Csorbulnak a tányérok és poharak, összecsapódik a kistányér a naggyal a mosogatóban, ma a kistányérból törik le egy darab, holnap a nagytányérból fog. A háború után veszek újakat, poharat, bögrét is, ne hasítsa fel a perem sebe az ajkamat.
Éjjel háromkor bőg fel a telefon figyelmeztetésül, hogy kilőtték a rakétákat Iránból. Magamtól is megébredtem volna a sejtjeimbe ívódott stressztől és a rendezetlen hormonháztartásomtól, de Irán szavára könnyebb kikelni az ágyból. Hálóingben ülök az ágy szélén és a szirénára várok, hiába. Most kellene Kabbalát tanulni, hallgatni a szfirák zenéjét és a betűk mögé pillantva az éjszaka sötétjéből rálátni a világmindenség mozgatóira. A sziréna ezúttal is elmarad: Jeruzsálemet és Eilatot nem lövi Irán, mert nem tartozunk Izraelhez, és nincsenek se energiaforrásaink se katonai bázisunk. Nem ébresztem fel Drort és a gyerekeket. Reggel mégsem indul be az óvoda arra a másfél órára sem, amit tegnap a védelmi rendelkezések enyhítése miatt meghirdetett a vezető óvónő. Tíz napja dagonyázik két ország a homokozóban és várja, mit mond Trump óvónéni, folytathatjuk-e a homokdobálást, vagy be kell mennünk az oviba csendespihenőre.
Délutánra tudom lekaparni a gyerekeket a képernyőről. Nadav tejszínhabot követel, így azzal tudom kicsalogatni őt és Rafit otthonról, hogy tudom, hol lehet kapni. A parkba érve elővesszük a szifont. A gyerekek tátott szájába nyomom a habot, az amerikai és izraeli testtudatos anyukák diszkréten kukkolnak a szemük sarkából anélkül, hogy a testükkel felénk fordulnának. Gyorsan eszkalálódik a helyzet, Rafi elszalad a szifonnal, Nadav utána. Soha nem láttam ennyi szülőt ebben a parkban gyereket legeltetni, a tágas óvóhely lehet az oka a népszerűségnek, amely a park végében várja a látogatókat. Csak ismerős ne lássa, ahogy a gyerekeim egymást tépik, amíg rájuk nem kiabálok és ki nem csavarom Rafi kezéből a szifont, hogy végre én is belőhessem magam a fehérédes tejszínhabbal.
Hírszolgáltatás helyett győzelmi jelentés az újságírás, egy nagy család vagyunk mi izraeliek, a televízió előtt összetartva várjuk a következő rakétát. A Beer Sheva-i becsapódás után a betonszobáról másodszorra is kiderül, hogy ingatlanos marketingfogás, aminek egy ország bedőlt. Eddig hatan haltak meg benne, mert egyenesen a batonszobát érte találat. Ah, hogy nem Iránból érkező rakétákra tervezték őket? Akkor jó, a két-három év múlva esedékes új gázai háborúban megint nyugodt szívvel fogunk aludni bennük. A következő iráni háborúig meg építsünk fel egy nagy óvóhelyet az egész országnak és mindenki költözzön bele. Ha Hong Kongban tudnak a föld alatt élni, akkor a zsidóknak is sikerülni fog, a földtől már elszakadtunk úgyis, a képernyő bámulásához pedig elég egy konnektor. A felszínen a telepesek és az arabok megosztoznak egymás közt az olajfákon, a deep state leköltözik a mélybe a medencés házaival együtt. Megvalósul a kétállami megoldás, lesz egy fönti és egy lenti Izrael az égi és földi Jeruzsálem mintájára.
Mostanra mindenkin látszódik a háború hatása, nincsen több hely a testünkben, ahová a félelmet préselhetnénk, nincsen kinek a szebbik arcunkat megmutatnunk. A termékeny félhold alakja rajzolódik ki a flightradaron, a repülőgépek nem szállnak át felette, ahogy a szomszéd Irán felett sem. Ábrahám útvonalát bámulom a felhőkbe írva, a bal alsó csücsök, Izrael alig mutatja magát, mi lesz veled, kis ország? A térképen is alig látszol, mégis mindenki rád figyel.
A biciklimet szervízbe adtam, elvittem tesztre a kocsit, mi legyen a következő lépés? Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra. Kedd reggel a tűzszünet ellenére lőnek és lövünk, délutánra fellélegzünk, este a polgári védelem bejelentése utáni percekben megjön az üzenet az iskolai és az óvodai WhatsApp-csoportból, hogy holnap várják a gyerekeket, a munkahelyem is ír, hogy szerdától be lehet menni. Minden átmenet nélkül ér véget a háború, úgyanúgy, ahogy elkezdődött, átlépünk a tegnapon, mintha nem a miénk volna. Délután az Elisheva parkban állva fél szemmel Nadavot nézem, ahogy a futóbiciklijén kacsázik körbe-körbe, de közben a férfiakat figyelem. Ki fog szájon csókolni, mint a japánok elleni győzelem hírére az amerikai tengerészgyalogos a fehér ruhás nőt a Times Square-en?
Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.
