A sírás fojtogat egész nap. Reggel folytak a könnyeim, néhány órával később is könnyeztem. És most újra, amikor a férjemmel vacsorázom. Gombóc van a torkomban, nem akar eltűnni. Nehéz lenyelni. Gondolataimat papírra kell vetnem, jöjjenek hát:

Tegnap megkéselték, a kés belefúródott a hátába, szerveket darabolt, ereket tépett szét. Mit érezhetett? Oké, ismét folyik a könnyem. Milyen érzés, ha egy kést vágnak az izmod és a csontod közé… Nagyon fáj?

Amikor megszúrták, ösztönösen megfordult, kihúzta a pisztolyát, elkezdte üldözni a késelőt, felugrott egy párkányra, bevágott egy üvegajtót, ott megbotlott a fájdalomtól, majd lőtt a fegyverrel. Eltalálta a támadóját, aki megsebesült és a földre esett. Minden a videón van. Többször is láttam. Itt mindenütt vannak kamerák. Pontosan erre kellenek. Tehát tudjuk, mi történt.

Sírok. Ari Fuld csak 45 éves volt. A kórházban elvérzett. Volt egy felesége. Négy gyermeke volt, akik annyira édesek az újságok képein. Négy kicsi, akiknek már nincs Abbája. Miattuk van a gombóc a torkomban. A családjáért. Érte. Nem fogja látni, ahogy felnőnek.

Sírtam a gyilkosaért. Csak 17 éves. Tizenhét, az Isten szerelmére. Nekem is van egy tizenhét éves gyermekem! Mi okozta, hogy tizenhét éves korában így eldobta az életét? Ó, a megszállás. Igen, a megszállás.

Gyűlölöm a megszállást. De tudod mit? Ez a MI FÖLDÜNK! Sírok, mert a zsidó nép több mint 3000 éve él itt ezen a földön, és hogy merészelik azt mondani, hogy nincs gyökere és kapcsolata, és nincs joga itt élni?

Sírok, mert Ari Fuld éppen annyira szerette ezt a földet, mint én. Istenem, szeretem ezt a földet. Sírok, mert nem volt hajlandó kompromisszumra jutni és megosztani … és sírok, mert hajlandó vagyok a kompromisszumra és kész vagyok megosztani. De a szeretetünk egyenlő. Ugyanaz a szeretetünk. Én még mindig szerethetem. Ő is szerette. Ő már nem képes rá.

Sírtam a gyilkos apjáért, aki ragaszkodott hozzá, hogy a fiát nem érdekelte a politika, csak az iskola. A Hamász Facebook-oldalának propagandáját nézte, amely arra buzdította a késelőket, hogy megöljék az izraelieket? Vajon megindították az Iszlám Dzsihád videói, amelyek a zsidók meggyilkolására buzdítanak? Mi késztet arra egy tizenhét évest, hogy kést csempésszen egy bevásárlóközpontba, és hátba szúrjon egy vadidegent? Ó, ez a megszállás.

Sírok, mert a Hamász és az Iszlám Dzsihád dicsőítette a gyilkosságot, és még több ember megölésére szólított fel.

Gyűlölöm a megszállást. Hogyan merészeljük azt mondani, hogy nincs joguk ehhez a földhöz? A muszlimok már több mint 1300 éve vannak itt, egyik birodalom a másik után, irányítanak, uralnak, ellenőriznek, ők a főnökök. Komolyan, ez átkozottul hosszú idő ahhoz, hogy teljesen figyelmen kívül hagyják.

Sírtok a gyilkos anyjáért, aki, úgy tűnik, odament néhány katonához, hogy jelezze, a fia terrortámadást tervez. Sírok érte. Ha egy kicsit hamarabb megy el hozzájuk, talán a fia nem egy kórházi ágyon fekszik, és készül a börtönéletre. Visszaszerezhette volna az életét. Jaj. És ha igaz, hogy ezt tette, milyen bátran próbálta megakadályozni a támadást. Sírok érte.

Sírok, mert teljesen igazuk van azoknak, akik több mint 3000 éve jogot formálnak erre a földre! És azoknak is igaza van, akik több mint 1300 éve igénylik a jogot ehhez a földhöz! És mit tehetünk? Hogyan lehet az egyik oldalnak teljesen igaza van, és a másik oldalnak is teljesen igaza? Egyszerre?!? Ez őrület.

Sírok, mert egy hónappal ezelőtt Ari Fuld egy videót készített, amellyel pénzt gyűjtött tízezer nyakhűtőre a hadsereg katonáinak, akik a kereszteződéseinket, a buszmegállóinkat, az ellenőrzőpontjainkat és az utcáinkat őrzik, és annyira meleg volt, hogy majd elolvadtak. És szokása szerint jót cselekedetett a katonáinkért, és ez nagyszerű dolog volt. Az egyik nagyszerű dolog a sok közül, amit tett.

