Jom hásoá ve hágvurá – A holokauszt és a hősiesség emléknapja

Az Élet Menete Auschwitzban, 2016 – Fotó: Wikimedia

A varsói gettófelkelés évfordulóján, niszán hó 27-én (ebben az évben május 5.) tartják meg Izraelben minden évben a holokauszt és a hősiesség emléknapját, melyen a soá hatmillió zsidó áldozatára emlékeznek.

A dátumot 1951-ben választotta ki a Kneszet, és azóta ez a nap a nyitánya annak az egyhetes ünnepségsorozatnak, melynek záróakkordja az egy héttel később ünnepelt jom háácmáut, a függetlenség napja. Ha niszán 27. péntekre esik, akkor egy nappal előrehozzák, ha pedig vasárnapra, akkor egy nappal eltolják, hogy ne ütközzön a szombattal.

A jom hásoát este a hivatalos fáklyagyújtás nyitja meg az izraeli holokauszt múzeumban, a Jád Vásemben. A központi ünnepség idején a zászlókat félárbocra eresztik, politikusok és más közszereplők jelennek meg, az elnök és a miniszterelnök is beszédet mond, a főrabbik részéről pedig imák hangzanak el. A hat fáklyát hat holokauszt-túlélő gyújtja meg, szimbolikusan emlékezve a soá mintegy hatmillió zsidó áldozatára.

A nap következő fontos momentuma a sokak számára ismert jelenet: pontosan délelőtt 10 órakor felbőgnek a légvédelmi szirénák az egész országban. (Ez a sziréna egyenletes hangú, így különböztetik meg az emlékezés hangját a valódi riasztástól, amely hullámzó hangon szól.) Ekkor két teljes percre szó szerint megáll az élet – az utakon autózók is félrehúzódnak, és utasaik kiszállnak a kocsijukból -, és néma vigyázzállásban adózik szinte mindenki az áldozatok emlékének.

A jom hásoá ugyan munkanap, de az állami oktatási intézményekben többnyire a megemlékezésnek szentelik a tanítási időt: holokauszt túlélők mesélnek arról, hogy mi történt velük a soában, színielőadást tartanak, vagy filmet néznek. A katonai bázisokon és más közintézményekben is megemlékezéseket tartanak. A törvény meghatározza, hogy ezen a napon a rádió és a televízió adásainak is ezt a témát kell körüljárniuk, csak szomorú zenéket játszhatnak, a szórakozóhelyeknek pedig zárva kell tartaniuk. A középületeken egész napra félárbocra eresztik a zászlókat.

Tízezrek – többek közt a programra hónapokon át készülő izraeli gimnazisták – vesznek részt ezen a napon Lengyelországban a March of the Living (az Élők Menete) elnevezésű rendezvényen, mely a halálmenetek ellenpontjaként jött létre 1988-ban. Az azóta évente megrendezett esemény keretében a résztvevők csendben gyalogolnak át Auschwitzból Birkenauba.

zsido.com

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.