A háború új elrettentési egyensúlyt teremtett, de a részletes megállapodásig Iránnal még hosszú az út

Abban a reményben, hogy a tűzszünet fennmarad, a kérdés most az, vajon az Egyesült Államok képes-e olyan megállapodást elérni, amely sokkal magasabb követelményeket támaszt Iránnal szemben – vagy csak „csendért csendet” típusú megértés születik. Nem kevésbé fontos kérdés, hogy mi hangzott el Trump és Netanjahu között, és hogy az izraeli miniszterelnököt kötelezték-e bármiféle gázai ár megfizetésére.

Amos Harel elemzése a Haaretzben

Mint sok minden ebben a rendkívüli háborúban Izrael és Irán között, a tűzszünetről szóló bejelentés is Donald Trump szellemében és stílusában történt meg. Az amerikai elnök az éjszaka közepén (izraeli idő szerint) posztolt: „Izrael és Irán egy időben fordultak hozzám, és azt mondták: Béke!… A két nemzet jövőjében szeretet, béke és csodálatos jólét lesz.” Az élet újra valóságshow lett. Ha nem lenne a szomorú valóság, amelynek csúcspontja a Beer Seva-i épület közvetlen és halálos találata volt az egyik utolsó iráni rakétazáporban, még mosolyogni is lehetne.

Közel két órán keresztül, egészen reggel hét óráig – amikor életbe lépett a tűzszünet –, az irániak kisebb rakétazáporokat lőttek ki Izrael területére. A lövések feltárták az iráni tűzerő gyengülését, amely már képtelen kiterjedt és összehangolt támadásokat végrehajtani – ugyanakkor az izraeli védelmi rendszer réseire is rámutattak.

Kevéssel 10:30 előtt újabb két iráni rakétát lőttek ki, amelyeket Haifa és az északi térség fölött semmisítettek meg. A rakéták nyomán a védelmi miniszter és a vezérkari főnök közölte, hogy ez a tűzszünet megsértésének minősül, és Izrael hamarosan súlyos választ fog adni. Trump nehezményezte az izraeli szándékot, hogy újabb támadást hajtson végre Irán ellen, és felszólította Izraelt: „vigyék most haza a pilótákat.”

A rakéták kilövése előtt előző este lövéseket adtak le az amerikai hadsereg legnagyobb katari bázisára is. Ez úgy tűnik, előre koreografált válasz volt, Irán bosszúja az USA részéről végrehajtott Fordo-i atomlétesítmény elleni szombat esti támadásra. És valóban ez történt. Trump, a maga kissé különös őszinteségével, még meg is köszönte az irániaknak, hogy előre figyelmeztették őt a rakéták kilövése előtt. Teheránban ezzel szemben a tévében azt állították, hogy az amerikaiak könyörögtek a tűzszünetért a katari találatok nyomán. Érdekes lenne tudni, vajon van-e egyetlen iráni állampolgár, aki ezt elhiszi.

A 12 napos iráni háború – szemben a megelőző 615 nappal, amelyek a 2023. október 7-i Hamasz terrortámadással indult nagy hadjárat részei voltak – eddig figyelemre méltó sikerként értékelhető. Izrael kemény és meglepő csapást mért Iránra, súlyos károkat okozva annak nukleáris létesítményeiben, rakétaraktáraiban és -kilövőiben, valamint a parancsnoki és irányítási láncban – az Iráni Forradalmi Gárdától egészen az atomprogramig. Az amerikai támadás Fordo ellen teljessé tette az összehangolt közös műveletet Izrael és a világ legerősebb hatalma között. Az amerikai támogatás ebben az esetben nem szavakban, hanem tettekben nyilvánult meg.

Rendezés megállapodás nélkül?

A bombázások nemcsak visszavetették az iráni atomprogramot (bár még nem világos, pontosan mennyivel – a hírszerzési becslések szerint), hanem új elrettentési egyensúlyt is teremtettek. Teherán rezsimje százmilliárd dollárokat fektetett be nukleáris és rakétafejlesztéseibe, valamint különböző terrorista szervezetek támogatásába a Közel-Kelet-szerte – most pedig úgy tűnik, hogy ez a projekt megbukott. Miután az izraeli légierő sikeresen „lehántotta” az iráni légvédelmi rendszereket, az ország gyakorlatilag védtelen maradt, létesítményei pedig súlyos károkat szenvedtek.

