Rafahban ma reggel ismét kísértetiesen mutatta meg magát a háború legkegyetlenebb arca: négy izraeli katona vesztette életét, amikor egy Hummer telepített robbanószerkezetre futott. Három további társuk megsebesült, egyikük válságos állapotban van. A hadsereg vizsgálja a gyanút, hogy egy Hamasz-mesterlövész tüze előzte meg a detonációt. A katonák a Philadelphi-folyosó rutinbiztosítását végezték, az IDF hivatalos kommunikációja szerint „megtisztított” területen.
A hivatalos nyelv mindig szeret „tiszta” és „ellenőrzött” térségekről beszélni. De a valóság az, hogy Rafahban – még hónapok után is – tovább élnek a földbe rejtett csapdák, az előre telepített robbanóeszközök és a túlélő militáns sejtek. A D9-es dózer hiába nyitott utat, a Hummer mégis a levegőbe repült. Ez az ellentmondás fémjelzi az egész gázai hadjáratot: a katonák állandóan olyan terepen mozognak, amely papíron már „biztonságos”, a valóságban viszont újra és újra visszavág.
A négy halott személyes története önmagában is szimbolikus.
- Ron Arieli, Haderából, éppen a huszadik születésnapján esett el – miközben családja már készült az esti koccintásra.
- Eitan Avner Ben Jichak három hónapja nősült, özvegye most 22 évesen maradt egyedül.
- Eran Shalem, Ramat Johananból, egy legendás ejtőernyős család örököse, a nagyapja a 101-es egység veteránja volt.
- Omri-Hai Ben Moshe, a 26 éves századparancsnok két kisgyereket hagy maga után.
Mindannyian tisztjelöltek, a Bahad 1 kadétiskolájának katonái. A kiképzésre készültek, nem frontvonalra, de a háború logikája beszippantotta őket a legveszélyesebb terepre. Ez mutatja, mennyire kimerült a hadsereg, amikor kadétokat is kockázatos műveletekre vezényel.
Az IDF szerint Rafahban már csak „néhány tucat” fegyveres maradt. Ha ez igaz, akkor hogyan lehetséges, hogy egy ilyen halálos csapda mégis elpusztít négy katonát? Ha pedig nem igaz, akkor mit ér a hivatalos kommunikáció? A katonai parancsnokság egyszerre akar erőt sugározni és reményt adni a társadalomnak, de minden újabb áldozat megingatja a narratívát.
A politikai vezetés részéről a válasz a megszokott: tovább kell nyomni, „tovább támadni a terrort”. De közben minden egyes név, amely bekerül a hadsereg hősi halottainak listájába, újabb gyászt és kételyt vet az izraeli közvéleménybe.
Ron Arieli története különösen megrázó. A fiatal katona a saját születésnapján esett el – a szülei aznap reggel még pezsgőt emlegettek, délutánra gyászhírt kaptak. Ez a fajta tragédia nemcsak a családokat készíti ki, hanem az egész izraeli társadalmat is: mindenkinek van egy barátja, unokatestvére vagy szomszédja, aki épp most esik el.
És közben a háború folytatódik, a „tiszta” területeken is halál vár a katonákra. Meddig lehet fenntartani azt a hitet, hogy mindez még mindig egy szükséges és megnyerhető háború?
Salátakísérletező fotós grafikus túrázó blogger, az Izraelinfo alapító főszerkesztője
Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.
