A nagy zsidó hegedűművészek népes táborába tartozik ő is, a ma élők között bizonyosan egyike a legnagyobbaknak.
Még a brit mandátumterületen születik 1945-ben Tel-Avivban, szinte még csecsemő, amikor megszületik a nyomában szülőhazája, Izrael is. Szülei lengyel bevándorlók, akik már kint ismerkednek meg egymással, emigrációjuk után.
Hároméves korában csak azért nem veszik fel a konzervatóriumba, mert még túl kicsi ahhoz, hogy a hegedűt kézben tartsa. Egy játékhegedűn kezdi el az önképzést, amit jelentősen megnehezít a 4 éves korában jelentkező gyermekbénulás: mankóval, aztán elektromos kerekes székkel közlekedik, ülve hegedül koncertjein.
Még gyerekként az Egyesült Államokba kerül tanulni, és már fiatalemberként megismerni a világ, nemcsak a koncertermek közönsége, de a tévénézők is. Még a Szezám utcában is fellépett, itt lehet megtekinteni.
Megérdemelt népszerűségére jellemző, hogy még Barack Obama beiktatásán is zenélt, a klasszikus zenén kívül kedvvel játszik jazzt és természetesen klezmert is. Tessék, itt például a Klezmatics-szel:
Perlmant épp eléggé elfoglalja a zene, kerüli a politikát, de mostanában tett két kivételt: lemondta – akárcsak Bruce Springsteen és Ringo Starr – dél-karolinai koncertjét egy olyan állami törvény miatt, amely megítélése szerint sértette a transzneműek jogait, és felszólalt a republikánus elnökjelölt, Donald Trump ellen is, amikor Trump kigúnyolt egy fizikai fogyatékkal élő riportert. Azért szólalt meg, mert, mint mondta, ez a választás más, mint a többi.
Perlman játszik jelenleg azon a Stradivari-hegedűn, amely annak idején Yehudi Menuhiné volt, Isaac Stern, egy másik nagy zsidó hegedűs indította el őt a pályáján. Ma lett 71 éves.