A Háárec lejáratása

Karikatúra: Biderman / Háárec

A Háárec lejáratása, cionista voltának megkérdőjelezése a jobboldali, Netanjahu-féle média és kultúrkampf számára alapkérdés. A jelenlegi kormány intellektuális színvonalban nem képes és nem is szándékozik felvenni a harcot a Hááreccel. (Az itt közölt írás kizárólag a szerző magánvéleménye, nem feltétlenül tükrözi az Izraelinfo álláspontját. A cikk előzménye itt olvasható  a szerk.)

Iszi Leibler a Háárec című újságot támadó, azt „radikális baloldali, poszt-cionista” lapnak bélyegző írása eredetileg a Jiszrael Hajomban, valamint a The Jerusalem Postban jelent meg. A Jiszrael Hajom egy olyan napilap, amelyet díjmentesen osztogatnak Izrael minden pontján, noha erősen ráfizetéses. Ez az újság nemcsak független az izraeli újságok piacától, hanem tönkre is teszi azt, mert az emberek nagy része nem ad ki pénzt egy lapért, ha ingyen is hozzájuthat bármely utcasarkon.

A Jiszrael Hajom a jelentős ráfizetés ellenére azért jelenhet meg ingyen, és például ezzel a cikkel azért támadhatja a szabad sajtó egyik utolsó mohikánját, a Háárecet, mert a pénz nem számít: Sheldon Adelson tanulatlan amerikai kaszinómilliárdos minden cechet áll. Adelson Benjámin Netanjahu személyes barátja, aki ezzel a lappal, valamint a többi, általa felvásárolt helyi újsággal támogatja a miniszterelnököt. Övék már többek közt az egykor szebb napokat látott Maariv is, és ebbe a jobboldali lapcsaládba tartozik a The Jerusalem Post is. A szövegelemzések alapján a Jiszrael Hajom még csak nem is a kormány, hanem személyesen Netanjahu szócsöve, a Likud és Netanjahu közti konfliktusokban a kormányfő oldalán érvel.

A cikk megrendelője és megírója nem véletlenül támadja éppen a Háárecet, nemzetietlennek, Izrael-ellenesnek stb. bélyegezve azt. Benjámin Netanjahu számos tárcát magánál tart miniszterelnöki hivatala mellett, többek közt a gazdaságot, a külügyet, de mind között a legfontosabb számára az izraeli média felügyelete, a kommunikációügyi minisztérium. Célja a kormányhű média megteremtése, az ellenvélemények kiküszöbölése, különös tekintettel a személye elleni támadásokra. Erre szánja a legtöbb időt és figyelmet, pl. hadjáratra a balos-kritikusnak tekintett tízes tévécsatorna ellen, sajtó-eligazításokra, a már rég nem létező baloldali médiafölény megszüntetésére. Számszerűleg már régen hatalmas túlsúlyba jutott Izraelben a jobboldali vagy a semmiféle oldalhoz sem köthető média, de a Háárec intellektuális fölénye a mai napig szembeszökő. A helyi véleményformáló intelligencia továbbra is a Háárecet járatja, magára adó társadalomtudós ebben a máig legtekintélyesebb orgánumban próbál publikálni.

israel-hayom-ujsag-k
Karikatúra: Biderman / Háárec

A Háárec lejáratása, cionista voltának megkérdőjelezése ezért a jobboldali, Netanjahu-féle média és kultúrkampf számára alapkérdés. A jelenlegi kormány intellektuális színvonalban nem képes és nem is szándékozik felvenni a harcot a Háárec fémjelezte kritikai, baloldali attitűddel – ezt kiválóan példázza Miri Regev kulturális miniszterré történt kinevezése, aki büszkén nyilatkozta a Jiszrael Hajomnak: nem olvasta soha Csehovot, szinte soha nem jár színházba. Más értéket felmutatni nem tud, de megpróbálja kétségbe vonni a baloldali gondolkodók alapértékeit, cionista voltát, vagyis delegitimizálni, megfosztani őket hazafi voltuktól. Ehhez kiváló eszköz a Háárec megbélyegzése, Izrael-ellenesnek kikiáltása, ezzel egy évtizedek óta biztosan működő kulturális iránytű kiverése az ellenzék kezéből. A kétállami megoldást úton-útfélen hirdető Ámosz Shocken poszt-cionistának bélyegzése nemcsak azt jelenti, hogy a cikk írója nincs tisztában a poszt-cionizmus jelentésével, hanem azt is, hogy a kulturkampf a személyes támadások szintjére ereszkedett a Jiszrael Hajomban. A poszt-cionisták ugyanis nem két, zsidó és palesztin államban gondolkodnak, hanem afféle közel-keleti Svájcként “Izraesztina” vagy “Paleszrael” létrejöttét támogatják. Ezzel szemben a Háárec és Ámosz Shocken minden fórumon számtalanszor a kétállami megoldás mellé állt. Ahogy Benjámin Netanjahu is – legalábbis szavakban – híres beszédében a Bar Ilán egyetemen 2009-ben.

Az izraeli jobboldalnak és az egyre inkább demokratúrát építő Netanjahunak komoly fejfájást okoz, hogy a Háárec minden nehézség és támadás ellenére még mindig megjelenik nyomtatottan és digitálisan is, és mind Izraelben, mind a nagyvilágban inkább adnak véleményére, inkább idézik, mint mondjuk a Jiszrael Hajomot. A cikk ezért azzal vádolja a Háárecet, hogy démonizálja és delegitimizálja Izraelt, s  több kárt okoz az országnak, mint az ellenségei. Hogy nem elég nemzeti, nem elég hazafias, amikor rákérdez pl. olyan tabukra, mint a hadseregben (is) megjelenő visszaélések, hibák. Egy újságon azt kérik számon, hogy nem propaganda-kiadvány? Hiszen egy újság ott kezdődik, ahol rákérdez, ahol bírál, ahol feltár, minden más csak hirdetés, propaganda.

Izrael az utóbbi években elsősorban telepespolitikája miatt – amely egyre jobban ellehetetleníti egy jövendő Palesztina kikiáltását, a kétállami megoldást – a nemzetközi porondon elszigetelődött, de ezért egy újságot vagy a médiát felelőssé tenni  igencsak rövidlátó politika. Elfogadhatatlan az ellenvélemény érdemi bírálata helyett antiszemitának, Izrael-ellenesnek nevezni a másféle politikai vélemény megfogalmazóit: a másik oldal alapvető jó szándékának, hazafi voltának megkérdőjelezése antidemokratikus árokásás, amely egy adott politikai véleményt hirdetőkre korlátozza az “izraeliek” közösségét, ahelyett, hogy minél inkább kiterjesztené azt pl. a köztünk élő kisebbségekre is. Miért is akarnának rosszat Izraelnek, hiszen nekik is ez a hazájuk, ők is itt próbálnak boldogulni. Hiszen “arra ítéltettünk, hogy együtt éljünk” – mondta maga Netanjahu egy arab iskolában az idei tanévnyitón.

Kár, hogy csak ennyire futja a két évtizede kormányzó jobboldalon, legalábbis a Háárecet támadó szerző köreiben: a szabad sajtó elleni nemtelen támadásokra fordítják energiáikat ahelyett, hogy értékeket, biztonságosabb és gazdagabb jövőt próbálnának teremteni.

Az itt közölt írás kizárólag a szerző magánvéleménye, nem feltétlenül tükrözi az Izraelinfo álláspontját. A cikk előzménye itt olvasható.