Enyhe javulást észleltek az orvosok Simon Peresznél

Továbbra is lélegeztetőgépen tartják, de enyhe javulást észleltek kezelőorvosai szerdán az előző este súlyos agyvérzést szenvedett Nobel-békedíjas Simon Peresz volt izraeli elnök egészségi állapotában.

A Tel-Aviv melletti Siba kórház egyik épületének várócsarnokában szerda délután megtartott rögtönzött sajtótájékoztatón a kórházat vezető Jichák Kreisz professzor elmondta, hogy Izrael 2014-ben visszavonult kilencedik államelnökét orvosi okokból továbbra is lélegeztetőgépen és mesterséges kómában tartják.
Jelenlegi egészségi állapotát a súlyos, de stabil kijelentéssel jellemezték az orvosok.

Amikor egy rövid időre az altatószerek csökkentésével felébresztették, akkor értette az orvosok kérdéseit, és képes volt ezt tudomásukra hozni. Személyes kezelőorvosa és egyben veje, Rafi Valden professzor szerint a kóma csökkentésekor Peresz megszorította a kezét, reagált szavaira, értette, amit mondtak neki.

A kilencvenhárom éves politikust a családdal egyetértésben nem műtötték meg agyvérzése után kedd éjszaka, mert az túl sok veszéllyel járt volna korábbi szívproblémái és idős kora miatt.

Ha felépül betegségéből, akkor hetekig, hónapokig tartó gyógyulási folyamatra lehet számítani, és egyelőre nem világos, hogy milyen mértékű maradandó károsodás érte szervezetét az agyvérzés nyomán.

Szerdán az izraeli parlament, a kneszet képviselői közül számosan – politikai nézeteiktől függetlenül – jobbulást kívántak az idős szociáldemokrata politikusnak. Ugyanakkor komoly közfelháborodást okozott, hogy az egyik arab képviselő véreskezű háborús bűnösnek nevezte a Nobel-békedíjas Pereszt, aki a kilencvenes évek elején a kezdeményezésére megindított oslói palesztin–izraeli békefolyamatért kapta kitüntetését.

Az egész világból figyelemmel kísérik a volt izraeli elnök megbetegedését. Többek közt Bill Clinton volt amerikai elnök, Vlagyimir Putyin orosz elnök, valamint az Egyesült Királyság volt miniszterelnöke, Tony Blair is telefonon érdeklődött, és mindhárman mielőbbi gyógyulást kívántak az izraeli politikusnak.

Peresz az év eleje óta szenvedett kisebb-nagyobb egészségi problémáktól. Januárban enyhe szívinfarktuson esett át, amelyet ezt követően szívkatéterezéssel gyógyítottak. Tavasszal több alkalommal is kórházba szállították szívproblémák miatt.

MTI

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.