Csütörtök este ismét béke- és túszalkutüntetés volt Tel-Avivban, a Habima előtti téren – sokadszor –, és ezúttal az örökös háborúba és gyászba, szorongásba és aggodalomba már belefásult, megfáradt emberek viszonylag kevesen jöttek el.
Már csak árnyéka önmagának a béketábor: megtizedelte a reménytelenség, a hiábavalóság, az a valóság, amelyben hiába vonulunk több százezren az utcára a túszalkuért, a háború befejezéséért – ahogy már többször megtörtént –, akkor sem történik semmi. A kutya ugat, a karaván halad.
Én mégis odamentem újra – helyesebben Münchausen báróként, hajamnál fogva húztam ki magam a csüggedésből, és odavonszoltam magam, ismét, újra –, hogy legalább az én lelkiismeretem tiszta legyen. Hogy szóljak, kifejezzem: én másképp gondolom, mint Izrael jelenlegi, történetének legszélsőségesebb, legjobboldalibb kormánya.
Hogy zárják már le ezt az értelmetlen háborút, és hozzák haza a túszainkat – hiszen csak egyre rosszabb a helyzetünk minden fronton. Esik szét a gazdaság, a családok szenvednek, s talán meghalnak túszaink, katonáink, és az ország nemzetközi elszigetelődése már szinte drámai. Páriák leszünk lassan a népek körében.
És hogy a világba kiáltsam: az én népem ne éheztessen és ne gyilkoljon más népet – soha, sehol. Ez már rég nem önvédelem, ami történik. Ez már régen nem az én nevemben történik.
Értékesítési igazgató, Haifa
Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.