Sírok, mert annyira szeretem a katonáinkat. Az apám katona volt, sok évvel ezelőtt katona voltam magam is, idősebbik lányom katona volt, a tizenhét éves pedig hamarosan bevonul. Nagyon hamar. Vajon szüksége lesz nyakhűtőre a forró nyári napokon? Ki ad neki? Ari elment.

Sírok, annyira nem értek egyet Ari politikájával! De ez senkit sem hatalmaz fel gyilkosságra. Soha! Sírok, mert bár én személyesen nem ismerem őt, vannak ismerőseim, és Facebook-ismerőseim, akik ismerték őt. A barátaimnak fáj, és ez elszomorít. Mert emberségünkben most még egy kicsit jobban megkeményedtünk. Egy újabb traumát szenvedtünk el, elmélyítve a nemzeti poszttraumatikus stresszünket. Nincs szünet a PTSD epizódok között. Állandóak.

Sírok, mert hamarosan elpusztul a gyilkos család otthona. Ez a törvény. Tönkre lesz téve az életük. Újabb traumát fognak elszenvedni, elmélyítve az ő poszttraumás stresszüket. Számukra sincs szünet a PTSD epizódok között. Állandóak.

Sírok, mert az egyik órán, ahol a mesterképzésben tanulok, a Dan Diner által írt Cataclysms könyvet olvassuk, és dolgozatot kell írnunk egy, a könyvben minket megérintő dologról, és én úgy döntöttem, hogy Dinernek az örmény népirtás okait taglaló magyarázatáról írok. Nem könnyű népirtásról szóló anyagot kutatni. Facsarja a szíveket, darabokra töri újra és újra. Az 1915-es örmény népirtás előtti tömeggyilkosságok és mészárlások: 500 000 törökül beszélő, közép-ázsiai kozák nomád lemérszárlása az oroszok által, galíciai zsidók, etnikai németek, balti zsidók, a túlságosan messzire telepedett görögök,  több ezer örmény 1894 és 1896-os lemészárlása, muszlim törököket gyilkoló görögök, görögöket gyilkoló törökök, a muszlim bolgárok (pomákok) erőszakos kényszerű áttérítése, 1860-ban a drúzok és a maroniták egymást mészárlása, 1866-ban a krétai mészárlás, amikor a görögök több százezer muzulmánt kitelepítettek, a görögök legyilkolása bosszúból, az első balkáni háború, a második balkáni háború, az olasz–török ​​háború, az orosz–török ​​háború, a krími háború, a török ​​háború. Istenem. Már nem számolok többet. Hogyan írjak ebből dolgozatot?

És tudod mit? Ma este vacsora közben azért is sírtam, mert tudom, hogy ha nem lenne az elképesztően erős izraeli haderő, akkor a zsidók Izraelben éppen olyan statisztikává lennének, mint azok a népek, akiket kutatok. Ahogy meg is történt velünk az izraeli hadsereg előtt. Mielőtt létrejött számunkra Izrael, mint a mentsvár. Számomra nem kétséges, hogy ha nem lennénk erősek és képesek az önvédelemre, akkor egy másik statisztika, egy másik népirtás lennénk a sok másik között. A körülöttünk lévő országok szeszélyei lennénk, amelyek a torkunknak ugranának és kémiai fegyvereket vetnének be ellenünk szemrebbenés nélkül. HALLOTTÁK, MI TÖRTÉNT KÉT ÓRÁNYIRA OTTHONOMTÓL A SZÍRIAI HATÁR MÁSIK OLDALÁN? Több mint 500 000 szíriait öltek meg szíriaiak. Hála Istennek, létezik az izraeli hadsereg. És Ari annyira szerette a katonáinkat. És megértem, honnan származik mindez, mert én is szeretem őket. A tizenhét éves pedig hamarosan katona lesz. A könnyek újra hullanak…

És sírok, mert gyűlölöm a megszállást. Mert joguk van saját területükhöz. Csakúgy, mint nekünk. És békében és biztonságban egymás mellett élhetnénk, és együtt dolgozhatnánk, hogy felneveljük gyermekeinket és hogy boldoguljunk. De nem ez történik. Értelmetlenül elveszítjük szeretteinket. Mindkét fél veszít. Mindkét félnek fáj. Mindkét fél megkeményedik minden alkalommal, amikor erőszak van, minden alkalommal, amikor valakit lelőnek, valakit megölnek, valaki szúr, valaki megaláz, valaki elveszíti az életét.

És egy élet elvesztése egyenlő az egész világ elvesztésével.

Az eredeti írás (And I Cry…) itt olvasható >>