Dani Gold lett a védelmi minisztérium tudományos vezetője

Dani Gold és Avigdor Liberman
Dr. Daniel Gold nyugállományú dandártábornok kinevezése

Csütörtök reggel bensőséges minisztériumi ünnepségen Dani Goldot nevezték ki a védelmi minisztérium fegyverkutatási – fejlesztési és technológiai infrastruktúra igazgatójává.

Gold a legfontosabb izraeli katonai kitüntetés, az izraeli védelmi díj kitüntetettje, s a tavalyi függetlenségi nap egyik fáklyagyújtója volt. Ezeket a megtiszteltetéseket a Vaskupola védelmi rendszer kidolgozásáért nyerte el. És a legfontosabb fődíj: Dani Gold mellesleg magyar ajkú szülők gyermeke.

Dani Gold tartalékos dandártábornok nevét a 2o14-es erős szikla hadműveletben ismerte meg minden izraeli, amikor hála a vaskupolának, a több ezer Gázai övezetből indított rakétának csak töredéke landolt Izrael földjén.

gold1

A Gold által kidolgozott, radar hullámokon alapuló, rövid és középtávú rakéták ellen mintegy kilencven százalékos pontossággal bevethető rendszer a megfelelő időben és pontossággal kilőtt ellenrakétákkal a levegőben megsemmisítette a lakott településekre irányzott gázai lövedékek túlnyomó többségét, s ezzel sok ezer izraeli életét mentette meg.

Az 55 éves, két doktori címmel is rendelkező katona – tudós a nyugdíjba vonuló Ofír Sohámot váltja a minisztérium vezető tudományos-fejlesztői pozíciójában, aki a feladatot előzőleg hat éven át látta el, és 36 évet szolgált a hadsereg kötelékében.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.