Putyin az orosz-izraeli kapcsolatok további erősödésére számít

Oroszország nagy jelentőséget tulajdonít az Izraelhez fűződő kapcsolatainak, és azok további erősödésére számít – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden, amikor a Kremlben fogadta Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőt.

Izrael miniszterelnöke a kétoldalú diplomáciai kapcsolatok helyreállításának 25. évfordulója alkalmából érkezett hivatalos látogatásra Moszkvába.
Putyin hangsúlyozta, hogy az Izraelhez fűződő viszony nemcsak azért fontos Oroszország számára, mert az a Közel-Kelet egyik kulcsállama, hanem a két országot összekötő történelmi kapcsolatok miatt is. Rámutatott, hogy a kétoldalú reláció fejlesztése tekintetében hatalmas potenciál rejlik az Izraelbe a volt Szovjetunióból bevándorolt emberek sokaságában, akik rendszerint kapcsolatban maradnak szülőhazájukkal. Mint mondta, ezek a szálak Oroszország számára is hasznosak.

Hangsúlyozta, hogy a két ország vezetése folyamatos kapcsolatban áll egymással, ami a kétoldalú viszony magas fokát jelzi.
A nap folyamán korábban Netanjahu egy Izraelt bemutató moszkvai multimédiás kiállítás megnyitóján azt hangoztatta, hogy az orosz fővárosban tapasztalt meleg fogadtatás miatt otthon érzi magát. Kijelentette: „Közös a múltunk, amelyben vannak tragikus pillantok is”, de „az emberek között híd épült ki, és erős az előrelépés iránti igény”.

A látogatást megelőzően Netanjahu terjedelmes interjút adott a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek, amelyben egyebek között rámutatott, hogy Izrael az innováció és a technológia területén nem kis mértékben a volt Szovjetunióból érkezett, orosz ajkú polgárainak köszönhetően ért el haladást. Szavai szerint ennek alapján a jelenleginél sokkal magasabb szintre lehet emelni a két ország cégei és kormányai közötti együttműködést.

A közel-keleti biztonságról szólva rámutatott, hogy az iszlamisták, akik már a térség több államát lerombolták, igyekeznek befolyásuk alá vonni az egész térséget. Mint mondta,Izrael ennek a viharnak az epicentrumában áll, mégis a régió legmegbízhatóbb és legstabilabb helye.

Netanjahu szerint a terrort a nemzetközi közösség akkor tudja legyőzni, ha összefog ellene, nem engedi, hogy a terroristák területi bázisokat hozzanak létre, és sikereket érjenek el.
Putyin és Netanjahu az elmúlt másfél hónap alatt immár másodszor, egy év leforgása alatt pedig harmadszor találkozott az orosz fővárosban. A két vezető a kétoldalú viszony mellett a szíriai helyzetről és az izraeli-palesztin konfliktus kilátásairól is eszmecserét folytatott.

Elemzők szerint Netanjahu az Oroszországhoz történő közeledéssel nem kíván hátat fordítani az Izrael számára létfontosságú amerikai szövetségesének, de országának érdekeit szem előtt tartva jó kapcsolatokat kíván fenntartani Moszkvával, amely aktív szerepet próbál játszani a Közel-Kelet konfliktusaiban, köztük a szíriaiban, miközben az Egyesült Államok csökkenteni kívánja térségbeli jelenlétét.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.