A közelmúltban bejárta a világot és felháborodást keltett egy megrendítő fotó a Gázai övezetből: egy másfél éves kisfiú, Muhammad al-Matouq képe, aki anyja karjaiban, szemmel láthatóan csonttá soványodva, egy fekete szemeteszsákból eszkábált pelenkában szerepelt több nemzetközi médiumban – köztük a New York Times, a CNN, a BBC és a Guardian hasábjain is. A kép a gázai humanitárius katasztrófa szimbólumává vált, és politikai földindulást indított el világszerte.
Ám néhány nappal később független izraeli újságírók és elemzők nyilvánosságra hozták: a gyermek valójában ritka genetikai betegségekben szenved, többek között agykárosodásban, izomsorvadásban és oxigénhiányos állapotban, amely már születése óta befolyásolja izmait és mozgásfejlődését. Az izraeli egészségügyi dokumentáció szerint már a háború előtt is speciális táplálékkiegészítőkre szorult. A New York Times végül szerkesztői megjegyzésben elismerte: a gyermeket kezelő orvos tájékoztatta őket a korábbi egészségügyi problémákról – ugyanakkor hozzátették, hogy Mohamed állapota az utóbbi hónapokban rohamosan romlott az orvosi és táplálkozási ellátás hiánya miatt, és súlyos alultápláltságot diagnosztizáltak nála.
A BBC riportjából ugyanakkor teljesen kimaradt a genetikai betegségekre való utalás, amit a kritikusok manipulációnak neveztek. A fotóval kapcsolatos kampányt Naftali Bennett volt miniszterelnök „2025-ös vérvádnak” minősítette, és azt állította, a világ szándékosan ignorálja a körülményeket és a Hamasz propagandacéljait. A brit újságíró, David Collier saját nyomozása szerint a kisfiú bátyja jó egészségi állapotban van, az anyja pedig nem tűnik éhezőnek – szerinte ez cáfolja a „szándékos éheztetés” narratíváját.
A világ figyelme tehát egy olyan térségre összpontosul, ahol egy megrendítő kép – akár hamis kontextusban is – képes volt diplomáciai lavinát elindítani, és ahol egy gyerek története újabb fejezetet nyitott a véget nem érő izraeli–palesztin konfliktusban.
Mindeközben a gázai helyzet tovább fokozódik, és a súlyos humanitárius krízis nemcsak morális, hanem politikai következményekkel is jár. A Gázában tapasztalt éhezés képei miatt már az Egyesült Királyság is ultimátumot intézett Izraelhez: amennyiben szeptemberig nem történik előrelépés a tűzszünet és a kétállami megoldás felé, London hivatalosan is el fogja ismerni a palesztin államot. A brit kormány mellett Málta, Kanada, Ausztrália, Finnország és más európai országok is jelezték csatlakozási szándékukat a szeptemberi ENSZ-közgyűlés előtt kibontakozó diplomáciai hullámhoz. A „New York-i Nyilatkozatot” már 15 állam írta alá.
A New Yorkban megrendezett nemzetközi konferencián, melyet Franciaország és Szaúd-Arábia kezdeményezett, új lendületet kapott a palesztin állam elismerésének kérdése. Emmanuel Macron francia elnök és Keir Starmer brit miniszterelnök is az élére álltak az elismerési törekvéseknek.
Izraelben e lépéseket széles körű politikai támadás érte, Netanjahu szerint ez „jutalom a terrorizmusnak”, az izraeli külügyminisztérium elutasította a brit álláspontot, mondván, az veszélyezteti az éppen zajló túszalku előrehaladását, és megerősíti a Hamasz álláspontját.
