Mikveháború reloaded: kié a mikve?

Ortodox zsidó nő megmártózik a Mikvében (illusztráció) - Fotó: Nir Kafri / Haaretz

A kneszet új, első olvasatban már megszavazott törvényjavaslata megtiltotta a közpénzekből épített izraeli nyilvános rituális fürdők, a mikvék használatát a reform és a konzervatív vallási irányzatok betéréseinél.

A konzervatív mozgalmat vezető Jiszrael Jichár Hessz válaszul nem kevesebbet állított, mint hogy ez ellentétes azzal az elvvel, hogy Izrael a zsidók állama. A reformmozgalom élén álló Gilád Kariv rabbi szerint pedig az ország ezzel szemen köpte a diaszpóra zsidóságát.

A törvényjavaslatot az askenázi ultraortodoxok Egyesült Tóra pártjának képviselője, Móse Gafni terjesztette a kneszet elé. Az ügy előzménye, hogy februárban a legfelsőbb bíróság, a Bagac diszkriminatívnak valamint törvénytelennek ítélte, és semmisnek nyilvánította több helyhatóság tiltását, amellyel megakadályozták a helyi mikvék használatát a reformisták betérési szertartásainál.

A kormány a szokásos kecske is meg káposzta is elvén át akarja engedni a harediek tilalmát, de megígérte, hogy a Szohnuttal majd külön mikvéket építtet a reform és a konzervatív irányzatoknak, amiknek majd a reformisták maguk fedezhetik a működtetési költségeit. Ezért ha második és harmadik olvasatban át is passzírozzák a törvényt, annak életbe lépéséig kilenc hónapos moratóriumot ígértek, hogy közben felépülhessenek azok a bizonyos új rituális fürdők, amelyeknek halachikus előírásai mellesleg teljes mértékben megegyeznek a jelenlegi, közpénzekből épített és működő mikvék szabályzatával.

Az érintettek ezt az időhatárt teljesíthetetlennek látják,  s ismerve a helyi építkezési eljárások és az engedélyezések ügymenetét, ebben teljes mértékben igazuk van. Maga Gafni a külön önköltséges mikvékkel sem ért egyet, de hát mégiscsak egy koalíció tagja, és hajlamos fejet hajtani egy efféle kompromisszum előtt.

A reform és konzervatív mozgalmak viszont egyértelműen szembeszálltak a Szohnut pénzügyi bevonásával, mert elfogadhatatlannak tartják, hogy a külföldi zsidókból élő Szohnut, vagyis a diaszpóra zsidósága és ne az izraeli kormány fizesse meg az új mikvéket, – ha már a kormány hagyja, hogy az ultraortodoxok kiszorítsák a többi zsidó vallási irányzatot a közmikvékből.

Liberális győzelem a mikveháború legújabb csatájában >>

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.