Ofri Ilani írása a Haaretzben arra hívja fel a figyelmet, hogy az izraeli hadműveletek Gázában nem egy diktatúra árnyékában zajlanak, hanem épp ellenkezőleg: egy demokratikus rendszerben, a társadalom hallgatólagos támogatásával. És ez az, ami igazán sokkoló.
A szerző Michael Mann neves szociológus gondolatait idézi fel, aki már két évtizede figyelmeztetett: a háborús bűnök és etnikai tisztogatások gyakran nem autoriter rezsimekben születnek, hanem éppen a demokrácia nevében. A „nép uralmának” logikája könnyen vezet oda, hogy kisebbségi csoportokat idegenként, veszélyként kezeljenek, és kiszorításuk, megsemmisítésük a „többség akaratának” teljesítésévé váljon.
A cikk párhuzamokat von az Oszmán Birodalom bukása utáni örmény népirtás, a 90-es évek jugoszláv háborúi és a mai Izrael között. Mindezekben közös a félig demokratikus átmenet, ahol a politikai versengés nacionalista kampányokat gerjesztett – ismerős dinamika a mai izraeli valóságból.
Az elmúlt hónapokban egyre több nemzetközi szerző – Robert Pape a Foreign Affairsben, Aris Roussinos a konzervatív Unherdben – állítja, hogy Gáza nemcsak Izrael, hanem az egész liberális demokrácia válságának szimbóluma. Az a tény, hogy Izrael kormánya a lakosság többségének támogatásával hajt végre tömeges pusztítást, aláássa a demokrácia morális tekintélyét világszerte.
Ilani szerint illúzió fenyegető jövőképekről beszélni, amikor „a legrosszabb már itt van”: a háborús bűnök megtörténnek, miközben a rendszer formálisan továbbra is demokratikus. Az igazi tragédia nem a diktatúra lehetősége, hanem az, hogy a demokrácia maga legitimálja a bűnt.
Innen nézve a belpolitikai tiltakozások – amelyek a jogállamiság lebontásától féltik Izraelt – üresek maradnak, ha nem kapcsolódnak a gázai háborúhoz. „Aki Gáza elpusztítása ellen tiltakozik, az nemcsak a palesztinok életéért, hanem a demokrácia jövőjéért is harcol – itt és a világban egyaránt” – vonja le a végkövetkeztetést Ilani.
Főkép: Mohammed Ibrahim / Unsplash
Ofri Ilani írása a Haaretzben itt olvasható (héber)
Szemlézte: Bornstein Bella
Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.
Az már más kérdés, hogy a marxiánus államelmélet szerint a tőkés állam, tekintélyuralmi vagy parlamentáris-képviseleti, jogállami berendezkedésű ( noha utóbbiban nyilván több társadalmi-politikai szabadság van, általában haladóbb társadalmi viszonyokkal ) alapvetően az uralkodó osztályának érdekeit képviselő testület, ergo nem a társadalom egészéét… Még ha az osztályharc pillanatnyi állásától függően ki is tudnak az alsóbb rétegek küzdeni, demokratikus vívmányokat ( pl. általános – vagyoni, jövedelmi helyzettől független, nőkre is kiterjedő választójog, amely a múlt század elején még nem volt túl evidens ), egalitárius, “jó(l)léti” reformokat ( 8 órás munkanap, társadalombiztosítás etc. ) ezek az osztáltharc fordulásával vissza is nyesődhetnek. Aztán a rendszer ciklikus vagy még fundamentálisabb ( jelenleg valószínűleg az utóbbi ) válságba kerülésével az uralkodó rétegek általában a tekintélyelvűbb üzemmódba igyekeznek kapcsolani a rendszert, az etnikai, vallási és általában nemzetközi konfliktusok gyilkos kiélezésével. Száz plusz éve kvázi közhelynek számít. Amúgy valóban, az izraeli-palesztin konfliktus szabadságon, egyenlőségen, univerzális emberi jogokon alapuló békés rendezése és a demokrácia ügye kibogozhatatlanul összefüggenek. Szocializmus vagy barbárság…