Éjfél körülire járt és esett, ezért felvettem a stoppoló lányt.
– Meddig mégy? – kérdezte, miközben lepakolta vizes cuccait a lába mellé.
– Karmielig – feleltem.
– Milyen akcentusod van, brazil?
– Magyar.
– De aranyos! – nevetett. – Szemtelen leszek, elvinnél kicsit tovább?
– Meddig?
– Moran kibucig.
– Nem gond – adtam a nagylelkűt.
– Illetve az azt követő kereszteződésig – helyesbített.
– Tel-Avivból idefelé útközben majdnem elaludtam – szabadkoztam.
– Kihalt minden – könyörgött –, buszok sem járnak már.
Beadtam a derekam. A lány az izraelieket szidta, hogy milyen undorítóak.
– Te is izraeli vagy – mondtam.
– Egyszerűen undorítóak.
– Minden izraeli undorító? – kérdeztem, de válasz helyett azt taglalta, hogy neki valahogy az USA sem jön be.
– Neked sehol sem jó? – értetlenkedtem.
– Csak Európában. Olaszországban éltem, de hülye voltam, és visszajöttem.
– Akkor miért nem mégy vissza?
– Eh, mindegy, hülye voltam.
– Ha ott élnél – mondtam –, ugyanígy beszélnél róluk. Az olaszok hasonlítanak az izraeliekre: közvetlenek, harsányak és szemetelnek.
– Távolról sem. Az izraeliek undorítóak – makacskodott, és be nem állt a szája.
Odaértünk a kért kereszteződéshez.
– Tudod, hogy hol van Amirim? – kérdezte.
– A vegán mosáv? Hogyne – feleltem. – Ismerem onnan Mika Karni énekes csajt és a szüleit is.
– Na, Amirimbe tartok.
– Sok szerencsét!
– Nuuu, az már nincs olyan messze.
– Mire célzol?
– Elvinnél odáig? Félek, hogy valami arab áll majd meg késtes ajánlattal.
– Vár otthon a feleségem – feleltem, de miután hosszabban belenéztem a szemébe, mégis elvittem. Útközben megállás nélkül Mika Karnit szidta, hogy milyen rossz énekes, és hogy mennyire undorító.
– Nem veszed észre, hogy pont olyan förtelmes vagy, amilyennek az összes izraelit képzeled?
– Jaj, ne bánts, bejössz egy teára? – kérdezte, mert időközben odaértünk a mosáv utolsó házához.
– Én izraeli vagyok? – kérdeztem vissza.
– Igen.
– És undorító vagyok?
– Dehogy, te nagyon cuki vagy, hogy elhoztál, meg egyébként is.
– Akkor most szépen szállj ki a kocsiból, és ne mondd többet, hogy minden izraeli rémes. Jóéjt!
– Ne légy undorító – mondta –, meg beteg is vagyok.
Erőlködve köhintett egyet, és a helyén maradt.
– Na jó, bekísérlek – mondtam, miközben szedelőzködni kezdtem, aztán mikor kiszállt, a gázra léptem és szó nélkül elhajtottam.
Salátakísérletező fotós grafikus túrázó blogger, az Izraelinfo alapító főszerkesztője
