Izraeli kutatók még az agytumor kialakulása előtt felfedezik a rákos sejteket

Dr. Neta Erez, rákkutató

A Tel-Aviv-i Egyetem kutatói felnyitották a rosszindulatú melanoma „fekete dobozát”.

Amikor a rosszindulatú melanoma, azaz a bőrrák áttétei elérik az agyat, a beteg életkilátása jelentősen romlik. A Tel-Aviv-i Egyetem kutatóinak új felfedezése azonban lehetővé teszi, hogy a mikroáttéteket hónapokkal azelőtt azonosítsák, mielőtt azok elérnék az agyat és halálos tumort hoznának létre.

A tudósokat már régóta foglalkoztatja a metasztatikus, azaz az olyan másodlagos agydaganatok kialakulási mechanizmusa, ahol a tumor nem az agy valamely saját sejtjéből keletkezett, hanem a szervezet más részében képződött daganatból az agyba jutott tumorsejtek szaporodása révén alakult ki. A Tel-Aviv-i Egyetem patológiai tanszékén dolgozó Dr. Neta Erez kutatási eredményei szerint a mikrotumor sejtek blokkolják az agy sérülés esetén aktivizálódó védekező tevékenységét, s így teszik lehetővé a más testrészből az agyba jutott rákos sejtek szaporodását.

Az új felfedezés segítségével a jövőben már a folyamat legelső fázisában észlelni lehet az agydaganat jeleit, és nagy hatékonysággal lehet elkezdeni a gyógyítást.

sejtek
Rákos sejtek

Dr. Erez és csapata egereken figyelte meg a melanoma rákos sejtjeinek tumorképzését az agyban: a bőrrák diagnosztizálása után eltávolították a tumort, majd követték a rákos sejtek vándorlását a test más részeibe, ahol ismét daganat keletkezett, majd beállt a halál.

A bőrrákból felépült betegek gyakran hónapokon vagy éveken át abban a hitben élnek, hogy teljesen meggyógyultak. Azonban a tumor eltávolítása után a mikrotumor sejtek megjelenhetnek az agyban, és idővel ott is daganatot hozhatnak létre. Amíg a mikrotumor sejtek a testben vándorolnak, még nem észlelhetőek.

A tel-avivi kutatók az agy védekező mechanizmusának első jeleit ismerték fel, melyek felhívják a figyelmet a metasztatikus folyamat elindulására, így a kezelés is hamar megkezdhető, és jelentősen javulnak a páciens túlélési esélyei.

“Minden testrész rendelkezik olyan védelmi rendszerrel, mely a behatolók érkezésekor aktivizálódik. Nagy részüket támogató agysejtek irányítják. Amikor egy testszövetet támadás ér, pl. egy vírusos fertőzés, akkor beindul a védekező mechanizmus, pl. gyulladásos válasz formájában. Az idegen tumorsejtek más testrészben való megjelenését már a legkorábbi szakaszban észlelni tudjuk az agy védekező reakcióiból. Egy testrészt ért támadás után beindul a gyulladásos folyamat, mely egy természetes válaszreakció. Kutatásaink kimutatták, hogy az ilyen válaszreakciókat képesek a mikrotumor sejtek blokkolni, melyek ezért gyorsan nőnek, és mélyre hatolnak, különösen azért, mert az agyban futó vérerek áteresztő képessége nagyobb, mint a test más részeiben. Rájöttünk, hogy ez a folyamat rendkívül korán elkezdődik” – magyarázta az új kutatási eredményt Dr. Erez.

zsido.com / JPost

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.