Azt is hozzátette: „Hamarosan visszatérsz Iránba, és ezeknek a gyilkosoknak a sírján táncolunk majd.”
Egy másik nő, akinek az édesanyját 2022-ben lőtte agyon a Forradalmi Gárda, miután a rendőrségi őrizetben brutálisan meghalt a 22 éves Mahsza Amini, ezt írta: „Boldogok vagyunk, hogy a szeretteink gyilkosai eltűntek. A háborúnak ára van. Lehet, hogy ártatlanok is meghalnak. De tudjuk, ki a hibás: az Iszlám Köztársaság.” Ez az asszony kopaszra borotválta a fejét az anyja sírjánál – ez a kép hamar a rezisztencia szimbólumává vált Iránban.
Több millió iráni vonult már utcára, énekelt, táncolt és vérzett egy jobb jövő reményében. 2022-ben, Mahsza Amini halála után, a világ látta, ahogy fiatal nők semmivel – csak a hajukkal és a reményükkel – néznek szembe a fegyveres katonákkal. Ezt a mozgalmat nem tiporták el. Még mindig él – csendesen, bátran – otthonokban, iskolákban, börtönökben. És ma ismét eszünkbe juttatja, hogy az iráni nép bátorsága lehet az, ami egyszer véget vet az Iszlám Köztársaságnak.
Most a világ válaszút előtt áll. Dönthet úgy, hogy csak rakétákat és térképeket figyel, geopolitikai sakkjátszmaként kezeli az eseményeket. Vagy dönthet úgy, hogy meglátja mögötte a valódi emberi történetet – egy nemzet történetét, amely épp feltámad az elnyomás árnyékából. Egy feltámadó oroszlán történetét.
Lehet, hogy Izrael most kiiktatta a katonai elit egy részét. De az igazi győzelem még várat magára: az a nap, amikor az Iszlám Köztársaság összeomlik a saját bűnei súlya alatt, és azoknak az erejétől, akiket oly sokáig próbált megfojtani és elhallgattatni.
Az Iráni Iszlám Köztársaság egy véres birodalmat épített – tüntetők, ellenzékiek, nők és gyerekek véréből. Ez a birodalom most repedezik. Az iráni nép figyel. És reméli, hogy a világ is figyel.
Masih Alinejad iráni-amerikai újságíró, író és nőjogi aktivista, a Voice of America Persian News Network műsorvezetője/producere, a Radio Farda tudósítója, a Manoto televízió munkatársa és az IranWire közreműködő szerkesztője. Ezen a linken lehet róla többet olvasni.
Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.
