A bőröndöm nehéz volt, de nem volt kedvem a szálloda halljában kivárni, amíg a recepciós fiú befejezi a telefonbeszélgetést, és aztán talán ráér hívni egy taxit a számomra. Valahogy ebben a városban eléggé türelmetlenek a szálloda alkalmazottai – és úgy egyáltalán, szinte mindenki, akivel eddig találkoztam. Így hát inkább kimentem az utcára.
A bőröndömet meglepően könnyedén húztam magam után a sarokig, ott megálltam, és leintettem egy taxit.
A fiatal sofőr meglepően udvarias hangnemben megkérdezte, hová vihet.
– A repülőtérre – feleltem.
A sofőr bekapcsolta a taxiórát, mire én így szóltam:
– Tudja mit? Rengeteg időm van a gépem indulásáig. Volna kedve meginni velem egy pohár sört? És természetesen a taxióra mehet tovább.
– Elfelejtette? Aki vezet, nem ihat – mondta nevetve, majd hozzátette:
– Egy alkoholmentes sör jól esne nekem is. Tudok egy kellemes kis helyet itt a közelben. Természetesen a taxiórát megállítom.
Ez aztán egy különleges fiatalember – gondoltam. Ma igazán szerencsém van.
Koccintottunk.
– Egészségére – mondtam.
– Egészségére – mondta, és mosolygott rám. Én is mosolyogtam.
– Hová valósi? – kérdezte.
Egy pillanatra haboztam…
– Benyáminából.
– Benyáminá? Miféle ország vagy város az a Benyáminá?
Mit mondhattam volna – hogy az Svédországban van, vagy Kanadában?
Hát megmondtam az igazat:
– Izrael.
– Izrael? – kérdezte. – Hallottam valamit… Ott most háborúznak, nem?
– Igen, háborúznak.
– Hát… nem valami szimpatikus dolog – bólogatott szomorúan.
– Igen… vagyis nem – válaszoltam.
– Az arabok ellen harcolnak?
Mit mondhattam volna – hogy nem?
– Igen, az arabok ellen.
– Nagyon jól teszik – mondta, és jóízűen belekortyolt az alkoholmentes sörbe. Én megkönnyebbültem, és szintén jóízűen beleittam a sörömbe.
– Hallottam, hogy önök igen erősek.
Nem feleltem. Mit mondhattam volna? Hogy már nem vagyok biztos ebben a nagy erősségben?
– A háború semmi esetben sem jó – szögezte le a fiatal taxisofőr. – Ha a minisztereknek és a vezetőknek kellene a harcba menniük, kétszer meggondolnák…
– Az aztán biztos – feleltem.
– Ön szolgál, mint katona? – kérdezte.
– Igen, szolgálok.
– Engem felmentettek. Csak egy vesém van.
Mikor távozni készültünk, nem engedte, hogy egyedül fizessek – így együtt fizettünk.
Útközben megkérdezte, miért pont Kijevbe jöttem.
– Nem elég magának a maguk háborúja, még az itteniből is akart egy kis kóstolót?
Nevettünk. Aztán mondtam, hogy munkaügyben jöttem, üzleti tárgyalásra.
A reptérig mindketten hallgattunk.
Amikor odanyújtotta a bőröndömet, azt mondta:
– Ne aggódjon, két hónapon belül győznek.
– Remélem – válaszoltam.
– Talán visszajön azután, és újra találkozunk.
– Talán – feleltem.
– Akkor majd iszunk megint egy sört!
– De még mennyire! – feleltem.
– Viszlát.
– Viszlát.
Agi Katz Regner izraeli író. Első könyve, a „Csak ne tea” széles olvasóközönséget hódított meg, akik további műveket kértek tőle. Azóta megjelent két újabb kötete.
„Egy fiatal, 61 éves, kezdő író vagyok, aki valóra váltotta gyermekkori álmát, hogy író legyen. Az utam nem volt könnyű, és ennek egyik oka az, hogy a héber nem az anyanyelvem, valamint néhány más nehézség is akadályozott. A romániai Szatmárnémetiben születtem, és amikor hatéves voltam, a nagynénjeim megkérdezték tőlem: ‘Mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?’ Én pedig habozás nélkül azt válaszoltam: ‘Író.’ Akkor még nem is tudtam, hogy létezik a héber nyelv. Mielőtt 20 évesen Izraelbe érkeztem volna, megpróbáltam még Romániában tanulni a nyelvet, de könnyekkel a szememben mondtam, hogy ezt a nyelvet soha nem fogom megtanulni. És lám, most mégis éppen héberül írtam egy könyvet. Számomra ez azt jelenti, hogy legyőztem a lehetetlent.”
Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.
Gratulàlok kedves Ági! Nem tudhatom, hogy kitalált történet, vagy igaz, megtörtènt eset, de azonkívül, hogy számomra nagyon megható, a két imàdott ország egy-egy polgára szerepel benne. Semmi közöm Ukrajnához, de ahogy a fasiszta putyin megtámadtatta, azóta drukkolok nekik, sajnálom az ukrán embereket. Majd jött október 7 és elkezdtem aggódni Izraelèrt, az izraeli emberekért. Bár én zsidó vagyok, de igazából itt Magyarországon élem születésem óta az életem, de különösebben nem foglalkoztam Izraellel. Mivel mindig is érdekelt a törtènelem, így Izrael, a zsidó nép történelmét is ismerem és tudom milyen hatalmas antiszemitizmus uralkodik az egész világban.
A lényeg: hogy találkozik egy izraeli és egy ukrán, mindketten jó emberek, nagyon meghatódtam. Egy kicsit ismét szeretni kezdtem az embereket, de aztán visszazökkentem a szörnyü valóságba, hogy békében élhetnek-e az én èletemben az ukránok és a zsidók?
Bocs a talán zürzavaros írásomért, de ugyanakkor szeretném ha ismét olvashatnék töled (76 èves vagyok) egy ilyen írást, esetleg egy olyat, hogy tényleg béke van és ez a két ember ismét találkozik, a bèkèről beszélgetve megisznak egy-egy pohár alkoholmentes sört! 🤩