Alma Igra izraeli származású tudománytörténész és élelmezéstörténész, táplálkozástudományi és környezettörténeti kutatásairól ismert. Igra a 20. századi élelmiszer- és tudománytörténetre koncentrál, különös tekintettel a brit birodalmi és nemzetközi táplálkozástudomány kialakulására. Doktori fokozatát a Columbia Egyetemen szerezte 2020-ban, disszertációja a brit táplálkozástudomány fénykoráról szólt. Jelenleg a jeruzsálemi Van Leer Intézet posztdoktori kutatója, valamint az Amsterdam University oktatója. A következő írása terjed az izraeli Facebookon:
Az ENSZ Élelmezési Szervezetét megalapító John Boyd Orr az 1950-es években azt írta, hogy amikor emberek éhen halnak, nem csendben halnak meg. Ez nem igaz. Ő is tudta ezt – valószínűleg még egészen friss emlékeiből. Mindenki, aki élt az ötvenes években, emlékként olyan, korábban látott képeket hordozott magában éhező emberekről, akik meghaltak – amelyeket a világ nagy része annak idején néma közönnyel szemlélt, majd utólag nagyon határozottan elítélt.
Az talán igaz, hogy akik éhen halnak, megpróbálnak nem csendben meghalni. Megpróbálnak tiltakozni, hangot adni a fájdalmuknak, de gyakran senki sem hallgat rájuk.
A második világháború idején számos különböző éhínség zajlott, de a legkülönösebb és legérdekesebb eset a holland éhínség volt. Nem ez volt a legnagyobb vagy legbrutálisabb civil lakosság elleni éheztetés a háborúban, de egyedülálló eset volt, mert soha korábban nem haltak még éhen olyan fehér emberek, olyan gazdagok és olyan iskolázottak, mint ők. Ez egy nagyméretű éhínség volt – kétmillió ember éhezett Hollandiában 1944 és 1945 tele között, közülük húszezren azonnal meghaltak – s Európa egyik leggazdagabb, legfejlettebb és legjobban beágyazott országában történt. Ez egy első osztályú éhínség volt. Olyan korszerű kórházak dokumentálták, amelyekről a lengyelek és oroszok csak álmodhattak volna.
A hollandok nem akartak csendben éhen halni, de a világ nem akarta hallani őket. Egy ponton Hollandia királynője, Julianna megszólalt a BBC-ben, közvetlenül a brit közvéleményhez fordult, hogy cselekvésre buzdítsa őket. Nem működött. Nem az Egyesült Királyság és nem is az Egyesült Államok éheztette Hollandiát, de mindent tudtak valós időben, és különféle taktikai okokból nem tettek semmit a megállítására. A holland lakosság élelmezésének lehetőségét újra és újra megvitatták a hadikabinetben, de a katonai célok mindig előnyt élveztek.
„Fejlett civilizáció, kulturált emberek” – mondták a britek –, „pont olyanok, mint mi. Nagyon nem lenne jó, ha éhen halnának.” És mégis, hagyták őket éhezni. Annak ellenére, hogy tudták, hogy éheznek, és annak ellenére, hogy a hollandokat a pénzzel, az erőforrásokkal, a vízgazdálkodással és Rembrandttal azonosították.
Az éhhalál különösen kegyetlen és csúnya halál. Az emberek nem akarnak csendben éhen halni. De a valóságban azok, akik éheztetnek, vagy lehetővé teszik az éheztetést, kreatív módokat találnak arra, hogy ne hallják meg a kiáltásokat.
Az egyik ilyen mód az élelmiszer légi úton való ledobása volt. PR- és fotó szempontjából a levegőből történő élelmiszerdobálás jól mutat. A holland kollektív emlékezet tele van képekkel, amelyeken az égből hullik az étel, az emberek pedig az utcán ujjonganak, zászlókat és zsebkendőket lengetnek. A nyugat-európai színpad gazdag volt: fejlett kameratechnikával, sajtóval. Az „égi manna” képei lenyűgözték a kétségbeesett holland lakosságot, és a szövetségeseket is, akik már nem akartak hallani az éhezésről. A britek valóban „Manna hadműveletnek” nevezték ezt az akciót, és a bibliai utalás megjelent az emlékezésben és a háborús diskurzusban is. Égből hulló étel: ez maga a csoda.
Csakhogy a légi élelmiszersegély nem igazán működött. A mennyiség nem volt elegendő, az étel elosztásához és feldolgozásához szükséges infrastruktúra nem állt rendelkezésre. (Amikor valaki halálközeli állapotban éhezik, orvosi felügyeletre van szüksége, nem csupán korlátlan mennyiségű ételre. Az éhezésből való hirtelen túlevés akár halált is okozhat.) Ironikus módon az amerikaiak ezt az akciót „Operation Chowhound”-nak (Zabálás hadműveletnek) nevezték – és valóban: a gyors evés áldozatokat is követelt.