Trump elnök az elmúlt napokban nyíltan támogatta Izrael gázai hadműveletének folytatását, és gyakorlatilag szabad kezet adott a harcok végigviteléhez – feltéve, hogy az éhínséget megszüntetik. Ez a hozzáállás azonban nem tartalmaz hosszú távú stratégiát: Trump nem fogalmazott meg semmiféle jövőképet arra, mi lesz Gázával a háború után. Küldöttei ingatlanügyletekben jártas üzletemberek módjára próbálnak tárgyalni milíciákkal és helyi vezetőkkel – miközben a térség jövőjére vonatkozó reális és átfogó rendezési terv kidolgozatlan maradt. A háború vége így önálló céllá vált – elszakadva attól, hogyan lehetne biztosítani tartós békét és stabilitást.
A zsidó szervezetek, jobboldali brit pártok és maga Donald Trump is a Hamasz megjutalmazásáról beszélnek, míg egyre több izraeli diplomata – köztük volt nagykövetek – figyelmeztet: Netanjahu kormánya súlyos diplomáciai katasztrófába sodorja az országot. Szerintük elkerülhetetlen a stratégiai irányváltás: a háború befejezése, a túszok visszahozása és egy regionális politikai megállapodás, amely hosszú távon leválthatja a Hamaszt.
Szaúd-Arábia, amely korábban csak életminőség-javítást követelt a palesztinok számára, mára egyértelműen kiáll a palesztin állam mellett, mert alternatív hatalmat keres Gázában, amely nem égeti rá a régióra a jelenlegi rémálomszerű realitást. Az Öböl-államok szintén jelezték, hogy nem támogatják a Hamasz további uralmát – ugyanakkor a palesztin államiság kérdésében már nem hajlandók kompromisszumra. A szaúdi külügyminiszter, Faisal bin Farhan világossá tette: a normalizáció feltétele most már az, hogy Izrael és az Egyesült Államok tegyenek visszafordíthatatlan lépéseket a palesztin állam elismerése felé.
Az amerikai elnök nyomására – különösen a Fox News által is bemutatott drámai képsorok hatására – Izrael kénytelen volt humanitárius engedményeket tenni: ideiglenes tűzszünetek, több segélyszállítmány átengedése, sőt, az izraeli légierő élelmiszer- és gyógyszersegélyeket dobott le a térségben.
Netanjahu próbál egyensúlyozni: egyszerre igyekszik kielégíteni Trump követeléseit, fenntartani a koalíciót, és folytatni a háborús nyomást a Hamaszon. A koalíció jobbszéle – különösen Itamar Ben-Gvir és Becalel Szmotrics – nem a háború lezárását, hanem annak állandósítását szorgalmazza, miközben már „Gus Katif visszafoglalásáról” álmodoznak. Eközben zajlik a csendes annexió a Jordán-folyó nyugati partján.
A biztonsági vezetés viszont egyre inkább a realizmus felé hajlik. Ejal Zamir vezérkari főnök továbbra is a túszok kiszabadítását tartja elsődleges célnak, és a libanoni modellhez hasonló részleges katonai jelenlétet javasol Gázában, teljes megszállás helyett. A katonai vezetés által kiszivárogtatott tervek – például a tartalékos katonák éves szolgálatának 74 naposra hosszabbítása – burkolt figyelmeztetésként értelmezhetők a politikai vezetés felé, hogy a teljes invázió ára vérben, pénzben és társadalmi feszültségben is drámai lenne.
A gázai humanitárius katasztrófa, a világszerte keringő gyerekfotók, az ENSZ-ben készülő határozatok és a kulcsállamok elmozdulása egy új korszak küszöbére állítják Izraelt. A kérdés már nem csak az, hogyan és mikor ér véget a háború – hanem az is, ki és hogyan rendezi majd be Gáza jövőjét. És még fontosabb: hajlandó-e Izrael, a térség és a világ szembenézni azzal, hogy a jelenlegi megoldatlanság már nem opció – és a status quo ára naponta mérhető vérben, éhínségben és diplomáciai elszigetelődésben.
Salátakísérletező fotós grafikus túrázó blogger, az Izraelinfo alapító főszerkesztője
Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.
