Aki bújt, aki nem – demagógia a köbön!

Jom kipur Herzliján 2007-ben - fotó: Ron Almog / Flickr / Wikipedia

A közelmúltban Dar Sade által jegyzett blogbejegyzés, jelesül „Aki bújt, aki nem – kipur!” volt számomra az a bizonyos cérnaszakadás.

A bloggert egyik olvasója kissé gúnyosan olyan liberálisként jellemezte hozzászólásában, aki képtelen toleránsan kezelni a vallásos érzelmeket. Én továbbmegyek, számomra az írás tömény demagógia. De vitába szállnék a bejegyzés kritikusával is, mert megjegyzése alaphangon korrigálásra szorul, miszerint a vallás és a hit nem azonos fogalom.

(Még olyan országban sem, ahol a zsidó identitás alapja, pontosabban kötődésünk a gyökereinkhez – anyai ágon öröklődve – alapjogi tényező az állampolgárság elismerésében, de nem egyértelműsített, hogy ez vallás, vagy pusztán származás kérdése. De ez utóbbi, az izraeli társadalmat ugyancsak megosztó kérdésben most nem kívánok lapot osztani, mert a felvetésemben nem az állam és az egyhát viszonya képezi az origót.)

A jom kipur, az engesztelés és a befelé fordulás napja képezi az ellenvetésem alapját. Nem, nagyon nem értek egyet a Dar Sade által jegyzett mondatokkal. Nem kicsit, de nagyon felháborít az a megközelítés, amellyel az írás egybemossa a vallási kötelmeket az emberi méltóság kérdésével. Tiltakozom a Homo sapiens, a gondolkodó ember nevében.

Tőmondatokban arról, mi felháborít és ellentmondásra késztet:

  • Nem kell vallási kötelem, nem szükséges még a hit sem ahhoz, hogy a tisztelet okán se gyalogoljak bele azok lelkivilágába, akik számára a kipur fontos, felemelő és mérvadó napja életritmusuknak. Márpedig tudomásul kell venni, hogy az izraeli társadalomnak jelentős része, még ha nem is 100%-ban tartja be a „kipurt”, akkor is tiszteli ezt a napot.
  • Nem hit kérdése, ha a hétköznapok rohanó tempója közben időnként megállunk, számvetést készítünk és elszámolunk önmagunkkal. Ennek egyesek szerint köze van az Örökkévalóhoz, mások meg a belső békéjük okán teszik ugyanezt, csak másként hívják. Mint ahogy az is, hogy ezt böjttel vagy anélkül éli megi valaki, kinek-kinek a magánügye. (Nem említve – nehogy a demagógia vádja visszafelé süljön el – azokat a remeteéletet élő eleinket, kik hittel, vagy egyszerűen a hagyományok okán, de vallották az „üres gyomor, tiszta ész” elvét.)
  • Nem hit kérdése, hogy örüljek annak, ha egy napig nem az autóké az utca, hanem a gyerekeké.

Néhány éve, amikor alijáztam, izraeli polgárként az első napjaimat a ros hasana és a jom kipur töltötte ki. A friss érzést, amit a teudat zehut birtoklása jelentett, messze felülmúlta az ünnep hangulata.

Jom kipur Herzliján 2007-ben - fotó: Ron Almog / Flickr / Wikipedia
Jom kipur Herzliján 2007-ben – fotó: Ron Almog / Flickr / Wikipedia

Soha nem felejtem azt a fehérbe öltözött, fehér kipás fiatalembert, aki hosszasan üldögélt az ablakommal szembeni korlátra támaszkodva, maga elé meredve, láthatóan kikapcsolva mindent, ami körülötte mozgott, zajlott. Akkor értettem meg, hogy mit jelent a hittel élőknek a befelé fordulás, a számvetés napja. De kényszer-e az, ami belső parancsként, a Mindenható tudtával vagy a nélkül az emberi tartás része?

Ha van valami, ami nem része az egyház és az állam függelme körüli hercehurcának, az a jom kipur. Lehet tudatlanságomnak betudni, de citáljon nekem valaki egy törvényt, ami megtiltja, hogy kocsiba üljek aznap. Ennek ellenére nem teszem. És ez nem hit kérdése. Ez pusztán tisztelgés egy hagyomány előtt. És remélem, ha egyszer tisztulnak a vallás és az állam jogi korlátai egymás vonatkozásában, a kipur napja marad olyan, mint ma. A jövőben is gyerekek birtokolják az utakat, és mindenki (majdnem mindenki) számára önmaga által adott parancs marad a befelé fordulás, az engesztelés és az önmagunkkal való elszámolás. Mert ez izraeli létünknek ugyanúgy része, mint az őszi sátrak látványa, télidőben a naponta meggyújtásra kerülő gyertyaláng, vagy a pészach okán rongyosra olvasott hagada emlékezete. Ha ez hit kérdése, akkor ez az én hitem.

Cvi BenGalil

A fenti választ kiváltó írás itt olvasható.

Mint minden Vélemény rovatban megjelent cikk, az itt közölt írás is kizárólag a szerző magánvéleménye, nem feltétlenül tükrözi az Izraelinfo álláspontját.