Erről beszélgetett csütörtökön két rádiós újságíró Eldad Janiv újságíróval a katonai rádió hullámain a legújabb Netanjahu-ügy kapcsán.
Eldad Janív a hetvenes évek amerikai Watergate -botrányához hasonlította a Benjámin Netanjahu miniszterelnök ellen folyó jelenlegi ügyet, amiről egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy komoly rendőrségi nyomozás indult pénzek külföldi üzletemberektől való állítólagos törvénytelen elfogadásának gyanúja miatt.
Janív szerint az is hasonló a Watergate ügyhöz, hogy ezt is újságíró indította el győztes választás után, csak akkor Amerikában kettő, most pedig Izraelben egy újságíró, azzal, hogy jelentős terhelő információt hozott a rendőrség tudomására.
Janív a rádióban azt is elmondta, hogy az adott jelenlegi ügyre vonatkozó anyagok már ott voltak Jehuda Weinstein előző államügyész asztalán, de ő nem kezdett velük semmit. Ezzel szemben utódja, Aviháj Mendelblitt kijelentette, hogy ez egy komoly ügy, amely a törvények alapján nem avult el, és arra utasította a rendőrséget, hogy kezdje meg a nyomozást.
A megszólaló újságíró szerint ezúttal nem üres üvegek, nem a rezidencia költekezése a nyomozás tárgya, hanem ennél sokkal komolyabb vádak.
Eldad Janív szerint teljesen mindegy ki váltja fel székében Benjámin Netanjahut: ha a rendőrség megerősíti, hogy a miniszterelnök korrupciós bűnöket követett el, akkor – hiába választotta meg Izrael népe, -be kell fejeznie munkáját. Akkor is, ha utódja valószínűleg egy másik jobboldali politikus lesz, talán akár a sokkal jobboldalibb Naftali Bennet.
[soundcloud url=”https://api.soundcloud.com/tracks/272558668″ params=”auto_play=false&hide_related=false&show_comments=true&show_user=true&show_reposts=false&visual=true” width=”100%” height=”450″ iframe=”true” /]
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Kész főnyeremény: mindenevő főszerkesztőhelyettes, ír, olvas, beszél. Alapvetően naív ember, aki hisz benne, hogy írásaival szebbé, jobbá teheti Izraelt…