Segítség, bojkott!

Segítség, bojkott! - illusztráció

Izrael bojkott támadás alatt van? Az egész világ antiszemita? A szírekkel nem foglalkoznak, csak nekünk nem hagynak békét? Ugyan már.

Az izraeli jobboldal hónapok óta pumpálja a bojkottal szembeni csinnadrattát, és az ellenzék csatlakozik a bulihoz, mintha az Egyesült Államok és Európa – melyek pénzügyi, hírszerzési, diplomáciai és katonai területen is támogatják Izraelt  – az ország lakosainak az ellenségei lennének. A harciasság és félretájékoztatás felhőjében íme néhány dolog, amit tudni kell a bojkottról:

1 – Nem Izraelt bojkottálják, hanem a telepeseket.

Az áruk megjelölésével és bojkottjával való fenyegetések nem Izraelre, mint államra, hanem az általa 1967-ben megszállt területekre vonatkoznak. Egyedül a BDS, ez a marginális és hatástalan csoport akarja az egész országot bojkott alá venni, de tagjai évek óta sikertelenül működnek a világban. Nem véletlen, hogy mindmáig semmi jelentős eredményt nem értek el – a világ egyszerűen elismeri, és soha nem vonta kétségbe ahhoz való jogunkat, hogy szuverén államként létezzünk.

Annyi igaz, hogy az országok következetesen nem hajlandóak elismerni a területek feletti szuverenitásunkat. Ronald Reagan és Margaret Thatcher, a George Bush-ok, Jacques Chirac, Silvio Berlusconi, Nicolas Sarkozy, David Cameron és Hillary Clinton – a világ vezetői évtizedek óta egyértelműen kifejezik Izrael részükről való megingathatatlan támogatását, ezzel együtt határozottan ellenzik a területek izraeli ellenőrzését.

Mindössze az szükséges a konfliktus lezárásához, és a telepesek elleni bojkottkezdeményezések megszüntetéséhez, hogy megállapodásra jutunk a palesztinokkal. Ez az egyetlen lépés, ami hasznos lenne nemcsak biztonsági és a gazdasági téren, hanem Izrael világban való megítélése szempontjából is.
A különböző országok évek óta ismételten csak egy dolgot kérnek: nem Izrael elpusztítását, nem államhoz való jogunk megszüntetését, csak a megszállás befejezését. Aki valóban harcolni szeretne a telepesek elleni bojkottal szemben, az nem újabb tüzes sajtótájékoztatót hívna össze valami frappáns újságcím érdekében, hanem energikusan dolgozna a palesztinokkal való tárgyalások elindításán, és a megszállt területek kiürítésén.

2 – Európa és az USA nem antiszemiták és nincsenek ellenünk.

A területekről való kivonulás folyamatos elutasítása ellenére a világ továbbra is minden évben hatalmas összegekkel támogatja Izraelt és a hadsereget. Hogyan hozhattuk létre a Közel-Kelet legerősebb hadseregét? Nem egyedül csináltuk.

Néhány kiragadott példa, ami Izrael vitathatatlan nemzetközi pozícióját bizonyítja: Izrael volt az egyik első nem-NATO ország, amelyet az USA szövetségesének ismert el. Ez olyan állapot, amely információkhoz és a katonai felszerelésekhez biztosít hozzáférést, az Amerikai Védelmi Minisztériummal való koordinációt és az együttműködést nyújt, és előmozdítja a közös katonai és űrhajózási technológia fejlesztéseket. Izrael a legnagyobb haszonélvezője az USA külföldi segélyeinek, melynek keretében évente több mint három milliárd dollár biztonsági támogatást kap az Egyesült Államoktól (emellett egyéb bónuszokat).

