Bezárt világ – nyitott könyvek

Nem szívesen ajánlom ezt a könyvet. Veszélyes!

Aki a kezébe veszi, azzal könnyen megeshet, hogy egész életében gyűjtögetett, féltve őrzött rögeszméi Harari pár napnyi olvasásától mind ködbe vesznek, és szegény olvasó ott áll majd józanul, örökre friss gondolkodásra kényszerítve.

Pedig semmi különöset nem csinál, csak pontos és történelmi összefüggésekkel alaposan alátámasztott kérdéseket tesz fel. Ezek a jövőre vonatkoznak, de azonnal meg kell válaszolnunk, mert a jövő itt van. Ez az alapképlet. 

Sci-fibe illők a jövőképek, amiket felvázol, de egyáltalán nem a távoli jövőbe prognosztizálja őket. Nem utópiák és nem disztópiák, viszont egykettőre itt lesznek. Riasztóan gyorsan. Még a most döntéshelyzetben lévő generáció életében. A könyv talán egyetlen tézise, ami után a szerző nem tesz kérdőjelet, éppen ez. Kezünkben a döntés. 

De ezután nem dörgedelmes prófécia következik és nem agitprop, ahogy a megrendítő állítások után megszoktuk, hanem bölcs (ön)iróniával megírt leltár azokról a “történetekről”, amelyeket a 21. századi ember az előző korokból örökölt.

“Noha ezek a nagy történetek mind az agyunk által generált fikciók, kétségbeesésre semmi ok. Azért a valóság még létezik. Nem játszhatunk szerepet valami kitalált drámában, de miért is akarnánk ezt tenni? A nagy kérdés, amely az ember előtt áll, nem az, hogy „mi az élet értelme?”, hanem hogy „hogyan szabaduljunk meg a szenvedéstől?”. Ha elvetjük a fiktív történeteket, sokkal tisztábban tudjuk megfigyelni a valóságot, és ha ismerjük az igazságot magunkról és a világról, semmi sem tehet nyomorulttá minket. De persze ezt sokkal könnyebb mondani, mint megtenni.“

Nehéz volt benne ilyen kinyilatkoztatás-szerű idézetet találni. Ez a könyv nem az az idézet-pláza, ahol a felületes társalgásokhoz beszerezzük a muníciót.

Még a szekuláris gondolkodás definícióját másoltam volna ide, de újra olvasva láttam, hogy nincs ilyen. Csak összehasonlítások és cáfolatok, hogy mi nem az…

Így működik Harari könyve.

A Biblia, Konfuciusz, Buddha tanításai, Sztálin és Hitler propagandája, napjaink világpolitikai történései és Izraeléi (hiszen Yuval Harari itt él és tanít), filmek a Mátrixtól Walt Disney-ig, írók Huxleytól Shakespeare-ig, filozófiák és reklámszlogenek, az üzleti jog és a labdarúgás, mítoszok és hétköznapi történetek szolgálnak például Harari 21 leckényi gondolatmenetéhez. 

Kapkodjuk a fejünket, hogy hányféle válasz lehet az életünket, a jövőnket érintő (és végérvényesen eldöntő!) kérdésekre.

És még egy veszély, ami az olvasóra leselkedik: Harari szórakoztató, szellemessége megtévesztő. Élvezetes olvasmány, pedig nem könnyű. Olyan, mintha nem is a világunk legégetőbb létkérdéseit tárgyalná.

Ha vállaljuk a kihívást, akkor dőljünk hátra, lazítsunk egy kicsit az ideológiáink kényszerzubbonyán, és fogjunk bele az olvasásba:

Yuval Harari: 21 lecke a 21.századra.

Akinek viszont kész válaszok vannak a fejében mindenre, az hajítsa a könyvet messzire. (Bár épp abban olvastam, hogy a kételkedők ritkábban tévednek, mint a megingathatatlanok.)

Kiadó: Animus Kiadó
Kiadás éve: 2019
Fordító: Torma Péter

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.