Csütörtök reggel bensőséges minisztériumi ünnepségen Dani Goldot nevezték ki a védelmi minisztérium fegyverkutatási – fejlesztési és technológiai infrastruktúra igazgatójává.
Gold a legfontosabb izraeli katonai kitüntetés, az izraeli védelmi díj kitüntetettje, s a tavalyi függetlenségi nap egyik fáklyagyújtója volt. Ezeket a megtiszteltetéseket a Vaskupola védelmi rendszer kidolgozásáért nyerte el. És a legfontosabb fődíj: Dani Gold mellesleg magyar ajkú szülők gyermeke.
Dani Gold tartalékos dandártábornok nevét a 2o14-es erős szikla hadműveletben ismerte meg minden izraeli, amikor hála a vaskupolának, a több ezer Gázai övezetből indított rakétának csak töredéke landolt Izrael földjén.
A Gold által kidolgozott, radar hullámokon alapuló, rövid és középtávú rakéták ellen mintegy kilencven százalékos pontossággal bevethető rendszer a megfelelő időben és pontossággal kilőtt ellenrakétákkal a levegőben megsemmisítette a lakott településekre irányzott gázai lövedékek túlnyomó többségét, s ezzel sok ezer izraeli életét mentette meg.
Az 55 éves, két doktori címmel is rendelkező katona – tudós a nyugdíjba vonuló Ofír Sohámot váltja a minisztérium vezető tudományos-fejlesztői pozíciójában, aki a feladatot előzőleg hat éven át látta el, és 36 évet szolgált a hadsereg kötelékében.

Kész főnyeremény: mindenevő főszerkesztőhelyettes, ír, olvas, beszél. Alapvetően naív ember, aki hisz benne, hogy írásaival szebbé, jobbá teheti Izraelt…
Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.
[…] https://izraelinfo.com/2016/06/30/dani-gold-lett-a-vedelmi-miniszterium-tudomanyos-vezetoje/ […]