Miért szeretem Trumpot?

Donald Trump, fotó: Wikipédia

Szeretem, mert az otromba, primitív, nőellenes és taszító amerikai elnökjelölt megjelenése óta egyszerűbb lett a világ.

Nincs többé maszatolás és egyrészt-másrészt: színvallásra kényszerít. Akik újabb és újabb nőügyei, gazdasági stiklijei, embertársait megalázó megnyilatkozásai után még mindig a hívei, azok ezzel vállalják, hogy egy kiszámíthatatlan és vulgáris macsó képviselje őket, s ezzel – akár beismerik, akár nem – maguk is ilyenné válnak egy kissé.

Az általa használt, politikai korrektségtől mentes nyelvezet a médiában is vízválasztó: aki ezt elfogadja és használja – akár valamiféle liberális mentegetőzésbe burkoltan is –, az onnantól semmibe veszi a PC, vagyis a politikai korrektség által védett kisebbségeket, kész rátaposni az újfajta, drasztikus hatalommal karöltve az elesettekre, a kisemmizettekre, a menedékkérőkre, a szegényekre, a társadalomból kitaszítottakra. Hiszen olyan a PC a médiában, mint a fékek és ellensúlyok a liberális demokrácia jogrendjében, lebontása másféle világot ígér.

És hogy a PC nyelvén is pontosan megfogalmazhatók a társadalmi problémák mások porba taposása nélkül? Lássuk be, jólesik teli szájjal szidni a másikat, az éppen aktuális ellenséget, sokkal jobban, mint gondolkodni, megérteni, empatikusnak lenni tőlünk gyakran eltérő viselkedéssel szemben.

Szeretem Trumpot, mert árkot ásott, melynek segítségével elválik az ocsú a búzától. Nincs többé alakoskodás, pontosan tudjuk, hogy kivel állunk szemben, kire számíthatunk, és kire nem egy szebb, előítéletektől mentes, nagyobb jogegyenlőségre törekvő világ létrehozásánál.

És hogy csak egy emberiség van, nekünk pedig csak egy országunk itt Izraelben? Amelyben az együttműködéssel, a közösség építésével, egymás segítésével tudunk hatékonyan előrehaladni?

Rá se ránts, szeresd te is Trumpot, és igaza lesz: akkor is megszavazzák, ha a Fifth Avenue-n lelövi az első szembejövőt; mert nem kertel, és világosan kimondja legalantasabb gondolataidaidat, segít neked, hogy Izraelben vígan arabozhass, végre megszabadít PC-szájkosarad viselésétől.

Mint minden Vélemény rovatban megjelent cikk, az itt közölt írás is kizárólag a szerző magánvéleménye, nem feltétlenül tükrözi az Izraelinfo álláspontját.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.