Miénk volt a tér

Rabin évfordulós megemlékezés Tel-Avivban

Szombat este fölöslegesnek bizonyultak az előzetes aggodalmak: megtelt Tel-Aviv legnagyobb, már sok tüntetést látott tere, mely Jichák Rabin nevét viseli, mióta 1995. november 4-én ezen a korábban Izrael királyairól elnevezett helyen, egy akkori béketüntetés után Jigál Amír lelőtte a kormányfőt. Ezt az eseményt akarták felidézni, s jelenlétükkel az erőszak elutasítását kifejezni az összesereglők.

Elvileg politikamentesnek hirdették a Rabin-gyilkosságra való emlékezést, de az az első pillanattól egyértelműen a politikáról szólt, főként, mert egy nappal korábban Benjámin Netanjahu bizalmasa, a kormánykoalíciót elnöklő David Bitan kijelentette, hogy Rabin megölése márpedig nem volt politikai gyilkosság.

Ezt cáfolta aztán felháborodottan beszéde elején a balközép Cionista Tábort vezető Cipi Livni, majd Jichák (Buzsi) Hercog és a balliberális Merecet vezető Zehava Galon is. És a tömeg is időről időre ezt bizonyította a harsány „Bibi habajta” (Bibi, vagyis Benjámin Netanjahu miniszterelnök menjen haza, vagyis „monnyonle”) kiabálásokkal. És bizony olykor dobolással egybekötve olyan rigmusokat is felkapott a szél, hogy „nem felejtünk” és „nem bocsájtunk meg” – ezzel a sok politikai mismásolás után egyértelművé téve, hogy kit vádolnak máig azzal a bizonyos, 21 év előtti politikai gyilkossággal.

Rabin évfordulós megemlékezés Tel-Avivban
Rabin évfordulós megemlékezés Tel-Avivban

Efelől ezúttal a szónokok sem hagytak kétséget, amikor sorra felidézték, hogy Netanjahu, Izrael jelenlegi miniszterelnöke a Rabin-gyilkosság előtti hetekben, hónapokban tartott jobboldali tüntetéseken szó nélkül nézte a jeruzsálemi Cion téren egy erkélyen, ahogy kefiával Arafatként, vagy SS-egyenruhában ábrázolják a hatnapos háború hősét, mert békekötésbe kezdett a palesztinokkal. Sajnos akkoriban senki sem gondolta, hogy az állandó Rabin-kormány elleni jobboldali uszítás, gyűlöletük politikai gyilkossággá fajul. Maga Rabin sem, aki anno kijelentette, hogy fütyül a telepesekre, és a megfelelő biztonsági intézkedések nélkül ment el arra a bizonyos november eleji, Izrael politikai irányát száznyolcvan fokban megváltoztató békenagygyűlésre.

Mindhárom politikai szónok síkraszállt a kormány, illetve annak fejének legutóbbi intézkedései ellen, a civil és emberi jogi szervezetek, az újságírók és a média, valamint a liberális demokrácia jogrendje, a fékek és ellensúlyok ellen az utóbbi hetekben történt támadások ellen, az állandó félelem és gyűlöletkeltés politikájával szemben, és rendre a meggyilkolt Rabint állították ellenpontnak.

A tömeg nem volt egységes: pl. amikor fiatal srácok jelentek meg mellettem Sovré Stika feliratú pólóban – amely szervezet a hadsereg ciszjordániai törvénytelenségeinek nyilvánosságra hozatalát tekinti céljának –, egy hölgy erélyesen ki akarta parancsolni őket. De azonnal a segítségükre siettek az ott állók, többen magyarázták amúgy izraeli stílusban, kiabálva a rendrakásra vágyó nőnek, hogy nekik – mármint a sovré stikásoknak – is éppen úgy joguk van részt venni a tüntetésen, mint bárki másnak, nem vagyunk egyformák, sőt: ők is Izrael javát akarják. A nő kénytelen volt belátni, hogy itt bizony alulmaradt, az itt állókra nem hatott az évek óta tolt propaganda, mely szerint a Sovré Stika civil szervezet tagjai és támogatói hazaárulók, akik megpróbálják külföldön lejáratni Izraelt. A nő elhallgatott, és egymás mellett álldogáltak békésen tovább, noha olykor gyanakvó pillantásokat vetettek a másikra.

Rabin megemlékezés Tel-Avivban
Rabin-megemlékezés Tel-Avivban

A szónokok sem voltak egységesek: a radikálisan és egyértelműen ellenzéki Zehava Galon, Livni és Hercog mellett ott volt az erőszakot elutasító rabbi és a merénylet okozta sebesüléséből felgyógyult telepes nő is, aki az uszítás és a gyűlölködés ellen szólalt fel. És eljött Názáret arab polgármestere, akit a tömeg lelkesen, „arab és zsidó nem hajlandó egymást utálni” rigmusokkal fogadott, és az arab–zsidó, nemzetiségi és vallási türelem mellett szónokolt sok tapsot aratva.

Aztán hazamentünk, de még előbb megbeszéltük egy mellettünk álló idősebb házaspárral, akik azon a 21 évvel ezelőtti estén is ugyanitt álltak, hogy a kutya ugat, a karaván halad. Jó, hogy ilyen szép számmal összejöttünk, de ettől még ugyanúgy fognak folyni a dolgok az országban: könnyen meglehet, hogy hamarosan felszámolják az eddig szabadon bíráló közmédiát, új, bólógató Jánosokat ültetnek az alkotmánybíróságba, tovább uszítanak az ellenzéki pártok és civil szervezetek ellen. Legalábbis a következő választásokig.