Tel Avivban, a 4. vonalon fognak járni. Darabja kétmillió sékel
Egy éves kísérleti működtetés után munkába állnak az első tisztán elektromos, akkumulátorral üzemelő autóbuszok.
Az első négy elektro-busz Tel Avivban, a Dan társaság 4. számú vonalán fog közlekedni, és lassanként az 5. számú és a többi nagyforgalmú járaton is bevezetik.
Régen várt jó hír ez az ország legnagyobb – elővárosaival hárommilliós – városának, amelynek lakosai egyre szennyezettebb levegő szívására vannak kárhoztatva.
A kínai gyártmányú buszok utasterének hosszúsága 12 méter. Egyetlen töltéssel 250 kilométert képesek megtenni: ez egy járat átlagos napi távja. Karbantartási költségeik alacsonyabbak, mint diesel-motoros társaiké.
Az egyetlen rossz hír – az ára. Egyetlen ilyen autóbusz kétmillió sékelbe kerül. A befektetés azonban lassan, de megtérül, hiszen a diesel-olaj, amellett, hogy kipufogógáza az egyik legnagyobb légszennyező, nem lesz örökké elérhető, míg az akkumulátorok előállítása és pótlása hosszútávra sem jelent problémát.
Halmos László – Izraeli Hírlevél
Újságíró