Hosszabb távon talán még a rendszer stabilitása is megrendülhet. Bár az utóbbi napokban Jeruzsálemben és Washingtonban is nyíltan hangzottak el a teheráni rezsim megdöntésére irányuló vágyak, úgy tűnik, hogy Trump számára ez nem prioritás. Az elmúlt két napban már valamivel következetesebb nyilvános nyilatkozatai szerint az amerikai elnök célja a háború lehető leggyorsabb lezárása – sőt, kész ismét tárgyalni Irán legfelsőbb vezetőjének, Ali Hamenei-nek a képviselőivel.

Ha sikerül fenntartani a tűzszünetet, a kérdés az, vajon Trump kormánya képes lesz-e olyan kötelező érvényű megállapodást elérni, amely sokkal szigorúbb követelményeket támaszt Irán felé, és szankciókat helyez kilátásba további megsértések esetére. A korábbi tapasztalatok alapján az iráni rezsim minden eszközzel el fogja húzni a tárgyalásokat – majd újra trükkökhöz és megtévesztésekhez folyamodik, hogy elkerülje a nemzetközi elszámoltatást.

Egy másik lehetőség a megállapodás nélküli rendezés, „csendért csendet” elven. Ez azt jelentené, hogy Izrael – és talán az Egyesült Államok is – újra támadni fogja Iránt minden tűzszüneti megsértés esetén. De ha nincs részletes megállapodás, mi számít megsértésnek? Vajon Izrael támadhat akkor is, ha Irán újrakezdi az atomprogramját? Lehet-e újra érvényt szerezni tilalmaknak háború nélkül? És mi a helyzet azzal a 450 kg, 60%-ra dúsított urániummal?

Mit követelt Trump?

Körülbelül két órával a tűzszünet életbe lépése után Benjamin Netanjahu miniszterelnök részletes közleményt adott ki. Ebben kijelentette, hogy sikerült „kettős, azonnali egzisztenciális fenyegetést elhárítani – mind az atomfegyverek, mind a ballisztikus rakéták terén”; bejelentette a háború befejezését, miután teljesültek a célkitűzései, és kilátásba helyezte, hogy minden tűzszüneti megszegés esetén súlyos válaszlépés jön.

Amit Netanjahu nem mondott el: mi hangzott el közte és Trump között azokban a beszélgetésekben, amelyek a tűzszünet bejelentését megelőzték. Vajon az amerikai elnök cserébe valamilyen árat követelt Gázában? Például a harcok befejezését (jelentős késéssel), az izraeli hadsereg teljes kivonását az övezetből a túszok és az elesettek visszaszolgáltatásáért cserébe? Esetleg politikai nyitást a palesztin fronton, amely normalizációhoz vezethetne a Szaúd-Arábiával való kapcsolatokban?

Trump ugyanis nem mondott le azon álmáról, hogy egy új stratégiai regionális szövetséget hozzon létre, amely magában foglalja Izraelt és a szunnita öbölmenti államokat is – és talán számára személyes jutalomként a Nobel-békedíjat is. Elméletben most itt a lehetőség. Netanjahu számára is csábító lehet a gondolat, hiszen esélyt kínál arra, hogy véget vessen a túszdráma elhúzódásának, és megállítsa a vérzést a Gázai övezetben. Ám minden attól függ, hogyan érzékeli a miniszterelnök saját politikai helyzetét.

A gyakori nyilatkozatai, látogatásai a bombázott városokban, óvatos visszatérése a televíziós stúdiókba (egyelőre csak baráti platformokon) – mind arra utalnak, hogy komolyan fontolgatja az előrehozott választások lehetőségét.

A túszok ügye még mindig nyílt seb

Nehéz választásokat tartani, miközben a nemzeti seb a túszok miatt még mindig nyitva van. És ellentétben azzal az üzenettel, amelyet Netanjahu támogatói próbálnak közvetíteni, a június 13-i siker nem mossa le az október 7-i szégyenfoltot. Az Irán elleni eredmények valóban lenyűgözőek, és nem történhettek volna meg Netanjahu makacssága és Trump támogatása nélkül. De ezek nem tudják eltakarni a közelmúlt történelmét – különösen, amíg a miniszterelnök továbbra is elutasítja, hogy bármiféle felelősséget vállaljon az október 7-én történtekért a Gázai övezet környékén, és nem rejti véka alá szándékát, hogy újabb hadjáratot indítson az izraeli demokratikus rendszer ellen.

Főkép: Füst száll fel az állami televízió épülete fölé Teheránban, a múlt héten – A 12 napos háború eddig figyelemre méltó sikernek tűnik – Fotó: Majid Asgaripour / Reuters