Ahogy Regev mondotta: Nincs többé faji elkülönítés!

Miri Regev - Fotó: Alex Kolomoisky

A kulturális és sportminiszter határozottan elítélte, hogy a libanoni olimpiai csapat nem volt hajlandó egy buszon utazni az izraeliekkel. Jól tette! Akkor persze nem mondott semmit, amikor megpróbálták bevezetni a szegregációt a nyugati parti buszokon 2015-ben, de most, hogy bizottsági tag, szívesen tesz megjegyzést a szegregált utakra, amelyeken kislányok kerékpárjait lopják.

Tamar Kaplansky írása

Senki sem vádolhat azzal, hogy túlságosan szeretném Miri Regev kulturális és sportminisztert, de amikor igaza van neki, akkor igaza van. Szóval boldogsággal töltött el, hogy a miniszter asszony felháborodott „a buszokon történő nacionalista, faji szegregáció” miatt. Így fogalmazott azután, hogy a libanoni olimpiai csapat nem volt hajlandó együtt utazni az izraeli küldöttséggel. „Mindannyiunk felelőssége napirenden tartani a témát ennek az undorító jelenségnek a felszámolásáig” – mondta Regev és hozzátette: „A hallgatás az ilyen eseményekkor megerősíti az izraeli sportolók „delegitimizálását.”

Igaza van. A buszokon történő faji elkülönítés tűrhetetlen. Nem az ’50-es években élünk, amikor Rosa Parks nem volt hajlandó átadni a helyét a buszon, hogy egy fehér ember leülhessen, és ezt tényleg nem szabad szó nélkül hagyni.

Éppen ezért, én visszamenőleg lepődtem meg a miniszter asszony 2015. májusi hallgatásán, amikor Mose Jaalon, az akkori honvédelmi miniszter elindított egy kísérleti programot, amely állítólag elkülöníteni szándékozta a palesztinokat és zsidókat a nyugati parti tömegközlekedési járműveken. Mindezt a telepesek, többek közt Moti Jogev képviselő követelésére. Jogev, a HaBait HaJehudi országgyűlési képviselője akkor kijelentette, hogy az „utazás elviselhetetlen, a buszok tele vannak arabokkal”.

Az indítvány nyilvános felháborodást keltett, beleértve a Reuven Rivlin köztársasági elnök elleni kritikát, akit megdöbbentett a szegregáció ötlete. Csak Regev hallgatott. Ez akkor volt, amikor épp hogy felkerült a Kulturális és Sportminisztérium élére. Tehát csupán azt jelentette ez, hogy nem az ő hatásköre volt. De ahogyan mindannyian jól tudjuk, amikor van neki mondanivalója, mondja is, akkor is, ha nem rá tartozik, mint azt láthattuk a Biton Bizottságban is.

Ha valaki megkérdezte volna Regevet akkor, lehet, hogy azt a választ kapta volna, hogy jó oka van a telepesek követelésének a tömegközlekedési szegregációért, mégpedig a jogos félelem. Vagy legalábbis egyfajta érthető harag. Ha már indokolt haraggal van dolgunk, megemlíthetjük Izrael és Libanon közös és véres történetét, ideértve többek között a libanoni belső ügyekbe történt beavatkozást, a katonai inváziót, amely „legfeljebb 40 km volt csak”, és a több mint 20 évnyi „libanoni sarat”, a bónuszokkal együtt, mint pl. a dél-libanoni hadsereg felállítása, ami számtalan libanoni menekültet eredményezett, vagy a szabrai és satilai mészárlást (héberül: „Nem tudtuk”) és a kánai mészárlást (héberül: „operatív hiba”). Más szóval, a libanoniaknak is lehet okuk haragra.

Egyébként a most szóban forgó harag nem a zsidókra irányul, hanem Izraelre, ezért nem beszélhetünk antiszemitizmusról vagy faji szegregációról. De sebaj. Örülök, hogy Regev elfogadhatatlannak nevezi a történteket, nyilvánosan.

Mivel az Olimpiai Bizottság már foglalkozott Regev segítsége nélkül a libanoni delegáció esetével, azt javaslom, hogy őexcellenciája a továbbiakban folytassa a fontos harcot a faji szegregáció ellen, és hasonló erővel fejezze ki gondolatait akkor is, ha ilyen a hazájában történik. Például a csak-zsidó utak kapcsán, ahol egy hete a határrendészet képviselője elvette a 8 éves Anwar Burqan kerékpárját. Hogy is van ez a Talmudban? Légy gerinces magad, mielőtt mások gerincét egyenesítenéd.

Végtére is, a hallgatás ilyen kérdésekben mintegy erősíti a „delegitimizációt” nemcsak az izraeli sportolók ellen, de, kedves Regev miniszter asszony, Izrael ellen is.

Ynetnews/Izraelinfo