Nem lesz közös éneklés jóm kipúrkor a Rabin téren

A Rabin tér, ahol a közös éneklést tervezték

Lemondták a jóm-kipúr zsidó ünnepre, az engesztelés napjára Tel-Aviv központjába tervezett közös éneklést, miután általános tiltakozás kezdődött amiatt, hogy a szervezők egyikének követelésére női énekesek nem léphettek volna fel – írta hétfőn a Háárec című izraeli újság.

A zsidó vallás legszentebb és legnagyobb ünnepének előestéjére, október 11-re nagyszabású össznépi éneklést hirdettek Tel-Aviv központjába, a Rabin térre, ahol az egybegyűltek neves előadókkal közösen az alkalomhoz illő népszerű izraeli dalokat énekeltek volna.

A Háárec újság azonban néhány napja nyilvánosságra hozta, hogy az egyik vallásos szervező kívánságára női előadók nem léphetnek fel a rendezvényen.

Emiatt tiltakozáshullám indult, és több szervezet – köztük az egyik tel-avivi rádióállomás – is kiszállt az esemény támogatói közül. Később már a zenei rendező is énekesnők bevonását követelte, a fellépő énekesek pedig elkezdték visszamondani részvételüket.

A baloldali politikai pártok, a Munkapárt és a Merec párt politikusnői is elítélték a női művészek kihagyását a programból, és ezzel vasárnap estére már olyan komoly nyomás nehezedett a szervezőkre, hogy döntésre kényszerültek: vagy nőket is meghívnak, vagy lemondják a rendezvényt.

Végül bejelentették, hogy nem lesz közös éneklés, hanem helyette ugyanott engesztelő összejövetelt tartanak neves művészek részvételével.

Jóm-kipúr böjtnapját a hívő zsidók nagyrészt imádsággal töltik, megvallják bűneiket, és isteni megbocsátásért könyörögnek. A tel-avivi rendezvény a vallásosok és a nem vallásosok közeledését célozta volna a közös ünnepléssel.

A mélyen vallásos zsidók számára tilos nők éneklését hallgatni. Ez korábban többször gondot okozott az izraeli hadseregben is, a szolgálatot vállaló ultraortodox katonák tüntetőleg kivonultak a női énekesek részvételével rendezett eseményekről.

MTI

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.