A kereskedelmi kapcsolatok köztünk és a nyugat-európai országok, valamint az Egyesült Államok közt annyira erősek, hogy ezek alkotják Izrael teljes kereskedelmének 70 százalékát. Az USA első szabadkereskedelmi megállapodását Izraellel írta alá. Izrael a világ három legnagyobb pénzügyi intézményének, a Kereskedelmi Világszervezetnek, a Világbanknak és a Nemzetközi Valutaalapnak is tagja. 2010-ben a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) is csatlakoztunk. Az EU a legfontosabb kereskedelmi partnerünk, ami Izraelnek különleges pozíciót biztosít. Az európai szomszédsági politika keretén belül Izrael az egyetlen állam, amely az “előnyben részesített szomszéd” nevet viseli. Évente több száz millió euróra becsülhető az izraeli gazdaság haszna az EU-val kötött megállapodásoknak köszönhetően. Kedvezményezett állapotunk miatt mi vagyunk az egyetlen Európán kívüli ország, melynek tudományos együttműködési megállapodása van az EU-val.

3 – Miért nem Szíriát bojkottálják? Nyugi, Szíria bojkott alatt van.

Bibi szereti azt bizonygatni, hogy a politikáját érintő nemzetközi kritika az antiszemitizmusból ered, azt számon kérve, hogy “miért nem bojkottálják Szíriá?”. Először is, ha a tények szintjén maradunk, nagyon is bojkottálják Szíriát. Az Egyesült Államok, az EU és más országok is évek óta széleskörű szankciókat foganatosítanak Szíriával szemben.

Ezen túl Szíria nem tagja az OECD-nek, nincsenek nagyhatalmi barátai, akik megtorpedózhatnák az őt sértő javaslatokat, és nem élvez nemzetközi támogatást gazdasági, katonai, hírszerzési, diplomáciai és a technológia téren, mint mi. Izrael jelenleg megkapja az összes “normálisan működő állam”-nak kijáró előnyt. Ezeknek az előnyöknek azonban ára van, és a Netanjahu kormány nem hajlandó kifizetni ezt az árat.
Ha a fejlett országok rangos klubjában akarunk maradni, figyelembe kell vennünk a klub normáit és szövetségeseink kritikáját, amelyek többek között egy másik nép feletti uralkodás megszüntetését is magába foglalják. Nem vagyunk erre hajlandóak? Az alternatíva az, hogy Szíriához hasonló országgá válunk, amely nem támaszkodik az Egyesült Államok pénzügyi támogatására, akinek nincsenek befolyásos nyugati szövetségesei, és gazdasági, biztonsági, diplomáciai, valamint kulturális együttműködése sem.

4 – A világ nem fog hozzászokni.

Bár mindenki folyamatosan figyelmeztet, hogy a területek megszállásáért még nagy árat fizetünk, a jobboldal továbbra is azt állítja, hogy folytathatjuk a telepek bővítését, és a palesztinok feletti uralmat, mert – ahogy a művelődési miniszter, Naftali Bennett fogalmazott – “a világ majd úgyis megszokja“. Netanjahu feltételezi, hogy minden irányban homályos ígéretek szórásával mindenkit becsaphat: egyrészt folytathatja azt a politikát, amit az egész világ ellenez, másrészt továbbra is dőzsölhet a pénzügyi, titkosszolgálati, és biztonsági támogatásban, amit a világ nyújt nekünk.

De ahogy Netanjahu kormánya egyre jobban túloz, úgy gyarapodnak a telepek miatti szankciók is. Itt sincs szó Izrael delegitimálásáról, csak a palesztin területek izraeli ellenőrzésének bírálatáról. 2013-ban, egy diplomáciai válság tört ki a kormány azon követelése miatt, hogy Júdeából és Szamariából való szervezeteket is fogadjanak el a Horizont 2020 nevű Európai Uniós programba. Az EU befagyasztott többmillió eurót, amit izraeli egyetemeknek és high-tech cégeknek szántak, míg Izrael vissza nem vonta a követelését. Románia azért nem írt alá velünk vendégmunkásokról szóló megállapodást, mert azok a megszállt területeken is dolgoztak volna. 2014-ben a világ legnagyobb biztonsági cége a telepesek biztosítása miatt bontotta fel Izraellel között szerződését. Ugyanabban az évben a német kormány attól tette függővé a high-technek és izraeli akadémiai köröknek nyújtott támogatás folyósítását, hogy az nem lesz a zöld határon túl felhasználva. Spanyolország, Olaszország, Franciaország, Nagy-Britannia és Németország felszólította a polgárait, hogy ne fektessenek be a megszállt területeken.

