Az izraeli hadsereg a napokban úgy döntött, hogy ismét engedélyezi élelmiszercsomagok légi úton történő célba juttatását a Gázai övezetbe – válaszul a térség humanitárius válságára. Jordánia és az Egyesült Arab Emírségek is részt kívánnak venni az akciókban. Emellett több gyermekeknek szánt élelmiszer és higiéniai termék is érkezhet a következő napokban.
Mindeközben az izraeli katonai vezetés következetesen tagadja, hogy éhínség alakult volna ki Gázában. Szerintük a Hamasz manipulálja a nemzetközi közvéleményt, és a világsajtóban megjelenő képek és beszámolók túlzóak. A hadsereg úgy véli, hogy a kialakult narratíva része a túszalku körüli pszichológiai nyomásgyakorlásnak.
A segélyszervezetek másképp látják: szerintük a fő akadályt maga az izraeli katonai rendszer jelenti, amely vagy nem ad engedélyt a segélyek célba juttatására, vagy szándékosan olyan útvonalakra irányítja a konvojokat, ahol azok könnyen fosztogatások áldozatául eshetnek. Több sofőr is arról számolt be, hogy órákat vagy napokat kénytelenek várakozni, majd olyan feltételekkel kell elindulniuk, amelyek ellehetetlenítik a biztonságos szállítást.
A gázai sofőrök többsége már nem mer elindulni – attól tartanak, hogy fegyveresek támadják meg őket, vagy a káoszban életüket veszítik. Előfordult már olyan is, hogy izraeli katonák tüzet nyitottak a segélykonvojok köré gyűlt éhező civilekre – egy ilyen esetben több tucat ember halt meg, ami után több nemzetközi szervezet felfüggesztette a tevékenységét.
A gázai oldalon hetek óta feltorlódott segélyszállítmányok várakoznak a Kerem Salom átkelőnél, azonban azok kiosztása sokszor engedélyköteles. Ha meg is kapják az engedélyt, a hadsereg gyakran új útvonalakat szab, szétválasztja a járműveket és megnehezíti a konvojok mozgását.
Eközben Jordánia új technikával próbálkozik: kisebb, ejtőernyővel felszerelt csomagokat dobnak le, hogy elkerüljék a korábban előfordult haláleseteket, amelyek a túl nehéz rakományok zuhanásakor történtek.
Az izraeli hadsereg hangsúlyozza, hogy továbbra is próbálja elkerülni, hogy a segélyek a Hamasz kezébe kerüljenek. Állításuk szerint az elmúlt időszak intézkedései sikeresen gyengítették a szervezet befolyását. Ezzel együtt elismerik, hogy a segélyezés körüli káosz tovább súlyosbította a helyi lakosság szenvedését.
Az utóbbi napokban több mint száz segélyszállító jármű jutott be Gázába, főként Zikim és Kerem Salom átkelőin keresztül. Khan Junisz környékére eljutott konvojok hatására a liszt ára jelentősen csökkent a feketepiacon – igaz, a legtöbb járművet még így is kifosztották.
A cikk izraeli sajtóforrások – többek közt a Haaretz, a Ynet és a Kan hírcsatorna – alapján készült.

Újságíró
Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.