Az élelmiszer ledobása megható és látványos volt, de a hatása elenyésző. Ez persze nem akadályozta meg abban, hogy ikonikussá váljon. Egy héttel később a németek kapituláltak, Hollandia pedig valóban megkezdhette az újjáépítést – orvosi kezelésekkel, amelyek elengedhetetlenek a súlyosan alultáplált szervezet számára.
A valóság az, hogy az emberi hadtörténelemben nincs dokumentált eset arra, hogy az égből ledobott élelmiszer megmentett volna valakit az éhhaláltól. Ennek oka egyszerű: az élelmezés összetett logisztikai rendszer. Főzés, hűtés, szállítás, elosztás, szervezés. Az étel mindig kiterjedt emberi, technológiai és ökológiai hálózatokban létezik. Az étel – lényegét tekintve – nem csak étel. Mindig találkozási pont a társadalmi, gazdasági és környezeti rendszerek között.
Ezért nem lehet ételt ledobni az égből, mintha az bármit is megoldana. Ledobnak lisztet, de nincs hol megsütni. Ledobnak tápszert, de nincs forralt víz. Ledobnak az egyik helyre, miközben a másik helyen emberek halnak meg. Ledobnak olyanokra, akik már annyira alultápláltak, hogy az evés is megölheti őket.
Mit kezdenék azzal, ha ledobnának nekem tésztát az égből, de nincs konyha, nincs eszköz, hogy elosszam a családomnak, nincs áram, nincs asztal, nincs tányér, nincs folyóvíz, és nem tudom megtervezni, mennyit együnk ma, mert semmi sem garantálja, hogy holnap is jön valami?
Tehát ledobnak ételt. De az étel csak egy teljes szövet részeként létezik. Ha ezt a szövetet lerombolják – bombázásokkal, betegségekkel, tömeges lövöldözéssel, kórházak megsemmisítésével, segélymunkások meggyilkolásával, házak felgyújtásával és földig rombolásával –, akkor már nem lehet egyszerűen ételt ledobni.
Az éheztetés általi gyilkosság különösen kegyetlen, mert mire mindent elpusztítottak, már az étel sem ment meg – sem a szó valódi, sem az éhség szoros értelmében.
A héten az izraeli hadsereg bejelentette, hogy bár szerintük nincs éhínség Gázában, lehetővé teszik az élelmiszer ledobását. Még egy fárasztó irónia ugyanabból a műhelyből, ahonnan a „Túszok nem halnak meg, csak szenvednek” vagy a „Csak egy lépés a teljes győzelemig” szlogenek jöttek. Lehet, hogy ez az egész csupán egy PR-reakció a világ közvéleményének változására. De az is lehet, hogy a katonai vezetésben is akad valaki, aki érzi, hogy gyerekek csontvázzá soványodott teste nem éppen az az örökség, amelyhez a nevét akarta adni.
Kíváncsi vagyok, milyen nevet ad majd az „Oroszlánként felkel” kreatív csapata ennek a hadműveletnek. Fogadni mernék, hogy valami olyasmit, amiben szerepel a „manna” szó – bár lehet, hogy a palesztinokat a pusztában vándorló izraelitákhoz hasonlítani felbosszantaná a politikai bázist.
Akárhogy is, őszintén ki kell mondani már most: nagyon kicsi az esélye, hogy ez valóban segít az éhezőkön. Sokkal inkább azokat szolgálja, akik időt próbálnak nyerni – és nem akarnak hallani róluk.
A humanitárius segélyezés háború idején rendkívül bonyolult – logisztikailag (konyha, víz, hűtés, elosztás) is, de még ennél is bonyolultabb politikailag. Nem lehet egyszerre megpróbálni mindenkit megölni – és ugyanakkor nem megölni.
A holland esetből szinte semmit sem lehet átültetni a palesztin helyzetre. Pont ez a lényeg – a különbség tanulságos. Az, hogy még akkor is, amikor nem gyarmatok, nem feketék, barnák vagy ázsiaiak, nem kelet-európai szegények éheztek – még akkor is, ha valaki éhen akart hagyni embereket, azt mondta: „Nem hallom őket.”
És még valami: a háborúkat taktikai szempontok mentén vezetik. A valóság próbáján mind a németek, mind a britek hagyták, hogy a holland éhínség folytatódjon – egészen addig, amíg már katonailag nem volt célszerű.
Ugyanez történik majd Gázában is. Az izraeli–amerikai tengely egyik szereplője sem fog lemondani az éheztetésről, ha az a háborús eszköztár része.
Az egyetlen módja annak, hogy megállítsuk a gázai éhínséget, az, hogy megállítjuk azokat, akik milliókat próbálnak halálra éheztetni.
Fordította és szerkesztette: Lévai Eszter
Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.
