Belehalt egy ciszjordániai összecsapásban szerzett sebesülésébe egy palesztin fiatal

Belehalt egy ciszjordániai összecsapásban pénteken szerzett sebesülésébe egy palesztin fiatal – jelentették hétfőn palesztin kórházi források.

A húsz éves Dzsamal Muhamed Dveikatot pénteken a Ciszjordánia északi részén lévő Nábluszban, a József sírja nevű zsidó zarándokhelynél lőtték fejbe izraeli fegyveresek. A fiatalember hétfőn egy izraeli kórházban belehalt sebesülésébe.

Péntek hajnalban izraeliek autóbuszokon fegyveres kísérettel Náblusz mellett József sírjához utaztak imádkozni, ahol a zsidó hagyomány szerint a bibliai Józsefet eltemették, de ahol a palesztinok szerint egy helyi sejk síremléke található.

A Ciszjordániából még napfelkelte előtt távozni készülő izraelieket helyi palesztin fiatalok kövekkel dobálni kezdték, majd az izraeli biztonságiak könnygázgránátokkal, gumi- és éles lövedékekkel oszlatták a tömeget. A hétfőn meghalt palesztin fiatal ekkor sebesült meg.

Ez a zsidó szent hely az 1994-es oslói békeegyezmény alapján a Palesztin Hatóság felügyelete alá tartozik. A síremléket, illetve az annak helyet adó épületet a második intifáda elején, 2000-ben a feldühödött palesztin tömeg lerombolta és felgyújtotta.

Később a palesztinok helyreállították, majd többször ismét vandál támadások érték az építményt. Különböző izraeli vallásos csoportok titokban, vagy fegyveresek védelme alatt számos alkalommal utaztak imádkozni a sírhoz, de ezek a kísérletek általában erőszakhoz vezettek, zsidók – illetve ezúttal palesztinok – sebesülését eredményezték.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.