2013 óta minden EU-val kötött kereskedelmi megállapodásban amit a Netanjahu kormány aláírt van egy rövid, de világos kitétel: “Ez a megállapodás csak az Izrael elismert határain belül érvényes, és nem érvényes a településeken”. Az OECD ma csak a zöldhatáron belüli Izraelhez viszonyul, és minden lehetséges alkalommal hangsúlyozza, hogy Izraellel folytatott együttműködése nem jelenti az izraeli megszállás elfogadását.

Az Európa Parlament már kötelezte Izraelt a területekről származó termékek megjelölésére.

5 – A jobboldal “bojkott és globális antiszemitizmus” kampány nem Izrael megerősítését, hanem a kormány súlyos kudarcainak eltakarását szolgálja.

Semmi újdonság nincs a telepek kiürítésére és a palesztinokkal való megállapodással kapcsolatos nemzetközi követelésekben, csak a jobboldali izraeli kormány kampánya új, amelynek célja, elterelni a közvélemény figyelmét a súlyos kudarcairól. A kormány árt a biztonságnak, a gazdaságnak és az ország külföldi kapcsolatainak.
Az állampolgárok nincsenek biztonságban az utcán, anyagilag nem tudják lezárni a hónapot, nem vásárolnak lakásokat, roskadoznak a megélhetés költségei alatt, és közben azt látják, hogy az adópénzük a megszállt területek telepeseinek jóléti államába áramlik. Ilyen helyzetben nem csoda, ha a jobboldal hisztérikusan beszél minden másról, és amennyire csak lehet fokozza a lángokat: antiszemitizmus, beépített emberek, árulók – minden kóser.

Ezért roppant ostoba dolog a nagy ellenzéki pártok részéről, hogy szemrebbenés nélkül, és anélkül, hogy megvizsgálnák a tényeket, csatlakoznak Bibi bojkott kampányához. Mert ha a megszállás ellen vannak, mi a gond azzal, ha az európaiak nem akarnak a megszállt területekről vásárolni? Ha pedig a palesztinok megszállása mellett vannak, miért vannak ellenzékben? A “Machane haTcioni” (Cionista Tábor) és a “Yesh Atid” (Van Jövő) pártok annyira el vannak foglalva a jobbra tolódással, hogy szinte heti rendszerességgel segítik Bibi akcióit. Bibi támadja a “Shovrim Shtika” (Megtörjük a Csendet) baloldali szervezetet? Yair Lapid is. Bibi elítéli az Iránnal kötött egyezményt? Yitzhak Herzog is. Bibi halálos veszélynek titulálja a telepesek elleni bojkottot? Tzipi Livni is.

Az igazság az, hogy akik folyamatosan rontják Izrael nemzetközi megitélését, azok főként a miniszterek, és ez az, amit az ellenzéknek kiabálnia kéne minden lehetséges pódiumról, ahelyett, hogy a világot hibáztatná. Israel Katz a gyilkos terrortámadás után azzal támadja a belgákat, hogy csokoládét esznek? Tzipi Hotovely azért bojkottál egy európai diplomatát, mert az szerinte nem elég cionisták? Bibi a súlyos párizsi támadások után kéri számon az egész világtól Izrael helyzetét? Kivéve a miniszterelnök nem hibás, aki már hét éve folyamatosan kormányozza az országot? Ezek az Izrael nemzetközi helyzetének romlását kiváltó igazi okok.

Kutatás Izrael nemzetközi kapcsolatairól: https://goo.gl/j0yqz5

Netanjahu “keleti tézisének”, vagyis azon állításának cáfolata, hogy a nyugat helyett a kelet fogja támogatni Izraelt: https://goo.gl/B7TjaN

A területek izraeli ellenőrzésének világ általi elutasításáról: https://goo.gl/1IiUSF

forrás: sixtyone

 

 

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.